A Hᴀʟʜᴀᴛᴀᴛʟᴀɴsᴀ́ɢ Áʀᴀ

✝ Part Thirty-Fourth ✝

- És mi lesz akkor, mikor már nem lesz potenciális véradó? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Ohh.. Hát sok minden történhet! - mosolyodik el önelégülten Joshua - De tudod ez ember tanulékony, s ha egyszer hibázik, egy életre megtanulja kiküszöbölni ezeket a hibákat.

Értetlenül álltam, szemeim ijedten meredtek Joshua felé, aki jóízűen ráncolta össze arcizmainak egy részét:

- Nem kell aggódnod Amanda! A barátaidnak nem esik bántódásuk. Az én foglyaim lesznek. Az előzőekből tanulva, életben tartom őket. Csak annyi vért veszek el tőlük, amennyire szükségem van. Majd ez később pótlódik. És így fog folytatódni a végtelenségig. - fejezte be, és lassan, mint aki ezer éves, nagy megerőltetéssel szállt le az kényelmesnek hitt ágyról.

- De... - akadt meg a szavam, torkomban megannyi indulattal, de nagy nehezen visszaszorítottam, és nyugodt hangon jelentettem ki:

- Ennek semmi értelme...

- Minek van? - tárta szét a karjait kérdően.

- Hagyd. - utasított parancsra az anyám. Lassan felé fordítottam a tekintetemet, mert nem értettem, hogy hogyan hagyhatja ezt. Aztán leesett: a Trinity emberi mind hűségesen ragaszkodnak az alapítóhoz.

- Jobb ha most mindenki távozik ebből a teremből és hagyjuk a táplálékaimat regenerálódni. - jelentette ki Joshua, majd kezével az ajtó felé mutatott - Szaporán!

A két fegyveres testőr a fegyverrel jelzett szintén az ajtó felé. Kellemetlenül, de végül mindenki távozott. Joshua ekkor bezárta az ajtót, majd lelakatolta. Majd odaállította a két fegyveres őrt. Ledermedten álltam, és csak bámultam az ajtón elhelyezkedő lakatot, ami elég erősnek és tartósnak hatott: talán egy erővágóval le lehetne onnan vágni. - gondolkoztam, de kizökkentett anyám kezének az érintése:

- Eszedbe ne jusson. - suttogta a fülembe, ugyanis még Joshua hallótávon belül volt.

Meghúztam a szám szélét, majd elindultam, egyre távolabb az ajtótól.

~Pár nappal később~

Késő éjjel van. Csendes a Trinity épülete. Csak egy lélek mászkál kint a fehér folyosókon: én. Nem tudtam aludni. Folyton azon kattogok, hogy most mit kellene tennem. Két tűz között vagyok. Én a Trinity szövetségese vagyok, amíg élek. Hűtlenség lenne elárulni, azt ami mindig is az otthon volt. Legyen az bármilyen szörnyű hely is. - simítottam végig a rideg falakat - De azt kell tennem, ami helyes. Csak jelenleg nem tudom elődönteni, hogy mi a helyes megoldás.

Elértem a társalgónak nevezett kis területet, majd leültem az egyik székre. Itt ismertem meg Crystal-t. Akkor is az volt már a feladatom, hogy a bizalmába férkőzzek.

- Egy szörnyeteg vagy Amanda. - jelentem ki az asztalra könyökölve. Hirtelen a szürke padlót elárasztotta valami feketeség.

- Amanda...

-Ki az?! - emeltem fel a fejemet, és aggódóan néztem körbe.

- Amanda...

- Mi a...

- Én vagyok az... Xantosz.

- Ohh.. - lepődtem meg, és a füstszerű alak leült velem szembe.

- Nem maradhatok sokáig. Csak azért jöttem, hogy a maradék erőmmel segítsek neked.

- Mi? Miért?

- Majd választ kapsz mindenre, de most nincs időnk erre. - oszlott el a füst alak, majd pár pillanaton belül ismét emberi alakot formált - Egyre jobban gyengül az erőnk. Aminek tudjuk mi az oka.

- Igen.. - sütöttem le a szemeimet.

- De most jóvá tehetsz mindent.. És cserébe én is megteszek neked valamit.

- Ohh.. - nyeltem egyet - Rendben. Helyre hozom azt, amit elrontottam. - ekkor elkapott egy köhögés roham, és felfigyeltem a tenyerem vörös színére. - Már nekem sincs sok időm. - mosolyodok el szarkasztikusan.

Lassan egy kisebb óra szerű szerkezet lebegett mellém:

- Ezzel 3 percre megállíthatod az idő múlását. Bölcsen használd, mivel csak egyszeri alkalomra elegendő...

Hirtelen elkaptam a levegőben lebegő stopper órát, majd erősen megszorítottam:

- Úgy lesz.

***

Másnap reggel felkészültem. Többször átgondoltam a tervet, hogy biztosan ne tévesszek célt. A terv maga egyszerű: kiszabadítani Owain-t és Crystal-t. A mágikus órával együtt az lelakatolt ajtó felé siettem. Meglapultam a falnál, majd óvatosan kipillantottam az őrök felé. Rést kell találnom a pajzson...

- Nem szeretném most felhasználni ezt... - suttogtam, miközben bámultam az ezüstös kissé rozsdabarna szerkezetet. Sóhajtottam egyet, majd határozottan kiléptem egyenesen az őrök elé:

- Üdvözletem Uraim. - köszöntem, de az őrök csak vetettek rám egy pillantást, majd tekintetük ismét a végtelenségbe meredt. - Ugye tudják, hogy rendkívüli megbeszélés lesz a Nagyteremben. Joshua nem szereti, ha megvárakoztatják. - nyújtottam feléjük a bizonyítékként elkészített hamis felszólító levelet.

- Ma nincs semmi megbeszélés. - förmedt rám az egyik.

- Akkor nem marad más választásom.. - húztam elő hirtelen a nyugtató lövedékes fegyvert. Pillanatokon belül hatott.

- Xantosz.. Ha megtennéd. - néztem mereven a lakatot. Ekkor hirtelen fekete füsté porladt. Gyorsan berontottam a szobába, kikapcsoltam a gépet, majd vártam, hogy a foglyok ébredezni kezdjenek.

Minden, csak egy percen múlott...