A Hᴀʟʜᴀᴛᴀᴛʟᴀɴsᴀ́ɢ Áʀᴀ

✝ Part Sixth ✝

De nem vagyok bolond, és a látomásaim igenis valósak!
__________________________________

A napok teltek el, én pedig próbáltam túlélni minden egyes órát.

- Crystal! Kérlek vedd be a gyógyszered! - parancsolt rám Amanda.

- Nem! - ellenkeztem - Nincs szükségem rá!

- Crystal! Vedd be azonnal! - türelmetlenkedett anya, kezében pedig a gyógyszereket szorongatta egy pohár víz kíséretében.

- NEM! - ordítom - Nem akarom!

- Crystal, kérlek a te érdekedben! - anyám próbálta a számba gyömöszölni a tablettákat.

- Nem! Hagyj! - köpöm ki a vízzel együtt a gyógyszert. Elegem van ebből. Még a saját anyám is gyógyszerekkel akar kordában tartani. Kissé meglöktem az anyámat jelezve, hogy hagyjon béként:

- Sajnálom. - jelentem ki, majd a szobámba rohantam.

Nos a szobám... nem olyan mint általában. Nincs benne semmi más, csak az ágyam, az íróasztalom és a gardróbom. Semmi más. Olyan unalmas és egyhangú. Régebben számos kép, virág és különféle dekorációk emelték a szobám hangulatát. De most? Semmi. Még ezt is elvették tőlem, mert azt hiszik, hogy ezzel megvédenek. De nem. Ettől függetlenül még ezer variációja van annak, hogy hogyan vethetnék véget az életemnek. Egyszer már megpróbáltam. Miért nem tehetném meg újra?
__________________________________

Amanda szemszög:

- Nem tudom, hogy mit tehetnék még... - mondtam a férjemnek - Akárhogyan is próbálkozunk, többet lépünk vissza, mint előre.

- Tudom drágám. De erősnek kell lennünk. De lehet, hogy a mi erőnk már nem elég...

- Mire célzol ezzel? - kérdeztem halkan.

A szívem a torkomban dobogott:

- Tudod te is. Nincs más választásunk... Ők segíthetnének. Képesek lennének meggyógyítani a lányunkat. - fogja meg közben a kezemet.

- Biztos vagy ebben? Crystal sose bocsátaná meg ezt nekünk... - csuklik el a hangom.

- Tudom. De talán majd az idő gyógyír lesz erre.

- Talán... Talánokkal nem megyünk semmire... Biztosra kell mennünk. Nem hibázhatunk...
__________________________________

Valaki csengetett az ajtón.

- Nyitom! - jelentem ki, majd az ajtó felé siettem. Kezemet ráhelyeztem a kilincsre, majd egy határozott mozdulattal kinyitottam. Egy ismeretlen férfi és egy ismeretlen nő állt az ajtóban:

- Jó napot! - köszönt a nő kedvesen, de valahogy mégsem.

- Mit akarnak? - kérdeztem kíváncsian. Ekkor anya mellém lépet, és megfogta a vállamat:

- Jó napot! - köszönt anyukám - Fáradjanak be!

A két idegen lábukat a lábtörlőbe megtörölve a léptek be a küszöbön. Mindenki a nappaliba tömörült, de én még mindig nem értettem a történéseket.

- Megkínálhatom Önöket valamivel? - kérdezte anyukám udvariasan.

- Nem kérek semmit, köszönöm. - válaszolta a férfi.

- Én egy csésze kávét kérnék ha lehet. - jelentette ki a nő.

- Máris hozom! - szólt kedvesen Amanda, majd a konyhába ment.

A család többi tagja, és a két vendég maradt a nappaliban. Eléggé kínos csönd alakult ki.

- Hagy mutatkozzunk be: Én Carola vagyok, ő pedig itt a férjem, Fred. Hogy vannak? - kérdezte meg a nő a csöndet megtörve.

- A körülményekhez képest jól, megvagyunk. - válaszolta apám - Én Ronald vagyok, ők pedig itt a lányaim: Wanda és Crystal.

Mit értet azon, hogy a "körülmények között"? Hisz jól vagyunk.

- Örülök. - felelte a nő, vagyis Carola nagy mosollyal.

- Gondolkozz Crystal... - hallottam a sötét alak hangját.

- Min? - kérdeztem vissza a plafon felé nézve, ugyanis a fekete füst ott kezdett el gyülekezni.

- Tessék? - kérdezte vissza a nő felém nézve.

- Semmi. - rázom meg a fejemet.

Végül anya visszajött, és meghozta a nő kávéját. Mérget kellett volna tennem bele...

- Tessék! - nyújtja oda a csészét a nőnek.

- Köszönöm kedvesem! - vette el a gazdagon díszített porcelán csészét. Lassan belekortyolt, majd letette a kanapé előtt lévő asztalra:

- Azért jöttünk, hogy elmondjuk, hogy a lányuk felvételt nyert az iskolánkba. Gratulálok! - nézett rám mosolyogva.

Hogy mi? Milyen iskola? Úgy tudtam magántanuló vagyok. Nem akarok iskolába menni.

- Ez nagyszerű hír. - válaszolta apám, miközben bizakodó tekintettel nézett az anyámra.

- Mikor kezdődik a program? - kérdezte anyukám zavartan.

- A jövő héttől lép érvénybe. Szóval van két napjuk, hogy összecsomagoljanak.

- Rendben. - válaszolta lehangolóan anya.

- Nem kell aggódnia! A mi intézetünk a legjobb ebben az országban. - felelte a Fred biztatásképpen.

- Rendben, akkor két nap múlva újra találkozunk. - állt fel Carola, és Fred a kanapéról, majd kikísérte őket mindenki az ajtóig.
- Viszontlátásra! - köszöntek el, miközben mindenkivel kezet fogtak. Carola felém nyújtotta a kezét mosolyogva. Undorral húzódok el tőle, mert láttam, hogy a csontos kezén férgek tekeregtek, melyek Carola testéből táplálkoztak...

Hirtelen berohanok a házba.

- Ne félj. - állt mellém a csuklyás alak - Bátornak kell lenned.

- Tudom. - nézek rá az alakra. Bármennyire is örültnek néznek, nem vagyok az.

- Csak a színtiszta igazságot látod. - fejezte be a mondatom végét. Ő az egyetlen aki megért engem.

- Hogy hívnak? - kérdeztem tőle érdeklődve.

Egy hümmögő hangot adott ki:

- Xantosz.