Someone | ✓

11. rész

Lassan fonta a derekam köré erősen szorító karjait, majd egy pillanattal később az ajkait a számra tapasztva kezdett el ostromolni. A hajába túrva egy jóleső morgást csikartam ki belőle, és belemosolyogtam a csókunkba. A tarkómon a pihék vigyázzba álltak, úgy éreztem, ha bomba robbant volna fel mellettünk az sem érzékelte volna egyikünk sem. A karjait még inkább körém fonta, és igyekezett még közelebb húzni magához, holott már egy milliméternyi hely sem volt. Mosolyogva szakította meg a csókunkat, én vöröslő fejjel pillantottam fel rá. Még sohasem voltam ilyen boldog. A szerelem rózsaszín ködében éreztem magam, és olyan volt, mintha egy csodálatos buborékból tekintenék le a világra. Kár, hogy alig egy hónappal később már ki is pukkasztották...

- Halsey, tudod a választ a kérdésre? - zökkentett ki a földrajz tanár, mire feleszméltem, és rájöttem hogy én éppen felelek, vagy mit is csinálok.

A tanárnőre pillantottam, aki karba tett kézzel várta, hogy kinyissam a csipogókámat, és kiejtsem a helyes választ. Arra kérdésre amit feltett, és amiről még csak halványlila gőzöm sem volt. Ha így folytatom búcsút mondhatok az egyetemről dédelgetett álmaimnak.

- Nem tanárnő - felhangzott a hangom, mire egy legyintéssel a helyemre küldött, és bevágta az egyest. Én már meg sem lepődtem rajta. Mit számít már ez a kis jelentéktelen jegy a romba dőlt életemhez képest?

Levágtam magam a rozoga iskolai székre, amibe rendszeresen beleakadt a hajam, majd a tanárnő magyarázása helyett az előbb megkezdett füzetfirkámra kezdtem koncentrálni.

Hirtelen rúgás érkezzett a fekete, szakadt famerbe bújtatott lábamba, én pedig majdnem felszisszentem a fájdalmamban. Gyorsan rendeztem a vonásaim, hogy még véletlenül se adjam meg az örömöt a mögöttem ülő csajnak, hogy most kivételesen betalált, majd unott képpel megfordultam.

- Mi van? - kérdeztem flegmán, de sikerült egy olyan hangot megütnöm, ami még őt is meglepte, és egy másodpercig döbbent arccal bambult felém. Hirtelen feleszmélt, majd ismét összehúzta a szemöldökét, és dühös pillantásokat vetett felém.

- Rontod az osztályátlagot, az van. Fejezd már be, egy hónapja szakítottatok, már lett volna időd feldolgozni. Koncentrálj, és tanulj, mert nekünk kell megnyernünk a tanulmányi versenyt - hadarta olyan beleéléssel, ahogy csak egy igazi kis talpnyaló tudott.

- Szerintem tanulsz te helyettem is stréberkém. Semmi szükséged a segítségemre, Adamet meg légy szíves ne keverd bele, úgy teszel, mintha tudnád mi történt - mondandóm végeztével pont kicsöngettek, gyorsan bedobáltam a cuccom a táskámba, és hátra se nézve még a tanár előtt elhagytam a termet.

Lerohantam a lépcsőn, majd a hajamba túrva pillantottam fel, és körbe kémleltem. Ő is ott állt, talán egy pillanattal többet időzött rajta a szemem, mint a haverjain, majd sietős léptekkel mentem el mellettük. Egy szó nélkül vágtam ki az aula ajtaját, és a hátamba érzett tekinteteket figyelmen kívül hagyva robogtam ki.

A kabátom zsebéből előhalásztam a cigis dobozomat, meg egy viharvert öngyújtót, és rágyújtottam. A hidegben a cigaretta füst csak úgy vibrált, én pedig végre az egész napos csesztetés után lenyugodtam.

- Újabban már cigizel is? - hallottam meg egy szemrehányó hangot, és nem kellett a tulajdonosa felé fordulnom, hogy pontosan tudjam ki is áll mellettem.

- Semmi közöd hozzá - a hangomban cseppnyi érzelem sem.volt, tovább meredtem magam elé, és imádkoztam, hogy húzzon el minél hamarabb, hogy egyedül lehessek.

- Az oké, hogy kikészített a szakítás, meg minden, de basszus egy hónapja történt! Lépjél már túl, mert az élet nem állt meg!

- De én igen - fordultam Carol felé, aki hajdan a legjobb barátnőm volt. A karamell színű haja már a múlté, veszekedésünk óta durván kiszőkült. A régebben vakítóan kék szemei, mára csak fáradt szürkés árnyalatúak. Őt is megviselte ez az időszak, de egy hónapja azon a bizonyos keddi napon olyasmit vágott a fejemhez, és olyan titkot tudtam meg róla, ami után elképzelni sem tudtam, hogy képes leszek még vala úgy a szemébe nézni, hogy ne akarjam megtépni.

- Feladom. Nem is tudom miért erőlködök.

- Hát, azt én se. Nem voltam elég világos, amikor azt mondtam, sőt, nem is mondtam, hanem utánad kiabáltak, hogy többé látni se bírlak? - vontam fel a szemöldököm.

- De igen - pillantott fel csalódottan, majd a kapucniját a fejére húzva sétált el mellettem, hogy aztán beforduljon a sarkon és végleg eltűnjön szemeim elől.