A salzburgi hercegérsek |BEFEJEZETT|

Kilenc

A kastélyban töltött első éjszaka volt a legnehezebb. Minden nagyon idegen volt. Az ágy, amibe befeküdtem, hideg volt és öblítőszagú. Az ablak furcsán nyekergett az odakint tomboló szélvihar hatására. Néha még a padló is megreccsent; ilyenkor akarva-akaratlanul is felkaptam a fejem, az álom pedig rögtön kiszállt a szememből. A szoba hideg volt és kísérteties az odakintről besütő hold fényében. Ez az éjszaka leginkább azzal telt el, hogy a fejemre húztam a takarót, arcomat a párnába rejtettem, és összegömbölyödve vártam, hogy végre reggel legyen.

Vacsora előtt megkerestem Miát, aki megmutatta a mosókonyhát. Az első emeletre felvezető lépcső aljában volt a bejárat. Odabent rendezett sorban három mosóteknő várta a piszkos ruhákat. Mellettük volt egy csap, a mennyezetről pedig szabályos sorokban futottak körbe a szárítókötelek. Sajnos nem találtam ott senkit a személyzet tagjai közül, így valóban magamnak kellett kimosni a takarót. Megtöltöttem hideg vízzel az egyik teknőt, szórtam belőle a sarokba állított megkezdett mosóporból, majd miután a szer feloldódott, beledobtam az anyagot, párszor átforgottam, hagytam nagyjából két percig ázni, és mivel ennyi idő alatt máris meguntam az ácsorgást, kicsavartam belőle a felesleges vizet, és feldobtam az egyetlen kötélre, amit felértem. A mosókonyhából nyílt egy ajtó a kert felé; oda szokták kiönteni a használt, mosóporos vizet. Gyorsan megszabadultam a tintás víztől, és elhagytam a helyiséget.

Mia megállított a szobámba menet, hogy megkérdezze, mit szeretnék vacsorára. Megvontam a vállam, és udvariasan közöltem, hogy nekem bármi jó lesz, nem vagyok válogatós. Azt mondta, menjek a konyhába, a személyzet ott szokott vacsorázni. Ez kicsit rosszul esett, de nem igazán értettem, hogy miért. A kottafirkász is a személyzet része, ugyanolyan szerepet tölt be, mint a szakács vagy a takarítók. Nem számítottam különleges bánásmódra, és hogy visszanyeljem a rossz érzést, magamra erőltettem egy mosolyt, és lementem a konyhába.

A szakács, egy pocakos, alacsony, idős férfi ősz hajszálakkal és hosszú szakállal éppen akkor merte edényekbe az aznapi vacsora maradékát, amikor beléptem. Kuktasapkát nem viselt, így közszemlére tette azt a pár szál hajat, ami még maradt neki. Érkezésemre felnézett, és hatalmas vigyorral köszöntött.

- Szép estét, kisasszony! Ha nem tévedek, kegyed lett az új kottafirkász.

- Igen – bólintottam. – Nagyon örvendek. Elisabeth von Leichtstein vagyok.

- Ludwig Schwarz – mutatkozott be ő is, majd hellyel kínált. – Üljön csak le! Van itt minden: húsleves, bécsi szelet tört krumplival meg egy kis puding is. A hercegérsek úrnak ma nem igazán volt étvágya, ezért ma egy kisebb lakomát csapunk.

A személyzetből mindenkit megismertem és megkedveltem a közös vacsora alkalmával. Ludwig mellett dolgozott kuktaként Hubert és Amadeus. A takarítószemélyzet hat hölgyből állt: Klara, Uwe, Ulrike, Ida, Leonie és Amelie. És persze ott volt még Mia, aki a Colloredohoz való kötődése miatt csak közvetve számított bele a személyzetbe. Meg persze nem feledkeztem meg gróf Arcoról sem, bár az nem igazán érdekelt, ő milyen kapcsolatban állhat Colloredoval. Ők tették a személyzet állandó tagját. Rajtuk kívül is voltak még néhány (például a pincérek és a kertész), de ők csak akkor voltak a kastélyban, ha éppen a feladatukat kellett elvégezni, így a többiek nem érezték fontosnak, hogy válaszoljanak a velük kapcsolatos kérdéseimre. Mindenesetre a szakáccsal, a két kuktával és a hat takarítóval letegeződtem, és kicsit csillapodott a rossz érzés, ami kezdett úrrá lenni rajtam. Legalább vannak olyan emberek ebben a kastélyban, akikhez bátran fordulhatok.

Mielőtt elmentem volna lefeküdni, letusoltam. Egyelőre nem adtam meg magamnak azt az örömöt, hogy egy kád meleg vízben ázzak jó ideig (mondjuk úgy néhány órán át), hanem beálltam a zuhany alá, és gyorsan letudtam a fürdést. Annyi eszem persze nem volt, hogy kérjek egy hálóinget Miától, ezért visszavettem azt a felsőt és nadrágot, amiben érkeztem. Aztán bebújtam az ágyba, és kezdődött a szenvedés, ami egészen reggelig tartott.