Someone | ✓

21. rész

- Hű - ez volt Peter össz hozzáfűzni valója a kinézetemhez, mégis egy kissé megdobogtatta a szívemet. Azt a vén masinát, amit már annyiszor, de annyiszor kellett összeraknom. De még mindig működött. És még mindig reagált a helyes fiúk látványára. Főleg ha ez a helyes fiú engem bámult, ráadásul úgy, mint ha a világ legszebb teremtménye lennék. Pedig nem voltam az. Maximum az ő szemében. Vagy talán még ott se.

Mivel a május még egy kicsit szeszélyes - pláne itt Londonban - a virágos, kék ruhámra azért felkaptam az elmaradhatatlan, szinte védjegyemmé vált fekete műbőr dzsekit. A lábaimon a Carol által istenített kék magas sarkú volt, és valóban meglepően kényelmesnek tűnt, bár úgy gondoltam ez csak a kezdet. Elsőre még a harminc centis magas sarkú is barátságosnak és kényelmesnek tűnik. Csak aztán éled át a poklok poklát, mikor már késő.

Peter egyébként a kérésemre nem öltözött ki. Csak szimplán elegánsnak hatott a fekete farmerében, és a ruhámmal megegyező színű kék ingében. Hogy is mondják? Idili. A fekete haja örökké kócosan állt, a vihar szürke íriszei hasonlóak voltak az enyémekhez, a markáns vonalait egy görög isten is megirigyelhette volna, és az izmos felsőteste még az ingen keresztül is látszódott. Csak tudnám, hogy fogtam meg már megint egy ilyen pasit... Örök rejtély marad számomra.

- Mehetünk? - tért Peter magához a csodálásomból, mire én is elszakítottam a figyelmemet az arcáról, és bólintottam egyet. Az utca másik oldalán ott parkolt a vadiúj terepjárója, amit ha jó emlékszem a tizenkilencedik szülinapjára kapott a szüleitől.

- Persze - mosolyogtam rá kedvesen. Megnyomta a kocsikulcsot, felvillantak a fények, és úriember módjára kinyitotta előttem az anyósülésre vezető ajtót. Hebegve köszöntem meg, majd ő gyorsan átsietett a vezetőoldalra, és beindította az autót. Az út gyorsan eltelt, egyik témáról a másikra csapongtunk, és kezdtem rájönni, hogy igazán jól éreztem magam a társaságában. Persze nem olyan mint Adammel, de ő nincs is a képben. Nem is tudom miért hoztam fel.

○○○

Órákkal később hihetetlenül elfáradva dőltem be az ágyamba. De nem ez volt a problémám fő forrása. Hanem hogy fogalmam sem volt, hogy mit érzek, és annak tudatában ami az este történt a bálon, hidjétek el más is így lenne vele.

De most komolyan! Kaptam egy majdnem csókot, aztán alig tíz perccel ezután kaptam egy rendes csókot, végül pedig a kapcsolati státuszom is módosult, ugyanis a Tavaszi Bál-ra szingliként érkeztem kísérővel, viszont barátnőként távoztam a barátommal.

Szóval épp itt az ideje, hogy egy kicsit kibogozzam a szálakat, rendezzem a gondolataimat, és a szerelmi háromszöget, aminek a közepébe kerültem akaratlanul is. Vagy inkább szerelmi négyszög. Igazából őszintén szólva ötletem sincs, hogy ez most mi is pontosan.

A Tavaszi Bál helyszínéül évek óta a tornaterem szolgált, amit ilyenkor feldíszítettek a szakadt és olcsó papírdekorációval, meg egy pár színes lufival. Ezért is gondoltam magam már az első előtti pillanatban túlöltözöttnek, főként amikor egy szakadt farmeres lányba ütköztem, akinek a világon a legszebb kék szemei, és hosszú fekete haja volt. Hát persze, kivel is futhatnék elsőként össze, ha nem a volt barátom meseszép barátnőjével?

- Á, Hayley - üdvözölt, egy bazinagy kamu mosollyal ami az arcán vírított. Semmi kedvem nem volt kijavítani, tudtam hogy szándékosan rontotta el a nevemet. Csupán erősebben szorítottam meg Peter kezét, ami az enyémekkel összefűzte lengett - Ő a barátod? Szia, Kim vagyok. Sajnos nem Kardashian a vezeték nevem, de dolgozom rajta - mászott eléggé pofátlanul a kísérőm arcába.

Ráadásul a felső, amit viselt az egész hátát kint hagyta, elől pedig egy terebélyes kivágás mutatta meg a dekoltázsát. És nem viselt melltartót emiatt csak úgy csorgatták utána a nyálat a pasik, és a legtöbben a melléhez beszéltek, nem az arcába nézve. És akkor egyesek szerint még én vagyok a ribi...zli.

- Peter vagyok. Ti honnan ismeritek egymást Halsey-vel? - érdeklődött, feltéve az egyik lehető legrosszabb kérdést, és még csak nem is sejtett semmit...

