Szörnyvadászok! [Fanfici] [Befejezett✔]

8. fejezet

Asztrid szemszöge.

Hablatyba karolva utazom a motoron, és egyre inkább kezdem, úgy érezni magam mintha szétesnék. Nem tudom normálisan gondolkodni mellette, mert folyton azon agyalok, hogy miként tudnám meg óvni. Egyszer azt veszem észre, hogy vissza értünk az állomás pontra ahol indultunk. Elengedem a fiút, de nagyon szédülni kezdtem. Nem tudom, miért szédülök, ennyire, pedig amikor felkeltem akkor jobban voltam. Hirtelen közeledett a talaj, de ekkor megint elkapót a fiú és támasztani kezd. Annyira idegesítő hogy nem tudok normálisan mozogni.

- Nyugi nem hagyom, hogy letörjék az imidzed. – pimaszul mondja nekem, amire egy kicsit felpiszkálta az agyam, és bele bokszoltam a mellkasába, amit fogni kezdett.

- Ez nem volt szép tőled! – hisztisen mondom, neki miközben mosoly kúszik az arcomra. Valamit csinál, ami következtében a macskája ki szabadul, és elé ugrik

- Keresd meg Bélhangost, és vezesd ide! – kedvesen mondja neki, amire rohanni kezd. - Amint kiér Bélhangos, egy teljes vizsgálatot elvégez rajtad! – komolyan mondja, ami nekem nem tetszik. - most ne vitatkozz, muszáj meg vizsgálni, mert lehet nem ürült ki a szervezetből a méreg, vagy rosszul varrtam össze a sebed! – akadékoskodni kezd nekem, amire már tényleg fel kell a adnom az elveim. Vállára helyezem a kezem, ami még szabad, majd kedvesen a zöld szemébe nézek.
- Hogy foghattam ki egy ilyen aggódós társat? - ironikusan és még mosolyogva is mondom neki, amire egy kicsit nevetni kezdek.

- Hát kellet neked lebénáznod! – pimaszul válaszol nekem amire ö is nevetni kezd.

- De már nem tartalak annak! – őszintén válaszolok neki, amire egy kicsit meg lepődik, de én tényleg komolyan gondolom. Látom, rajta hogy mondana valamit, de ekkor egy ismerős nyávogást hallottam meg.
- Hablaty! - hangosan mondja ki a tanárunk a társam nevét, és már egyből szorongatni kezdi. Én csak nagy nehezen tudok meg ülni a motoron, de még így is imbolygok.
- Bélhangos nem kapok levegőt! – fuldokolva mondja a társam, amire egy kicsit aggódni kezdek.
- Nem érdekel, végre meg vagy! - meghatóan mondja a tanár, amire meg lepődök. Lassan elengedi a srácot, aki mélyen kezdi venni a levegőt, és amikor végre stabilan áll ismét támasztani kezdett, de végig Bélhangoson volt a tekintette.

- Nekem nem eset semmi bajom, de Asztridot meg kéne vizsgálni Visznikre meg Gecsire! - komolyan mondja neki, amire Bélhangos kikerülte a fiút engem meg simán a karjába kapót. Annyira kínos az egész. Szégyenemben elbújtam a kezem mögé, és várom, hogy elinduljon a tanárom.

- Biz csak rám Hablaty! - vidáman mondja, majd azt érzem, hogy meg indulunk, én meg csendben figyelem hogy be érünk a gyengélkedőre. Bélhangos óvatosan lerak az ágyra, én meg csendben figyelem mit csinál. Hablaty végig az ajtónak dőlve keresztbe font karral és szúrós szemmel nézte, hogy mit csinálnak velem, ami nagyon zavart. – Hablaty meg kérhetlek arra, hogy zárd be az ajtót miközben ki mész! – komolyan mondja a tanárunk, amire a társam meg lepődik én meg egyből meg könnyebbülök. Hablaty kicsit morcosan, de meg ette, amit kértek tőle és ki ment. Bélhangos felé fordulok, aki a kezében lévő tűvel közelit felém. – ez egy kis érzésteleintő, gondolom az erdőben anélkül, eset neki a sebeidnek Hablaty? – nyugodtan kérdezi Bélhangos, amire meg rázom a fejem.

- Nem, szörnyek szánt nyugtatóval oldotta meg! – komolyan mondom neki, amire meg lepődik.

- Tényleg? – döbbenten kérdezi, amire bólogatni kezdek. – ügyes gondolat volt tőle, de kérlek, vedd le a felsődet meg a nadrágodat szeretném meg nézni őket! – kedvesen mondja nekem, amit meg is teszek. Lassan látható válnak a kötések amiket Hablaty akkor és ott rögtönzött, hogy egybe visszahozzon. A tanár lassan belém fecskendezi az érzéstelenítőt, én meg teljesen végig fekszem az ágyon és érzem, hogy az égető érzés kezd elmúlni, és helyet csak zsibbadás marad. Bélhangos óvatosan meg vizsgálja a sebeket, amik már elkezdtek hegesedni. – Meg kell mondanom, hogy Hablaty jól végezte a dolgát, ahhoz képes, hogy nem volt meg felől felszerelése. – dicsérni kezdi a fiút, amire egy kicsit nevetni kezdek.