Szörnyvadászok! [Fanfici] [Befejezett✔]

16.fejezet

Hablaty szemszöge.

Asztriddal gyalog járjuk a lápot, de valahogy nem találunk semmit, de még nyomok sincsenek a környéken. Ám ekkor azt látta, hogy fogatlan el csúszót egy ragadósnak látszó csikón. Lehajoltam és meg vizsgáltam az anyagot, amire persze a társam is követni kezdett.

- Visznik? – kételkedve kérdezi, amire meg ráztam a fejem.

- A zselé nem azonos a kígyóval, így talán van esélyünk arra, hogy meg találjuk a Handat és a lovasát! – tanakodva mondom neki miközben felállók, és elindulok az úton, amit a nyálka mutat. Ahogy halad egyre több volt, amikor is a dzsungelben meg látok egy nagy fehér csigára hasonlító puhatestűre.

- Meg találtuk! – jelenti ki Asztrid, amire egyet kell értenem vele, de ekkor valaki kiáltva közelítet felénk a kezében egy szekerce, ami egyenesen felém irányult. – Hablaty! – kiáltva mondja ki a társam a nevem miközben a földre nyom, aminek köszönhetően pont elkerülőm a tömör pengét, de még így is látom, hogy a földre hullik egy kis vér. Azonnal felnézek és látom a társam kezét, amiből folyni kezdet a vér, váll részen, de még egyszer jön a szekerce, én meg a lány támaszkodó kezét elkapom, és le húzom magamhoz, majd amikor végre rajtam volt a fejünk felé érkezet az acél betétes bakancsomat a penge útjába állt, ami bár éreztem, hogy meg hajlik az acél, de szerencsémre állja a sarat.

- Ki maga, és miért támad meg két idegent? – idegesen kérdezem, miközben erősen ellen állok annak, hogy a szekercét az arcomhoz emelje.

- A szörnyek megmentője, ti meg vadászok vagytok! – jelenti ki, amire érzem, hogy a mellkasomon támaszkodó lány mozogni kezd, de nem veszem el a szemem az ellenfélről.

- Igen, de ha nem hagyod békén a társam, akkor golyót repítek a szemed közé! – idegesen mondja, Asztrid miközben a pisztolyt rá szegezi. A fegyvert leteszi mind a kettő, és lassan felállunk a földről.

- Mit kerestek a láp ennek a részén? – komolyan kérdezi tőlünk, amire összenézünk Asztriddal, akinek a szemében látom, hogy már most utálja a helyzetet.

- Mi egy szörnymentő személyt keresünk, hogy meg tudjuk, miként lehet velük együtt élni! – szívéjesen magyarázom neki, amire egy meghökkentő sóhajt hallok az álarcos személy felől.

- Komolyan engem kerestek? – döbbenten kérdezi, de most a torz hangjából halom, hogy nem férfias, hanem inkább nőies a tónus.

- Igen, de szeretnék tudni ki támadót ránk? – ellenségeskedve kéri Asztrid, amin csak felhúzom a szemöldökömet. Mi a fene, ütött belé? – kérdezem magam miközben a szemem az állarcos felé irányul, aki most vette le a maszkját, és egy ismerős hajkorona, és szempárral találom magam szembe.

- Hanga? – döbbenten kérdezem az előttem álló lánytól a nevét hisz annyira emlékeztettet egy évek óta nem látót személyre.

- Hablaty? – ismer, fel engem miközben ki tágul a szeme, a döbbenettől. – Te mióta vagy vadász? – hüledezve faggat miközben közelebb lép, és a fegyveremre mutat.

- Még csak tanonc, de te mióta véded őket? – kérdezem a lányt, aki meg hátrál egy kicsit.

- Amióta a bátyám ki találta, hogy mindenkinek, aki a szigeten él és mozog annak vadásznak kell lennie! – magyarázza nekünk a lány, amin egy kicsit meg lepődök.

- Miért? Osvaldal mi a helyzet hisz mindig kordában tartotta a Bátyád! – akadók ki, amire az ismerősöm arca elszörnyed.

- Az apám meg halt egy szörnytámadásban, amit ránk mértek, és amikor vége lett a temetésnek, a bátyám lett a főnök. Így minden úgy van, ahogy ö akarja! – idegesen mondja nekünk, amire ki kerekedik a szemem.