A Hᴀʟʜᴀᴛᴀᴛʟᴀɴsᴀ́ɢ Áʀᴀ

✝ Part Twenty-First ✝

"És ami elém tárult az minden képzeletemet felül múlta."

Ott álltam az ajtóban, és ledermedtem. A kezem lassan lecsúszik az ajtó kilincséről, és szemeim zavarodottan futottak végig az ismeretlen alakokon, kik a futószalag mellett álltak. Kezük szorgosan járt hol jobbra, hol pedig balra. Az egyik oldalon fegyvereket szereltek össze, a másik oldalon tasakokba tették a fehér cuccot. Feltehetően valamiféle drogot. Mikor már túl feltűnővé vált, hogy nem oda tartozom és, hogy csak bámultam, mindenki rám nézett: ott aztán voltak arcok. Sebhelyesek, szakállasok, félszeműek. Mint egy rossz kalóz banda. Szemeik felcsillantak, mikor megpillantottak engem. Hirtelen nagyon kellemetlenül éreztem magam. Épp készültem visszamenni a szobába mikor megjelent a transz, akinek még a nevét sem tudom.

- Oh, hát tudtam én, hogy nem bírsz majd egy helyben ülni. - nézett rám elégedetten - De ha már úgyis itt vagy, besegíthetsz a munkálatokba. Állj oda a csomagoló rész szélére. A fegyvereket nem bízom rád. Még véletlenül elsütnéd az egyiket.

Zavarodottan néztem rá, de nem is ellenkeztem. Ki tudja mi folyik itt, és hogy mit keresek itt. Beálltam a futószalag végére.

- R-Rendben... - feleltem.

- Karin. A nevem Karin. - felelte a transzfesztita.

- Rendben Karin. - egészítettem ki a mondatomat.

A mellettem lévő férfi megmutatta nekem, hogy hogyan tegyem bele a drogot a tasakba, majd az egészet egy nagyobb tasakba. Majd miután ez megtörtént le kellett mérni is, hogy egyezik e a tömeg.

- Megértetted? - kérdezte a 40 körüli őszes hajú férfi.

- M-Meg. - vágom rá, majd a tasakhoz nyúltam, hogy elkezdjem a dolgot.

Már vagy egy 10 perce csinálom, de kezdek belejönni. Egyik tasak követi a másikat, majd a mérés, és bele a papír dobozba. De elég unalmas is. Legalább valami zene szólhatna, vagy rádió. Számomra kínos ez a csönd, vagyis a munka moraja. De valami megtöri. Vagyis inkább valaki:

- Nocsak úgy látom új dolgozó van itt. - állt meg előttem a futószalag túloldalán valaki.

Lassan felpillantok, majd elkap az ideg:

- Owain?!

- Nos igen. Én vagyok. Ne jelentsd ki a nyilvánvalót. Idegesít.

- Mit keresel itt? Egyáltalán én mit keresek itt?!

- Hoho. Nyugalom. Egyszerre csak egy kérdést. - nyugtatott Owain.

Megforgatom a szemem, majd újból a tasakokkal kezdtem el foglalkozni. Owain nézte egy ideig:

- Élvezed? - kérdezte nagy mosollyal az arcán.

- Na és te? - kérdeztem vissza - Hagyják már béként légy szíves.

- Hm. Úgy látom az új dolgozó nagyon lekezelő. Igaz Karin? - nézett rá.

- Oh, de még mennyire! - tette Karin a kezét Owain vállára, majd átkarolta - Most nézd meg ezt a szép kis pofikát, hát nem aranyos! - fogta a kezével össze Owain arcát, amelyből egy halhoz hasonlító arckifejezést formált.

- Tündéri. - vontam fel a szemöldököm.

- Ehh. Owain, szerintem találsz te jobbat is. - mondta Karin, majd a jellegzetes járásával el is ment.

Ott álltam a futószalagnál, és tettem a dolgom. Owain nézett egy ideig, majd belenyúlt a papírdobozba. Kivett egy tasakot, majd zsebre tette. Mi az isten?! Mutató ujját a szája elé helyezte és csak annyit mondott, hogy:

- Shhhhhh....

Felháborodtam. És senki nem szólt rá. Pedig mindenki látta.

- Na meddig csinálod még ezt? Nem unod? - tehénkedik rá az asztalra.

- De. - vágom rá, majd letettem az utolsó, általam készített tasakot.

- Na gyere. - biccentett egy nagyobb ajtó iránya felé. Az ajtó kinyílt, a fény kiégette a retinámat, majd utána szokott vissza a szemem a világossághoz. Ez a környék számomra teljesen ismeretlen volt, még sosem jártam itt azelőtt. Owain határozottan elindult, én meg követtem, mint egy engedelmes kutya. Megállt egy kocsinál, majd beszállt. Beültem én is, de sok kérdés nem hagyott nyugodni:

- Mi történt azóta? - kérdeztem.

- Mire gondolsz? - nézett rám.

- Hogy kerültem ide? - ez a kérdés miután elhagyta az ajkaimat beugrott: az út torlasz. Az emberek... Akik ott voltak. Ahogyan felemeltek, és elvittek. Most belegondolva Karin lehetett az.

- Látom megvilágosodtál. - indította be az autót.

- Nem egészen. Deee... - húzom el a szót gondolkodva - Köszönöm.

- Mit? - nézett rám meglepetten.

- Nevetséges vagy. - förmedek rá - Szerintem jobban tudod mint én.

Owain nem szólt semmit, majd elindultunk az autóval. Az egész út csöndesen telt el. Míg végül megérkeztünk az "otthonunkba" ami jelenleg totál fel volt dúlva. Rendrakás közben azon tűnődtem, hogy hogyan találtak meg a Trinity emberei. Hiszen legálisan hagytam el. Vagyis ők úgy tudják. Ez csak akkor derülhetett ki ha... A családom bement volna értem. De ezt kizártnak tartom. Szerintem el is felejtettek már engem.

- Basszus! Basszus! Basszus! - szidom magamat - Hogy lehettem ennyire hülye?!