A Hᴀʟʜᴀᴛᴀᴛʟᴀɴsᴀ́ɢ Áʀᴀ

✝ Part Twenty-Two ✝

- Hogy lehettem ennyire hülye?! - kapok a fejemhez - Úristen! - rohantam be a konyhába egy késért.

Owain nem érdekli, hogy mit csinálok, de ez most neki is szemet szúrt:

- Hát neked meg mi bajod? - kérdezte, de nem adtam választ.

- Az én hibám.

- Még szép, hogy a tiéd. Nem értem jöttek. Hanem érted.

- De nem találtak volna meg ha..

- Ha? - kérdezett vissza a halhatatlan társam.

Fogtam a kést, a jobb kezemet meg az asztalra tettem. A kést lassan a kezem felé emeltem, majd egy hosszabb, de nem mély vágást ejtettem a alkaromon. Letettem a véres kést, majd az ujjammal elkezdtem kitapogatni a nyomkövető hollétét. Teljesen elfeledkeztem róla. Valószínűleg így találtak meg. És már most is kereshetnek... De miért ennyire kitartóak?

- Hát persze. Te aztán tényleg hülye vagy. - szörnyülködik el Owain - Hogy voltál képes megszökni a Trinity-ből ha egy ilyen apróságot elfelejtesz?

- Jó jó! Maradj már! - intem csöndre, majd ledobtam a pici chip formájú nyomkövetőt a földre, majd erősen rátapostam.

- Na és most jobb? - nézett kérdően rám Owain.

- El kell tűnnöm innen. - ezzel a lendülettel fogtam a táskám, tettem bele pár dolgot, majd az ajtó felé siettem, hogy távozzak. Azonban hirtelen erős szorítást éreztem a karomon:

- Hova akarsz menni ha? - nézett komoly tekintettel, miközben a karomat fogta.

- Mit érdekel az téged? - rántom ki a kezemet a szorításából - Két dologgal tartozok neked. Egy szívességgel és egy szelet pizzával. De semmi mással.

- Milyen igazad van. Most igazán jól esne egy pizza. - nézett rám önelégülten.

- Ha ha ha. Jó.

A lakást és mindent hátrahagyva elmentünk egy pizzázóba. Minden olyan átlagos volt. Minden ember végezte a maga dolgát, és nem igazán figyelt az apró részletekre. Az emberek csak rohannak és rohannak. Nem látják a világ másik oldalát. Csak azt, ami épp az orruk előtt van. Még szerencse, hogy bolygónk tűri ezt a megbotránkoztató viselkedést. Persze sok jó ember van a világon, akik kordában tartják ezt az egészet. A pizzázó ajtaján belépve csengetés hallottunk: jelezte, hogy valaki belépett. Helyet is foglaltunk az egyik bokszban, majd Owain kiválasztotta, hogy milyen pizzát szeretne. Ugyan megkérdezte, hogy jó ez nekem is, de nekem már teljesen mindegy volt. Mindegy minden. Ezért csak megvontam a vállam:

- Persze. - vágtam rá.

Egy kis idő eltettével meg is hozták a rendelésünket. Kedvem lett volna Owain-t szívatni, de nem volt hozzá energiám. Kivett egy szeletett, majd én is. Már a másodikért nyúlt, én meg elnevettem magam:

- Most mi van? Úgyse bírod megenni. Ne vesszen kárba.

- Jó jó. De el lehet csomagoltatni is.

- De az úgy már nem az igazi. - mondta miután lenyelte az éppen megrágott falatot.

Kinéztem az ablakon a forgalmas életbe és feltűnik, hogy a nem messze tőlünk a sarkon egy fekete köpenyes férfi állt. Nem mozdult csak állt. Rossz érzések kerítettek hatalmába, de végül elhessegettem őket , mert biztosan csak képzelődtem.

Trinity Épülete

Carola szemszög:

- Hogy veszíthették el?! - ordítom le a felbérelt embereimet - Még sosem, senki nem követett el ilyen nagymértékű szarvashibát! Ez elfogathatatlan! Azonnal találják meg a lányt! Nem érdekel, hogy milyen áron csak találják meg!

A két fekete köpenyes férfi elhagyta az irodát.

Mindenképpen meg kell találnom azt a lányt. Ha ez kitudódik, lőttek a hírnevünknek. Mellesleg... Van egy olyan információm róla, amit közelebbről is szeretnék megismerni.

Kimentem az irodámból és az alagsor felé mentem. Beszálltam a liftbe, majd a kulcs, segítségével az legalsó szintre jutottam. Itt tartjuk számon a legveszélyesebb gyerekeket, akikről a szüleik lemondtak örökre. Kísérletéklét végzünk rajtuk, az ő jóváhagyásukkal. Hogy mennyire legális ez? Semennyire. Feladatunk, hogy az emberiség jövőjét szolgáljuk. Már olyan közel vagyunk a célunkhoz... Csak egy valakire van szükségem: Blake Crystal.