A Hᴀʟʜᴀᴛᴀᴛʟᴀɴsᴀ́ɢ Áʀᴀ

✝ Parth Seventh ✝

- Xantosz... - csengett vissza a fülemben a név.

A szüleim bocsánatot kértek a viselkedésemért, mire a nő csak legyintett egyet a kezével, majd távoztak.

- Miféle viselkedés volt ez Crystal? - kérdezte apám felvont szemöldökkel.

- Undorító volt a nő keze, ezért nem fogtam meg... Férgek és piócák telepedtek meg rajta.

Apám a kezét a tarkójához emeli, majd kissé megvakarta azt:

- Értem. - felelte lehangolóan, majd elment.

Anyukám és én maradtunk a nappaliban:

- Nos? - kérdeztem magyarázatot várva - Mi ez az egész?

- Felvételt nyertél egy Intézménybe, amely....

- Amely? - türelmetlenkedtem.

- Amely támogatja a hozzád hasonló gyermekeket...

- Áh, értem. - teszem keresztbe kezem - Vagyis azt gondoljátok, hogy megörültem. Milyen szép is ez... A saját anyám nem hisz nekem. - fordítok hátat, majd felmentem a szobámba.

- Most néz meg ezt Xantosz! Miféle viselkedés ez? Képesek elmegyógyintézetbe küldeni, csak azért, mert más vagyok?! - dühöngtem, Xantosz pedig csak nyugodtan állt, és nézte ahogyan fel-alá járkálok.

- Igen. Képesek voltak. Íme a bizonyítéka. - mutatott az előkészített fekete bőröndömre.

- Fuck. - nyögöm ki, majd levágódtam az ágyba. Dühös voltam és csalódott. A lelkemet a fájdalom marcangolja nap mint nap. És most? Teljesen szétestem. Hogyan képzelik ezt? Kizárt dolog, hogy összecsomagoljak és elmenjek arra az átkozott helyre!

- Biztos vagy ebben? - szólt Xantosz, és az imént jöttem rá, hogy hallja a gondolataimat.

- Teljesen. Már tudom is, hogy mit fogok tenni...

Kopogtattak az ajtómon.

- Bejöhetek? - kérdezte anya halkan. Nem feleltem, csak dühösen néztem az ajtó irányába. Anya halkan belépett, majd kinyitotta a szekrényem és elkezdte a ruháimat belepakolni az üres bőröndbe. Megdöbbenve néztem:

- Ne. - jelentem ki - Nem megyek.

Amanda megállt egy pillanatra, majd újból pakolni kezdett:

- De muszáj Crystal...

- Nem nem az. Ez csak a ti döntésetek. Nem az enyém.

Amanda sóhajtott egyet, majd a kész bőröndömet bezárta, és az ajtó mellé tette:

- Kötelezővé teszem. Nincs más választásod. - mondta, majd távozott a szobámból.

- Mindig van más választás... - teljes erőmből ütöttem bele az unalmas falamba.

- Xantosz?

- Igen Crystal?

- Megtennél nekem egy szívességet?

- Amit csak szeretnél.

- Ölj meg. - néztem Xantosz-ra határozottan. Nem láttam a csuklya miatt az értetlen arcot, de éreztem.

- Ahogy akarod. - felelte, majd a fekete füstből egy kardot formált. Nem kérdezett vissza, hogy miért. Nem sajnált és nem akadályozott meg. Csak a kérésemet fogja teljesíti...
Xantosz a kardot a magasba lendítette, majd felkészült:

- Ne! Várj! - kiáltom el magam még épp időben.

- Az a helyzet, hogy te mindent tudsz rólam. De én semmit sem tudok rólad. Ha megtennéd... levennéd a csuklyádat? Csak, hogy egy pillanatra láthassam az arcodat...

Xantosz kissé elgondolkozott:

- Biztosan látni szeretnéd az arcomat? - kérdezte vissza.

- Biztosan. - válaszoltam.

Xantosz a csuklyája felé nyúlt, majd lassan elkezdte efelé húzni és felfedte számomra a kilétét:

- Ez nem lehet igaz...

Xantosz arca teljesen láthatóvá vált, és nem volt egy bizalomgerjesztő látvány: olyan 30 év körüli férfi arc volt, de beesett, s csont sovány, fehér mint a fal, szemei pedig feketén izzottak. Szintén fekete haja kócos volt, néhány helyen már nem is volt, csak a kopasz fejbőr, melyben tetvek tanyáztak. A fogai sem voltak szebbek, sárgák és hiányosak, de mégis tű élesek, olyan mintha ki lennének hegyezve...

- Ez döbbenetes! - csodálkozom el.

Xantosz a fejét hirtelen felém fordította, én pedig közelebb léptem hozzá:

- Köszönöm. - felettem egy szóval - Most pedig térjünk vissza a szívességemre...

Xantosz bólintott, majd újból megformálta a kardot, felemelte, majd egy kis hatásszünet kíséretében felém lendítette.

Narrátor szemszög:

Xantosz a kardját meglendítette majd egy mozdulattal elvágta az előtte álló Crystal torkát. A "gyilkos" az ujjával végigtörölte a kard véres pengéjét, ezzel nagyjából megtisztítva azt. Crystal élettelenül feküdt a földön, vérben ázva. Xantosz csak ott állt és nézte mozdulatlanul. Várt... És várt... Pár perc elteltével az élettelen testbe elkezdett visszaszivárogni a vér, mint egy szivacs amely megszívja magát vízzel, és a nyakon lévő vágás kezdett beforrni.

Crystal szemszög:

Nem haltam meg. Érzem, hogy képes vagyok lélegezni és gondolkodni. Ez igen sajnálatos... A nyakamat fogva nézek fel lassan a földről, és megpillantom Xantosz alakját, amint mellettem pihent.

- Mi történt? - kérdeztem értetlenül - Úgy tudtam, hogy megöltél nem?

- Ez igaz. Gratulálok Crystal, a mai naptól kezdve halhatatlanná váltál.

- Hogy mivé váltam?!