Szörnyvadászok! [Fanfici] [Befejezett✔]

27. fejezet

Asztrid szemszöge.

Hablaty ki ment és nem szólt nekünk ám a pajtából jól láttam harcát, és amikor azt hittem nyer még is ájulásra verték, mindezek mellet még Fogatlant elkábították. A gépet leállították és lassan elkezdtek ki szivárogni a katonák, amire mi egy karámba behúzódtunk szörnyestül.

- Jól van, Asztrid vagy most elmondod, hogy Hablaty miért csinálta ezt vagy, hogy mit keres itt egy kétfejű ember? – a pánik roham szélén van Bozdorja ám még is tatja magát.

- Elmondom, csak lélegez, kérlek! –gyerekesen kérem, miközben suttogok. – A helyzet az, hogy nem rég elrabolták Hablatyot, és valami felsőbb hatalom azt akarja őt, így amíg azt hittük, hogy van szabad napunk addig pihentünk és ide jöttünk, de most látszik csak, hogy ez hiába volt, mert Hibbanton kellet volna maradni! – hadarom el az egészet, amit a férfiak nem értenek, de az egyik amúgy se értené. Gyorsan elő kaptam a mobilom és írtam egy visz üzenetet Bélhangosnak, aki remélhetőleg mozgósítja azt a három idiótát. – Az üzenet elment csak reméljük, hogy addig nem történik semmi, de mi lenne, ha maradék szörnyet eleresztenénk? – gyerekesen kérdezem tőlük, amire mind a ketten mosolyogva néznek rám és lassan ki megyünk a karámból és futva engedjük el a maradék veszélyes szörnyeket. Én Szasával vágtatva megyek az erdőbe ahol is kicsit fel lélegzem, de szerencsémre a két farmernek volt annyi esze hogy kövesen.
- Most mi lesz a terv Asztrid? – kérdezi tőlem Bozdorja teljesen kétségbe esve amire nagy levegőt veszek, és nézem a hajót aminek a rotorja le áll és a katonák ölik a szörnyeket.
- Nem tudom, de az biztos, hogy most meg kell találnunk Halvért, és Hangát! – jelentem ki nekik majd gyalog neki vágtam az erdőnek a két férfival és a kedvencemmel. Csak ne essen bajod Hablaty!

Hablaty szemszöge.

A gyomrom hasogatót és még a testem is el van zsibbadva, de ekkor meg éreztem a hideg fémet magam alatt. Lassan összeszedem magam és elkezdem felülni, amikor is falba ütköztem, és a szemem nem akart reagálni, a fényre, de mondjuk nem csoda, mert nagyot kaptam a fejemre. A szemem végre hozzá szokót az éles fényhez és ekkor fedeztem fel, hogy a kamrában vagyok.
- Mit keresek itt? – kérdezem magam, amikor is hirtelen benyit valaki, én meg nyugodtan ülök a helyemen.
- Hablaty csak hogy felkeltél! – tapsol nekem én meg oldalra nézek, és ekkor látom meg a legundorítóbb mutánst, amit valaha is láttam. Egy koronázót majmot látok, akinek a sejt szerkezete lassan szétesik, és a csontja is látszanak az arcán. – Tudod nem hittem, hogy te leszel az, aki képes lesz feltalálni azt a gépet, ami meg mentheti az életem, de most itt vagyok, és rá veszlek, hogy egyesülj velem! – könnyedén mondja miközben meg áll velem szembe, és ki tárja a kezét.

- Azt soha nem tenném meg! – jelentem ki, amire nevetni kezd. – Két embernek a gén szerkezetét nem szabad össze keverni, főleg ha nincs hasonló sejtmagok, de mivel nem vagyunk rokonok így esélytelen! – magyarázom, neki miközben próbálok fel állni, de nem megy.

- Oh Hablaty mennyire nem tudod az igazságot! – ingatja a fejét és leguggol hozzám és meg fogja az állam ezzel meg ragadja a pillanatot, ami nagyon ismerős volt nekem. – Tanultál történelmet, sőt biztos, mert ezt Plépofa elvárja, de a könyvekből hiányzik a vezeték nevem, ami nem más, mint Habbok! Tudod, amikor elhagytam a várost, mert egyszerűen nem tudtam gondolkodni, miután meg született a te nagyapád, és akkor kezdtek a szörnyeim elszaporodni, és csak Hibbanton meg jelenek. – meséli nekem, amire már is összeszorítom az állkapcsom.

- Ha most tényleg a nagyapám volt az okod, akkor miért akarsz engem? – kérdezem tőle egy kicsit keményebben.

- Tudod ahhoz, hogy én életben maradjak, ahhoz nekem kell egy új test és ehhez egy olyan ember kell, akinek az agya olyan, mint az enyém és a gén állományom. – magyarázza nekem, mint egy biológus, amire forgatni kezdem a szemem.