A salzburgi hercegérsek |BEFEJEZETT|

Hét

Az ablak majdnem kiesett a helyéről, amikor kitámasztottam, hogy le tudjam pucolni. Mia először egy seprűvel akarta eltakarítani a padlón lévő mocskot, ám amikor a szoba sarkához ért, apró rovarok futottak mindenfelé. Nagy erőfeszítésembe került, hogy ne kezdjek el sikítozni. Inkább feltérdeltem az ablakpárkányra, hogy a lábam ne érjen a padlóhoz, és minden figyelmemet a már majdnem teljesen feketére mocskolódott ablaküvegnek szenteltem. A rongy, amivel próbáltam lesikálni róla a koszt, már tiszta fekete volt, az ablakot mégis változatlannak láttam. Amíg én ezzel szenvedtem, Mia hozott egy vödör tiszta vizet, a padlóra borította és felmosta, legnagyobb megkönnyebbülésemre végleg száműzve a rovarokat. Már volt tiszta ágyneműm, bevetett ágyam, csillogó padlón, leporolt és megtisztított ruhásszekrényem meg íróasztalom. Mia még az íróasztalon is rendet csinált: a tollak szépen egymás mellett sorakoztak, mellettük a lezárt tintás üveg és egy kupac összerendezett papír. Mikor elindult, hogy a poros, barna vizet kiöntse, érdeklődve fordult az általam felírt cím felé.

- A saját zenéjének a címe? – kérdezte, az Első találkozás feliratra mutatva.

Bólintottam, és beledobtam a ki tudja, hányadik piszkos rongyot az ugyancsak szurokfeketére változott vízbe. Kezdtem feladni az ablakpucolást. A szobában minden más csillog a tisztaságtól, ennyi belefér. Lemásztam a párkányról, és inkább azt szabadítottam a portól egy portörlő segítségével. Ekkor vettem észre, hogy elnyűtt nadrágom térdrészénél egy hatalmas, barna folt keletkezett.

- Elnézést, esetleg kaphatnék valami váltás ruhát? A nadrágom eléggé megsínylette a takarítást.

Mia szemügyre vette a foltot, majd intett, hogy kövessem.

A másik szobába mentünk, ami Miáé volt. Szakasztott úgy nézett ki, mint enyém, csak itt nem volt összeirkálva a fal, és az asztalon tollak és papír helyett két cserepes virág kapott helyet. A virágoknak köszönhetően édes illat terjengett odabent, és nem mellesleg minden (még az ablak is) patyolat tiszta volt.

Mia kinyitotta a szekrényét, és kiemelt belőle egy égszínkék ruhát. Nem volt olyan habos-babos, fodros uszálya, mint a legtöbb hasonló ruhának. A szoknyának lágy esése volt, és ha nem lett volna egy kevéske aranyporral meghintve, tökéletesen jellemtelen maradt volna. A felsőrész közepén egy arany fűző futott végig; az ujjak végét csipke díszítette. Mia kirugdosott az ágya alól egy sámlit, és felállított rá. Gyorsan kibújtam a felsőmből és a nadrágból, majd felvettem a ruhát. Derékban túl bő volt, és a dekoltázsát sem az én szinte semmi melleimnek tervezték. Az ujja valószínűleg könyékig érne, ha nem csúszna le folyamatosan.

Mia kioldotta a fűző zsinórját, és ahelyett, hogy visszafűzte volna (mert én erre számítottam), a derekamra kötötte olyan szorosan, hogy levegőt is alig kaptam, de legalább már nem lafogott rajtam a ruha. Ezután az asztalához lépett, és kivett a fiókból egy varrókészletet. Egy meghatározhatatlan színű zsinórral pótolta a fűzőmből hiányzót, majd ezt is elviselhetetlenül szorosra húzta. A derekam környékén bevett a ruha bőségéből, és az ujjakat is rám igazította tű és cérna segítségével.

- Tudom, hogy nem az igazi, de szerintem holnapig kibírja benne a kisasszony.

- Miért csak holnapig?

- Holnap már jön is a szabó. Colloredo bizonyosan megkérte, hogy egy teljes ruhatárat varrjon kegyednek.

Megköszöntem a ruhát, leszálltam a sámliról, és még annyit kértem Miától, hogy mutassa meg, merre van a fürdő.

A két szobával szemben volt. Szerintem otthon sem olyan tiszta a fürdő, mint itt. Kád, zuhanyzó, fürdőszoba szekrény, törölközők kipakolva, a csaptelepen fésűk, fogkefék és fogkrém, a polcon tusfürdők, samponok, balzsamok, testápolók, parfümök. Mia ki is jelölt nekem egy halványrózsaszín, bolyhos törölközőt. Mondta, hogy találok megbontatlan fogkefét és fogkrémet a szekrényben, meg hogy azt a fésűt és tisztálkodó szert használom, amelyiket csak akarom, Mozart holmijait már kidobta, így csak női termékeket találok.

Ezután elengedett, hogy ha gondolom, menjek vissza a szobába, de ha bármi kérdésem van, vagy körbe akarom járni a kastélyt, csak szóljak neki. Mosolyogva bólintottam, és inkább visszamentem a szobámba. Ez az egész így egyszerre túl sok volt.

Becsuktam magam után az ajtót, és elterültem az ágyon. Hogyan tovább? Vajon mi lesz velem ezután? Mit fognak elvárni tőlem? Colloredo csak nem képzeli, hogy egyik napról a másikra képes leszek egy zenét megkomponálni! És ha már itt tartunk, miért nincs ebben a szobában egy zongora? Tényleg le kell mennem a földszintre minden egyes alkalommal, amikor el akarom játszani a zenémet?

Kirázott a hideg. Csak ekkor vettem észre, hogy az ablak még mindig tárva-nyitva volt. Odasiettem és bezártam. Az összehajtogatott felsőmet és nadrágomat egyelőre beraktam a szerkénybe, a köpenyemet a szék támlájára dobtam, és visszaültem az ágyra. Vajon milyen életem lesz itt, Colloredoval? Valamiért úgy éreztem, nem bízik bennem egy kicsit sem. Mintha az ellenséget látná bennem.

Fel akartam fedezni a kastélyt, de egyedül. Magányra volt szükségem, hogy mindent átgondolhassak. Hogy magamhoz hű maradjak, vittem egy papírt és egy tollat is. Elvégre minden zeneszerző tudja, hogy a legjelentéktelenebbnek tűnő helyzetből is ki lehet hozni a maximumot. Például könnyen lehet zenét írni egy bogár életéről is. Csak figyelni kell a legapróbb részletekre is.