𝗛𝗮𝗶𝗸𝘆𝘂𝘂!! 𝗙𝗶𝗰𝗶𝘁𝗼𝗻𝘀

24. Oikawa

Csak engem lepett meg,hogy Oibabe mindössze a negyedik helyen van?:O

~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A karácsony a szeretetről szól. A meghitt, boldog együttlétekről, a családdal, vagy a barátokkal, vagy éppen az ember párjával.

Te viszont még is egyedül róttad az utcákat, eme szent ünnepen. Semmi kedved nem volt a nyáladzó párokhoz, így a karácsonyi forgatagot messze elkerülve sétáltál valamelyik sötét utcán. Arról fogalmad sem volt, hogy merre mész, csak azt tudtad, hova szeretnél menni.

Hiába volt körülötted mindenki boldog, a te szíved apró darabokban hevert. A barátoddal, Oikawával már bő egy hónapja szakítottatok, de még mindig nem tudtál teljesen túllépni rajta. Bár hogy is próbáltál hazudni magadnak, vagy másoknak, még mindig rohadtul szeretted.

Habár fogalmad sem volt, hogy miért szakított veled ilyen hirtelen, még valahol a szíved legmélyén reménykedtél benne, hogy egyszer visszajön. Hiába haragudtál rá, hogy összetörte a szíved, még mindig szerettél volna vele lenni. Karácsony estéjén is bármit megadtál  volna, hogy mellette lehess.

Miközben hagytad, hogy a gondolatok elárasszák a fejed, fel sem tűnt, hogy megérkeztél a célodhoz, ami nem más volt, mint a kilátó. Ez volt az a hely, ahova bármikor jöhettél, ha valami bajod volt. Itt nem volt soha senki rajtad kívül, s végre egyedül lehettél a gondolataiddal.

Miközben megtámaszkodtál a hideg korláton, s a várost kezdted kémlelni, a sötétben megbújó felhőkből elkezdett szállingózni a hó. Nem esett túl gyorsan, s nem is hullott le sok. Csupán annyi, hogy az embernek feltűnjön, s szép lassan befedje a sapkáját. A kezedet előrenyújtva figyelted, ahogy a pelyhek szépen belepotyognak a kesztyűdbe, majd szép lassan elolvadnak benne. Gyönyörű volt ez át egész. De vele még gyönyörűbb lett volna....

- Szép, nem igaz? - kérdezte hirtelen valaki mellőled, mire felé kaptad a fejed. Egyből felismerted a vastag sál mögé rejtett mosolygós arcot.

- Oikawa....? - kérdezted meglepetten, miközben hátrálva egy lépést teljes testtel felé fordultál.

- Szerettem volna beszélni veled [T/N].... - fordult ő is feléd komolyan. Te csak lesütötted a szemed, s inkább a cipődet bámultad. Szeretted volna neki azt mondani, hogy "de én nem akarok veled beszélni" vagy valami hasonlót, de egyszerűen egy hang sem jött ki a torkodon.

- Csak hallgass meg, jó? - kérdezte Oikawa halkan, miközben eggyel közelebb lépett hozzád. Erre te automatikusan hátráltál egy lepést.

- Tudom, hogy haragszol. Tudom, hogy elcsesztem. Tudom, hogy én vagyok a világon a legrémesebb barát... Akkor, mikor... nos szakítottam veled, egyszerűen csak megijedtem. Túl gyorsan történt minden, és megijedtem, hogy... hogy valamit elcseszek.... - magyarázta halkan, szintén lesütött szemmel. Miközben beszélt, neked az emlékek hatására elkezdtek potyogni a könnyeid, miket szipogva akartál visszatartani.

- Ennyi? - emelted fel a fejed, miközben megtörölted egyik kezeddel a szemeidet.

- [T/N]... - lépett közelebb Oikawa, ezzel teljesen átszelve a köztetek lévő távolságot, s mielőtt bármit tudtál volna mondani, kezei közé fogta az arcod.

- Tudom, hogy ezzel nem megyek sokra, de nagyon sajnálok mindent. Elcsesztem. És tudom, hogy ez neked mennyire rosszul esett, de még is... remélem egyszer majd mindent újra kezdhetünk... - mondta egyenesen a szemeidben, miközben hideg ujjaival letörölte a könnyeidet. Szavai hatására viszont csak még több lett belőlük, s hiába tudtad, hogy naív, és rossz ötlet, amit most fogsz tenni, még is hagytad magadon eluralkodni az érzelmeidet.

Nem mondtál semmit, csak közelebb léptél hozzá, s arcodat egyenesen a mellkasába fúrtad, miközben kezeiddel átölelted. Oikawa is körbe fonta kezeit körülötted, s mélyet szippantott az illatodból. Tudtad, hogy hiba, amit teszel, még is annyira szeretted volna újra magad mellett tudni, hogy hagytad magától cselekedni a tested.

Másnap reggel már az ágyadban ébredtél fel, pizsamában. Miközben felültél, s megdörzsölted a szemeid, próbáltál rájönni, hogy hogyan kerültél haza. Addig tisztán emlékeztél, hogy a kilátóban találkoztál Oikawával, aztán elindultatok hazafelé a sötétben, aztán... Valószínűleg hazakísért, aztán lelépett. Kikászálódtál az ágyadból, s nagyokat nyújtózva sétáltál ki el az ajtóhoz. Amikor viszont kiléptél rajta, nem mást láttál meg a konyhádban főzőcskézni, mint magát Oikawát.

- Boldog Karácsonyt [T/N]-chan! - mosolygott rád Oikawa, miközben rátette a tányérra az éppen elkészült palacsintát.

- Neked is... - motyogtad kábán. - Öhm, miért is vagy itt? - kérdezted meg, miközben közelebb sétáltál hozzá.

- Nos, tegnap este hazakísértelek, mert már nagyon fáradt voltál. Aztán lefeküdtél aludni, és mikor el akartam menni, megragadtad a kezem, és azt mondtad maradjak itt. Gondolom már félálomban voltál, de valamiért nem akartad, hogy elmenjek... - nevetgélt a mesélés közben, te pedig kissé elpirultál. Az este ezen részére nem emlékeztél, viszont valahol örültél neki, hogy így történt.

- Akkor... köszi, hogy maradtál. Vagy mi... - vakartad meg a tarkód zavartan, miközben odasétáltál mellé, hogy szemügyre vedd, mit készített.

- [T/N].... - fordult feléd Oikawa. - Mit szólnál, ha... ha mindent újra kezdenénk. Mondjuk elmehetnénk megnézni a karácsonyi vásárt, vagy beülhetnénk valahova egy kávéra, esetleg... - kezdett tervezgetni Oikawa, csak hogy találjon egy programot, amivel rávehet az újrakezdésre.

- Oikawa... - szakítottad félbe - Nagyon örülnék neki, ha megpróbálnánk újra - mondtad ki őszintén a szemeibe mosolyogva, amitől neki is egy hatalmas mosoly terült el az arcán.

- Akkor... szabad? - köszörülte meg a torkát zavarában, mivel nem nagyon tudta, hogy most hogy is álltok. Erre csak felnevettél, majd közelebb hajolva hozzá, hosszú csókot nyomtál a szájára, amibe ő egyből belement.