- Ó, én Hayley volt barátjának a barátnője vagyok. Szegény csajszi - fordult felém - Láttam mennyire kikészültél, mikor szakítottatok, és örülök, hogy tovább tudtál lépni. Bár csak azt tudom kivánni, hogy Peterhez kicsit hűségesebb legyél. Na Pá - lépett le, de azért előtte még elejtette azt a kis jelentéktelennek szánt mondatot, ami a súlyos valóságot sejtette. Basszus.

- Milyen hűségről zagyvált? - értetlenkedett Peter, de nem sok kedvem volt elmagyarázni, úgyhogy csak vállat vontam.

- Fogalmam sincs. Mindenesetre ő nem úgy néz ki, mint aki olyan baromi hűséges lenne a másikhoz - nevetgéltem zavartan, terelve a témát.

- Ja, biztosan - közben feltűnt, hogy körülöttünk mindenki táncolt, és hogy egy viszonylag normális zene szólt - olyasmi amire lehetett is táncolni - Nem táncolunk?

- De igen - bólintottam, és Peter nyakába helyeztem a kezeimet. Ő a derekamnál fogva húzott közelebb magához, és így alig pár centire voltunk egymástól. Éreztem az arcomnak csapodó, forró és mentolos lehelletét. Így kezdtünk el eleinte csak toporogni, dülöngélni, de idővel már rendesen táncoltunk, Peter meg is pörgetett, és a kék, pillangós, virágos ruhám csak úgy szállt utánnam.

Amikor véget ért a szám, egy túlontúl ismerős, bársonyosan mély hang megkérdeztr Petert, hogy elkérhet-e egy táncra. Én nem mertem felpillantani, magamban könyörögtem hogy... Nem is tudom, hogy miért. Mit szerettem volna jobban? Táncolni vele, vagy nem táncolni vele? De Peter helyettem döntött, hiszen őt kérdezték, és mosolyogva passzolt át volt barátom karjaiba, ő pedig a Kim Kardashian lánnyal kezdett el táncolni, aki szinte azonnal levonszolta a táncparkettről, hogy valami piát szerezzenek.

- Miért kértél le? - a hangom csak suttogás volt, és még mindig nem mertem felnézni, a cipőmet bámultam, és persze időnként azért Adam cipője is bekúszott a látóterembe.

- Mert ebben a teremben te vagy a legszebb lány, és szerettem volna táncolni legalább egy számot a legszebb lánnyal.

- A barátnődnek is ezt mondtad, mi? - néztem fel, de a hirtelen jött bátorságom azon nyomban elszállt, ugyanis túl közel volt az arcunk. Túl közel volt a puha, barna, tépnivaló haja. Túl közel volt a kék szeme, ami mindig árulkodott az érzéseiről. Túl közel volt hozzám az izmos felsőteste. És végezetül: túl közel volt a hozzám az örökké duzzadt, rózsaszín dús ajka, amit legszívesebben most, ebben a pillanatban is csókolnék. És ezért utáltam magam. Utáltam az érzéseimet. Utáltam, hogy így hatott rám egy pillantással, szóval, öleléssel, tánccal, magával a puszta jelenlétével. Utáltam, hogy még mindig éreztrm valamit. És utáltam, hogy ezt a valamit nem Peter felé éreztem, ahogy ő megérdemelte volna. Hanem még mindig Adam felé. Egyszerűen utáltam, csak így ezt az egészet.

- Kim... Mindegy, ő nem fontos. Nekem csak te számítasz.

- Már hogy ne lenne fontos? Oké, talán én utálom a világon a legjobban azt a lányt, de ő a barátnőd. Ilyeneket... ilyeneket nem mondhatsz nekem. Ezeket neki kéne - teljes űzemzavar, csapongó gondolatok, értetlen érzelmek. Ó, déja vú! De szép tudsz lenni.

- De ha én ezt komolyan gondoltam, arra mit mondanál? - váltott suttogásra.

- Azt hogy ő a barátnőd. Nem én. Ő. Kim. Aki nem Kardashian. Hanem akármi. A lényeg, hogy nem én - mondtam szájba rágósan.

- És mondjuk, ha most megcsókollak, akkor azt hagynád? - mi van?

- Nem, mert Kim a barátnőd, nem én.

Adam hitetlenkedve felvonta a szemöldökét, majd közelebb húzott magához a derekamnál fogva. Én csak lélegzet visszafojta vártam, hogy most mi fog történni, hogy vajon komolyan gondolta-e, hogy tényleg megcsókol-e. Az egyik kezével eltűrt egy kósza tincset a fülem mögé, majd mosolyogva közelebb hajolt.

Hagyni fogom neki, hogy megcsókoljon. Hagyni fogom neki, hogy megtegye. Hagyni fogom, hogy a volt barátom, akinek barátnője van, és nem mellesleg én, akinek randi partnere, vagy kísérője, vagy hogy hívják van, összegabalyodjunk. Tudom, hogy hagyni fogom neki. Sóhajtva lehunytam a szemem, és vártam, hogy végigfusson rajtam a borzongás, amikor összeér a szánk.