Inside Out || ✔️

NO ° 8

- Brinley, te vagy az? - kiáltott valahonnan apa.

- Nem? - próbálkoztam azzal, hogy hátha elhiszi, hogy csak hallucinál és nem vagyok otthon. Volt már olyan, hogy annyira fáradt volt, hogy azt hitte, hogy csengetnek és én vagyok az, mert nem vittem magammal kulcsot.

- Akkor mégis ki lenne? Audrey a Columbián van, anyád meg dörömbölne az ajtón. Habár az utóbbiról tudnék már - motyogta, amit éppen csak kihallottam a nappaliba.

- Szia, apa - dugtam be a fejemet a dolgozószobájába, ahol szokásához híven a gép mögött ült és dolgozott. Ki gondolta volna, hogy egy dolgozóban ezt csinálja? Egyszer az irodában, aztán folytatja itthon. Csoda, hogy hazajár egyáltalán. Mondjuk, már megszoktam, hogy csak ritkán látom őt, így annyira nem újdonság.

- Milyen volt a suli?

- Fúúúú maga a pokol. Először is spanyolon azt se tudtam, hogy melyik univerzumban élek, mintha kínaiul beszélt volna a tanár. Báááár lehet, hogy az is volt, nem spanyol. Liam persze végig rajtam röhögött, hogy mennyire értetlen fejeket vágo...

- Milyen Liam? - szakított félbe apa.

- Ryder - húztam magam alá a lábamat az ablak alatti székbe bevackolva.

- Mit keres ő veled egy órán? Végzős nem? Csak nem megbukott? - szórta rám a kérdéseket. Mintha felkeltette volna az érdeklődését a téma. Igaz, hogy mindennap megkérdezi, mint egy rendes szülő, hogy mit volt a suliban, aztán ha nekiállok mesélni, akkor vagy tényleg érdekli, vagy csak úgy tesz, mintha érdekelne. Az utóbbit is teljesen megértem, mett akkora eseménytelen életet, mint ami nekem van, ritkán fog ki az ember.

- Aha, ő most fog végezni, csak eddig franciára járt és tavaly befejezte korábban, így most felvette a kezdő spanyolt, ahol csak egy csoport indult. Gólyáktól kezdve végzősökig mindenki jár oda - magyaráztam.

- És melletted ül - tette hozzá, miközben levette a szemüvegét.

- Hát igen. Mindegy is. Az összes óra egy katasztrófával volt egyenlő. Nem tudom, hogy most a tanárok nem pihentek - e egész nyáron, de már idegileg roncsok, amit rajtunk vezetnek le. Nem értem őket. Ha ennyire nem bírják a tanári pályát, akkor minek választották ezt? Pedig pontosan tisztában voltak azzal, hogy mi vár rájuk - csóváltam meg a fejemet.

- Nem mindenki olyan tudatosan választ irányt, mint mondjuk a nővéred - emlékeztetett apa, hogy Audrey szeme előtt, mindig is egy cél lebegett. Méghozzá, hogy bejusson a Columbiára, ami sikerült is neki.

- De akkor is. Arrrgg, mindegy, ne menjünk bele - adtam ezt fel, mert ő, mint felnőtt, teljesen máshogy látja a helyzetet, mint én. - Maddie nem került be a csordába.

- A hová? - pislogott apa nagyokat.

- Hupszi. Akarom mondani a szurkolólányok közé - finomítottam. A csorda pedig jobban passzol rájuk.

- Szegény, pedig mióta erre készül. Nagyon maga alatt van? - húzta el a száját, pontosan tudva, hogy a legjobb barátnőm számára mit is jelentett volna bekerülni.

- Volt már jobban is - kerekítettem ki a sztorit, kihagyva azt, hogy igazából egy autóronccsal egyenlő Maddie, valamint az egyezségemet Liammel. Van azért olyan is, amit nem muszáj egy szülőnek tudnia. - Felmegyek a szobámba.

- Brinley - szólt apa, amikor már a küszöbön álltam.

- Hm? - néztem rá vissza kérdően.

- Valamikor elmehetnék egy apa - lánya programra, mint régen. Mit szólsz hozzá?

- Benne vagyok - mosolyodtam el kedvesen, azonban belülről egy kisebb fajta keserűség töltött el.