Szörnyvadászok! [Fanfici] [Befejezett✔]

1. fejezet + bevezető

Hablaty szemszöge.

A nevem Hablaty Habok Háráld! Pocsék név tudom, de nem a legrosszabb ebben a világban. Egyes országokban, meg gyűlik az embereknek a szomszéd országgal, nekünk Hibbantiaknak nincs ilyen baja. Nekünk sokkal inkábba azzal van bajunk, hogy túl éljük az éltet, mert nekünk ugyan nincs baj a szomszéd, aki egy tengert kell át szelnie hogy tudja mi van velünk, de nem ez a lényeg. A baj, amivel nekünk kell meg küzdeni az viszont a szörnyek. Még a születésem előtt úgy ötven évvel az előtt Hibbant meg alapulása kor egy Bork nevű tudós elkezdett játszani a génekkel, ami számomra igaz, hogy érdekes, de a kortársaimat annál inkább untatja. A tudós, olyan géneket kevert, amik által szörnyek jöttek létre, és nem kevés, és az ötven év alatt csak még jobban elszaporodtak. Így nem csak pár tucatról van szó, hanem több ezerről, és ahogy ezek a szörnyek jönnek, portyázni a város lakói úgy lesznek egyre kevesebben, ezért a polgármester, ami mi Plépofánk létre hozót egy erre specializálódót ez a sulit, amit inkább hívhatnánk katonai intézetnek, ahova engem is elküldtek, tanulni. Az intézetett, arra alapul, hogy a kiválasztót tinik, mint a csoport társaim, de nálam nem így volt, mert engem erre köteleztek, mert ha te vagy a polgármester fia, akkor mindenkép ott kell lennem. Ezért is nem szeretek bejárni a suliba, mert én vagyok a kis zseni, meg aki tanít minket, Bélhangost. Őt már azóta, ismerem amióta anyám meg halt négy éves koromban, és ő mindig a család jó barátja volt, meg ő tanította meg nekem hogy miként lehet használni a gépésztudást, ami segített anyám találmányainak az értelmezését. Mai azt jelenti, hogy nem a súlyzót nyomtam az edző termekben, hanem az agyamat tornásztattam, ami még inkább meg erősíti a ne kedveljenek engem, vagy is nem mind utál, engem. Van egy srác Halvér névre hallgat, és ő is olyan eszes mint, én vagy ha nem akkor nálam is jobban tudja a dolgokat mint én, de ő titkolja ezt, és inkább együtt log a többiekkel, mert nem akarja hogy őt is szekálják mint engem, mert hát engem napi szintem meg akarnak szívatni. Volt olyan amikor rágót tettek a székemre, és bele ragadtam, vagy amikor a könyveimet ragasztották össze laponként. Nem tudom, honnan szerzik az ötleteiket, de néha meg kell mondanom, hogy elég ötletesek, de jobb, ha ezt nem tudják, mert ezzel csak adom alájuk a lovat. A csoportban vagyunk, úgy hatan, és hát van egy rangsor, ami szerint én vagyok az utolsó. Az elméleti dolgokban jó vagyok, de a gyakorlati ami itt sokat számit.

Most is ott hon vagyok, és a gépen nézem a kedvenc sorozatom, amiben a fő hős nagy bátorságról tesz tanú bizonylatot, mert meg menti szerelmét a gonosz erőktől. Néha olyan mintha én is képes lennék erre, de rá kell jönnöm, hogy a szerelem soha nem talál rám, mert senkinek nem lehet elég jó egy kis gépész zseni, aki imád szerelni, és kitalálni újakat, amik viszont csak minden negyedik próbálkozásra működik. Viszont így hajnali négy tájt szerintem nem arra kéne rá jönnöm, hogy miként tudnám meg oldani, hogy a háló vetőm jól működjön, hanem az ágyat kéne nyomni, és úgy két órával később fel kelni.

Ismét rá nézek az órára ami csak ugyan gyorsan pereg mert pont öt percem van míg az ébresztő meg nem szólal. A gondolától, hogy ma is be kell mennem egyből összeszorult a gyomorom, és a gúrolós székemből, egyből bedőltem az ágyamba. Dűltem, és a jobb karomat át lendítetem a szemem felet.

- Bárcsak történne velem valami érdekes! – halkan mondtam a plafonnak, amire természetesen a vekker adót, hangot. Egy gondterhes sóhaj hagyja, el a számat majd lassan felülök a puha ágyamban, és lassan lenyomom az órámon a kis gombot, aminek köszönhetően abba marad az idegesítő sípolást. – Egy újabb unalmas nap! – unottan mondom magamnak, majd felkeltem az ágyról, és a szekrényemhez léptem, és azonnal ki kaptam, egy fekete pólót, amin nem szerepel semmi, meg egy barna nadrágot. Ezeket előkészítve, meg indultam a rutinos reggelemhez, ami abból állt, hogy lezuhanyozok, fogat mosok majd a kikészített ruhámat felvettem, és meg indultam a konyha felé, ahol természetesen nem várt senki, mert az apám szokás szerint bele temetkezet a munkába, és ott alszik az irodában. A reggelim, olyan volt, mint egy börtön rabé, száraz kenyér, és egy pohár víz, ami elég tápanyagot adót ahhoz, hogy kibírjam délig, ami nem nagydolog. A táskába bele csúsztattam a tankönyveimet, meg a jegyzetfüzetem, amibe unalmamba szoktam rajzolni, vagy is mindig.