Szörnyvadászok! [Fanfici] [Befejezett✔]

13.fejezet

Hablaty szemszöge.

A randink után sokkal jobb volt beszélgetni Asztriddal, de mondjuk az már nehezebb volt elfogadnia, hogy itt kell maradnia a fiúkkal, míg én, elmegyek egy farmra, ahova apám küld. Ezen bosszankodok, miközben összepakolok, a házban, és Asztrid felügyelete mellett.

- Ne néz ilyen bosszúsan, mert nem az én hibám hogy megyek a farmra! – komolyan mondom neki, amire csak forgatni kezdi a szemét, majd ki megy a szobámból egyenesen a konyhába ahova követem a nagy táskámmal.

- Tudom, és nem akarok mérgelődni ezen, de akkor is a fejekkel küld! Mennyire ment el az esze? – mérgelődve mondja nekem, amivel meg hazudtolja magát, de aranyos hogy aggódik értem.

- Nem tudom, de én ezt már hat éve kérdezem Bélhangostól, de eddig soha nem kaptam rá választ! – nevetve mondom neki, amire egy kicsit meg enyhül.

- Ígérd meg, ha bármi baj lesz, akkor azonnal hívsz! – komolyan mondja, amire csak még szélesebb lett a mosolyom.

- Ígérem, de ha nem megyünk, akkor soha nem érjük el a buszt! – sürgetni kezdem a lányt, aki felpattan a székről, én meg intek Fogatlanak, aki követni kezdet engem. Néha úgy érzem, hogy jobban anyáskodik felettem mind Bélhangos, aki aggódik, de azzal mutatja ki, hogy jobb fegyvert ad nekem vagy eltöri pár bordámat, amiért néha meg ölném. Ahogy eszembe jut úgy kezdett el fájni az oldalam. Hamar a sulihoz érünk, közben arról beszéltünk, hogy milyen borzalmas lesz nekünk, ami néha nevetséges, de rossz bele gondolni, hogy két hülyével leszek összezárva, akiknek az agya is többet ért, meg mint egy marék ág szalonnával összekötve. A buszunk már menet kész volt és Fafej, és Kőfej, is ott volt egy-egy málhával a hátukon, és a család oszlopos tagja, aki büszkén feszit a gyermekei mellett, és szomorú sajnálatomra ott van az én apám is, akinek az arcán enyhe mosoly látszik a nagy szakálla alatt.

- Szervusz, fiam! – kedvesen köszön nekem, amire nem reagálok sokat.

- Szia! – fukarran köszönök, neki majd a busz bejárata elé rakom a táskám, amiben minden kell ahhoz, hogy túléljem ezt a hetet, vagy a küldetést.

- Legalább tegyél, úgy mintha érdekelne, hogy itt vagyok! – sajnáltatva mondja nekem, amire csak fintorogva elmosolyodok.

- Bocs, de ahogy téged, úgy engem se izgat. – komolyan mondom neki, amire látom, hogy mérges majd egyből meg is nyugszik. Fura hogy ennyire hamar lehiggadt.

- Érdekel, hogy mi van veled! – mentegetőzik nekem, amire egyből megforgatom a szemem, majd egy kicsit higgadtabban nézek rá.

- Akkor ne az aktákon keresztül nézd az életem, és néha gyere haza! – higgadtabban mondom, neki még is forr bennem a düh, de felcsillan a szeme.

- Ha élve vissza jössz! – kedvesen mondja, amire egy kicsit összehúzóm a szemem.

- Amilyen csapattal küldesz, imádkóz értem! – Cinikusan mondom neki, amire már étette, hogy mire célzók. – De azt elmondod mi lesz a csapat másik felével? – komolyan kérdezem az apám, aki egy kicsit meglepetten néz rám.

- Nos, gondoltam meg mutatom nekik milyen a polgármesternek lenni, és hogy mi lesz pár embernek a leendő feladata. – komolyan mondja, amire meg ijedek. Már most üldöz engem ezzel a feladattal pedig még nincs is vége a tanévnek.

- Remélem Takonypóc bele fog aludni az unalomba! – nevetve mondom, neki majd a kocsi felé megyek.

- Vigyáz magadra! – szól utánam, amire egy kicsit elmosolyodok, és meg hatodok. Igaz hogy mostanában ellenszenvet érzek iránta, de ez kezd egy kicsit meg enyhülni, lehet, ez a társam miatt van, aki most is fürkésző tekintettel néz engem, ahogy felé megyek. Elkapom a kezét, amire hirtelen el is vörösödik, és a busz másik oldalához vezetem, majd szorosan meg ölelem.