Szörnyvadászok! [Fanfici] [Befejezett✔]

19.fejezet

Hablaty szemszöge.

Nem tudom hogy, és miként, de a fejem fáj, és a testem is zsibbad valamitől. Lassan kinyitom a nehéz szempilláim miközben meg pillantom a padlót, ami szálkás, meg persze érezni kezdem a karomat amint össze vannak nyomva mint ahogy szoktak lenni. Nehézkesen kezdek felülni és kezdek körbe nézni a fogadó helyemen ami nem a legbarátságosabb hangulatú. Egy kétszer egy méteres helyre vagyok bezárva, és míg minden hol fa van, addig a hatodik falon csak rácsok vannak. Vajon hogy kerültem ide? – kérdezem, magam miközben érezni kezdem, ahogy a bal vállam zsibbadni kezd, így gyorsan meg nézem a kért felületet, amin alvadt vér, és néhány repesz áll ki belőlem. Nagy levegőt veszek, majd kicsit remegve kezdek el gondolkodni el azon, hogy miként tudnék ki szabadulni. A suliban csak azt nem tanítják, hogy miként lehet kiszedni a karod a bilincsből, még jó hogy én volt az, akit mindig szívattak. – hálálkodok magamban miközben meg nyomom a hüvelyk ujjamnál a porcot, majd erősen megy nyomom, amire kifordul. A fájdalom elviselhetetlen az elején, de hozzá szoktam így lassan ki húztam a karom, így a kötél, leeset a másik kezemről. Amikor előre tudtam venni a kezem, visszarántottam az ujjam a helyére, ami ismét fájni kezd. Elborulok a jobb oldalamra és próbálok észnél maradni. Lihegve veszek erőt magamon, és elkezdem kiszedni a ki álló repeszeket a vállamból, meg egy kicsit a karomból is. Ahogy a vérem folyni kezdett minden szilánk, elvételekor, de nem tudtam el hinni, hogy ennyi kis apró darabka van bennem. Nézem a több darabbot, amit nagy nehezen kezdtem ki venni, és a fájdalomtól néha sziszegtem. Komolyan miért raboltak el engem, úgy hogy ha le vagyok sérülve? – kérdezem magam miközben az üveget meg a fémet analizálom. Amikor úgy érzem, hogy többet már nem tudok ki venni a vállamból, levettem a pólóm, és köré csavarom. Mélyen kezdek lélegezni a nyugalom érdekében.

- Magadnál vagy? – vidáman kérdezi egy idegen hang, amire már is felegyenesedek, és a hang irányába fordulok. Nehéz léptekkel közeledik felém valaki, amikor is meg pillantok egy kétfejű egyént, akinek a kezében ott van Fogatlan. – Remek, mert akkor lát hatod amint a kis kedvenced át alakul csak azért, mert azt hitte csak úgy velünk jöhet a potya utasként, segíteni neked. De ha jól látom kés nélkül is kitudtál, szabadulni! – elismerően szól nekem, amire már is morogni kezdek, és szúrós szemmel nézek rá. – Oh, nem kell így rám nézned, hiszen te élve kelsz nekünk! – kacérkodik, miközben a kis állatomat simogatja ki kábultan hever a karjában.

- Miért gondolja, hogy csatlakoznék hozzátok, és amúgy is én csak egy tini vagyok, aki szörnyek ölést tanul. – morgom neki, amire a férfi csak mozgatni kezdi a vállát.

- Tudod Hablaty amióta meg szelídítetted azt a Mustat az arénában azóta, figyelünk téged. Nem hittem volna, hogy valaha is akad egy olyan ember a vadészok közt, aki képes meg szelídíteni szörnyeket, vagy is ahogy mi hívjuk őket mutánsok. – magyarázza nekem, amire egy kicsit meglepődők. – A te macskád is erre a sorsra jut! Ha mázlid van, akkor nem fog bele halni, de ha nem akkor így jártál! – lelketlen szörnyként beszél velem. – Fiúk vigyétek! – szól valakinek, amire már is nyílik a cellám ajtaja és egy férfi felrántót majd elkezdett engem vinni a főnöke mögött. Mit akarnak tőlem és miért pont engem talál meg a balsors, hogy amikor egyenesbe jönne, a dolgom Asztriddal valaki közbe szól. – mérgelődők magamban miközben meg érkezünk egy sötét laborba, ami nem a higiéniáról híres. Engem egy székbe kötnek bele miközben az ájult Fogatlant simogatja a férfi.

- Azt még nem tudom, hogy hívnak? – idegesen kérdezem miközben húzóm az időt.

- Engem Vigona, a másik fejem meg Rajkör! – mutatja be magát a szörny, amire csak undorodom. – Mi vagyunk Borknak az első ember kísérlete! – jelenti ki a férfi vagy szörny, még egy kicsit zavaros.