Someone | ✓

8. rész

Január 6. Kedd. Ami életem legpocsékabb napja volt. Hát igen, van ez így.

Már a kora reggelem szarul indult, egyrészt, mert valami rohadt horror filmet néztem este, ennek következtében fél óránként felébredtem, tarkóra tapadt hajjal, folyamatosan azt álmodva, hogy a gyilkos bohóc az ágyam mellett áll, és mert véletlenül 5-re állítottam be az ébresztőmet, aztán meg már nem bírtam visszaaludni, így végül fél hatkor félre rúgtam a takarót, és kiindultam a szobából.

Elkezdtem lemenni a lépcsőn lefelé, amikor egyszerre több dolog is történt. Elsőként rohadtul megijedtem, mikor ráléptem valami szőrösre, ugyanis nem rémlett, hogy a fa lépcsőn miért nőne szőr.

A valami fújtató hangot hallatott, mire lenéztem, és megláttam egy macskát. Hát szerintem akkorát még soha nem visítottam, bár fogalmam sincs mi késztetett erre, hiszen nem féltem vagy ilyesmi, csak indokolatlanul találtam egy macskát a lépcsőn.

Az állatka dühösen fújt egyet, mire megugrottam, de szerencsétlenségemre eltévesztettem a lépcső fokot, így még egy sikítás közepette lezúgtam a földre. A könyökömet simogatva elmormoltam egy újabb jó kis káromkodást, és már akkor elegem volt a mai napból, és hol volt még a vége...

Miután kétszer belefejeltem a müzlimbe a fáradtságtól úgy döntöttem épp ideje felöltözni. Visszabaktattam az emeletre - kikerülve a már ismét szundikáló macskát, ami még mindig nem tudom hogy került oda - és a szobámba érve kitártam a gardróbomat.

Csekkoltam a telefonomon a mai időjárást, és elkezdtem keresni a kedvenc pulcsimat. Csakhogy nem volt a helyén. Megnéztem már mindenhol, amikor eszembe jutott a mosókonyha is, így átrohantam oda, és megtaláltam macskaméretűre zsugorodva.

Fintorogva emeltem fel a kis pulcsit, ami szó szerint a macskára ment volna már csak rá, vagy maximum egy fél hetes babára. Kurva jó, pedig rohadt sok pénzt fizettem érte, mert ez egy egyedi darab volt. A macskának. Egy egyedi darab a macskának.

Kínosan felröhögtem, és legszívesebben visszabújtam volna az ágyba, de nem akartam elkésni, úgyhogy összeszedtem minden erőmet, és kiválasztottam egy átlagos szettet. Kedvemnek megfelelően egy fekete szakadt farmer, egy fekete póló és mindezt egy fekete bőrdzsekivel, és egy fekete szövetkabáttal toldottam meg. Ja, és hogy kit gyászoltam? A szerencsémet.

Gondoltam még rengeteg időm van, így igényesen igyekeztem kisminkelni magam. Az első végeredmény csapnivaló lett, a második katasztrófális, a harmadikat meg inkább nem is kommentáltam. A tusvonalat legalább százszor húztam újra, de egyszer sem sikerült, így végül csak szempilla spirált tettm fel, meg egy vörös rúzst, aztán késznek nyilvánítottam magam.

Az iskolatáskámat felkapva lementem a földszintre, és úgy döntöttem pirítóst csomagolok, mert még mindig rengeteg időm volt. Az első szívrohamot az okozta, amikor váratlanul felpattant a kenyér, merthogy kész volt. Megfogtam, de szinte azonnal le is dobtam a tányérra, mert tűz forró volt. Vagyis hát azt hittem, hogy a tányérra sikerült dobni, de alig egy perccel később kiderült, hogy nem.

Éppen a következő szeletet vártam, amikor valami füstszag ütötte meg az orromat. Reflexből a gáztűzhely felé fordítottam a fejemet, és kisebb sokkot kaptam.

A pár perce odakészített lábas - amiben teát melegítettem, hogy tegyek a termoszomba - alatt a félredobott pirítós lángolt, feketére sülve. A szívroham kerülgetett, mikor automatikusan elzártam a gázt, és egy pohár vízzel lelocsoltam a kenyeret, hogy ne égjen le a konyha. A következő kenyér hirtelen felpattanásától ismételten megijedtem, így csodásan megcsúsztam, és egy jó seggest mutattam be.

Hitetlenül felnyögtem, és elterültem a hideg kövön. Borzasztó ez a nap! Ennyi pont elég volt a szerencsétlenségből, úgyhogy felkaptam a táskámat, az agyonhordott Vans-emet, és kiviharoztam a házból. A kapuban jutott eszembe, hogy amúgy be kéne zárni a házat, meg kéne esetleg kulcs, úgyhogy azért még visszarohantam. Tipikus. Öt órakor keltem fel, és késésben vagyok.

Rohantam a busz után, de már csak integetni tudtam neki, úgyhogy idegesen lépkedtem a hidegben, igyekezve nem elcsúszni a sárban, meg a tegnapi eső maradványaiba lépni.

Már a suli utcájában sétáltam, mikor valami víz cseppent a fejemre. Felpillantottam, és akkor szakadni kezdett az eső. Próbáltam rohanni, de mire beértem az iskolába, úgy néztem ki, mint akit leöntöttek egy vödör vízzel. Vagy mint akit a kutya szájából húztak ki. A víztől csöpögő Vans-em minden lépésre cuppogó és plattyogó hangot hallatott, a hajam menthetetlenül összetapadt, a sminkem lefolyt, és az ideg összeroppanás szélén álltam.

Csodálkoztam, hogy ezután csak rosszabb jött? Ugyan már, ez volt a napom vidám része.

A szekrényemhez sétálva érkezett a következő sokk, ugyanis tele volt mindenféle firkával, és öntapadós cetlikre irkált üzenetekkel. Félresöpörtem egy párat, amiken az állt, hogy egy ribi...zli vagyok, és nem foglalkozva az amúgy vizsgálódó és gúnyos tekintetekkel, bevonultam a terembe. A Carol melletti helyet meg sem mertem közelíteni, meg nem is tudtam volna, hiszen valami csajszi foglalta el, akit gondolom azért szerzett, hogy ne kelljen mellettem ülnie. Kedves.

Végül a legelső padba foglaltam helyet, ami azért részemről elég megdöbbentő és bátor cselekedet volt. A történelem órán ugyan is - ami most fog következni - még a stréber, örökké figyelő és jól tanuló kocka fejek is igyekeztek minél távolabb húzódni a tanári asztaltól. Ennek köszönhetően mind a három padsor első két sora üresen tátongott örökké. Most ott ültem, és vártam a szó szerinti kivégzésemre, ami a csengő megszólalása után meg is kezdődött.

A tanárnő becsapta maga mögött az ajtót, és vastag keretes szemüvege mögül pillantott végig az osztályon. A fehérré fakult haja fájdalmasan szoros kontyba volt rendezve, egyetlen hajszál sem menekülhetett. Az arcán indokolatlanul sok barázda és ránc húzódott, de eszelős tekintete elárulta, hogy azért még nem annyira öreg, mint amennyire annak tűnt. Mondjuk szerintem ha beszerezne egy banyatankot, és felszállna időnként a buszra, akkor sok tinédzser szívrohamát okozta volna, az egyszer biztos.

- Hát te meg ki vagy? - pillantott felém a tanárnő, összehúzott szemöldökkel.

- Az anyád - dörmögtem az orrom alatt - Most fogom befejezni a végzős évemet itt. Azóta maga tanít. Nem igaz, hogy nem tudja a nevemet. De ez még nem is lenne olyan gáz, na de hogy nem is emlékszik rám? Ez már ciki.

- Jaj de felvágták a kisasszony nyelvét. Tessék kijönni, produkálni az angliai gyarmatosítás kezdeteiről is, amit a szünet előtti utolsó órán vettünk át.

- Kapja be - motyogtam - Hát hogyne - mosolyodtam el felé látszólag kedvesen, de amúgy meg csak annyit, hogy ha szemmel ölni lehetne, akkor valahol egy fekete ruhában, az éjszaka közepén, egy erdő mélyén, egy ásóval a kezemben igyekeznék eltüntetni egykori történelem tanárom holttestét.