Someone | ✓

23. rész

- Carol - visítottam a barátnőm fülébe, miután félsebesen a karjaiba vágtattam, és ezzel kis híján felborítottam őt - Sikerült! Átmentem a vizsgákon! - ugráltam, és el sem hittem, hogy tényleg sikerült. Befejeztem a középsulit. Büszke voltam magamra. Ennél már csak az lenne a szuperebb, ha felvennének az egyetemre.

- Tudod csajszi, épp itt az ideje, hogy egy kicsit lazuljunk, ez után a rengeteg vizsga meg tanulás után - kezdett el izgatottam mesélni, miközben a szoknyáját birizgálta - És arra jutottam, hogy erre a tökéletes alkalom, egy jó kis egy hetes fesztivál!

- Ez... nem is rossz ötlet - értettem egyet, és Carolnak igaza volt. Bulizzunk még egy jót, mielőtt bekerülünk az egyetemre, ahol aztán majd tényleg keményen kell tanulni.

- Tudtam csajszi! Irány a Sziget Fesztivál!

- Várj, az hol is van? Ja tudom a hungry országban. Magyarország! - jutott eszembe a neve, felnevettem és már vidáman tervezgetni is kezdtük az utazást, hogy milyen ruhát vigyünk magunkkal, a sminkeket, a hajakat, szóval igazán bezsongtunk. Mint két őrült tinilány. Mert azok is voltunk.

○○○

- Elmentem! Majd egy hét múlva jövök - és ezzel az én számból is elhangzott az a mondat, amit minden 17-18 éves legalább egyszer kimondott az életében. Hogy majd jön, egy hét múlva. Mert most irány egy fesztivál! Meg egy ezt megelőző nagyjából két és fél órás repülőút.

Carollal úgy beszéltük meg, hogy mindannyian a repülőtéren találkozunk, ugyanis Luke és Peter is ragaszkodott hozzá, hogy elkísérjen minket. Nekünk Carollal így legalább nem kelletr egyedül lennünk, és többen még jobban éreztük magunkat. Csak nem tudtam előre, hogy mennyi lesz ez a több...

A taxi lefékezett a járda mellett, a taxis meg kiugrott a kocsiból, hogy segítsen bepakolni a csomagomat, és már indulhattunk is. A forgalom nem volt vészes, szinte zavartalanul haladtunk, csak egy-egy piros lámpa miatt álltunk meg. Nagyjából húsz perccel később már rohantam is a check-in pulthoz, és Carol szőke haja után kutattam. Végül kiszúrtam ahogyan sorba álltak, de határozottan nem egyedül volt. Az egyik oldalán Luke helyezkedett el, de Carollal szemben éppen Erik nevetett valamin nagyon. Nem is tudtam, hogy Erik is jön fesztiválozni.

Sietve átfúrtam magam a tömegen, és a sporttáskámat erősen szorítva álltam meg mellettük.

- Sziasztok - varázsoltam egy mosolyt az ajkaimra, miután egyesével visszaköszöntek - Nem is tudtam, hogy te is jössz Erik.

- Te nem mondtad el neki? - pislogott döbbenten Carolra Erik, de nem értettem hogy pontosan ki és mit nem mondott el.

- Mit nem mond...? - de a torkomon akadt a szó, ugyanis megjelent Erik barátnője, Henry és a csaja, illetve Adam és Kim, aki nem Kardashian. Én meg csak pislogtam, mint pocok a lisztben. Vagy mint borjú az új kapura.

- Azt hogy viszonylag nagy társaság leszünk - sütötte le kínosan a szemét, és tudom hogy miért nem mondta el. Mert akkor nem jöttem volna. De most már nem fogom lemondani, hogy mindjárt indulunk, és előre ki van fizetve - Pontosan tízen.

- Nagyszerű - dünnyögtem. Igazából nem az zavart, hogy a többiek is jöttek, hanem hogy Adam meg a dekoratív barátnője. Ráadásul kínos csönd telepedett a társaságra, amit valószínűleg Adam meg én okoztunk, illetve maga a szituáció, hogy mi egy társaságban voltunk. És Petert még csak nem is láttam ma. Vajon ő mikor érkezik? Vagy pontosítva, miért nem érkezett még meg?

Miután mindannyian becsekkoltunk, a hangosba a mi járatunkat mondták, és hogy menjünk a kettes terminálba, úgyhogy sóhajtva felszedtem a sporttáskámat, és a többiek mögött lemaradva én is átballagtam a kért helyre. A csomagjainkat és minket is többszörösen átvizsgáltak, végül bejutottunk, és indulhattunk is a repülőre fel a csomagjaink leadása után.

- Elnézést - szólítottam meg a jegy ellenőrt, aki egy kedvesen mosolygó hölgy volt - A barátom nincs itt, nem tudja hogy esetleg becsekkolt-e már? Vagy hogy miért nem ért ide? A neve Peter Anderson.

- Máris nézem hölgyem - valamit pötyögött egy laptopon - Mr. Anderson lemondta a repjegyet félórával ezelőtt. De ha jól látom szerencsére volt biztosítása.

- Köszönöm - mosolyogtam rá, majd én is kiléptem az ajtón és felszálltam a buszra, ami kivisz a repülőnkhöz.

Mindannyian felszálltunk a repülőre, és megkerestük az üléseinket. Én az ablak mellett foglaltam helyet, mellettem Adam - jaj nekem -, és mellette meg Kim ült volna elvileg, de nem láttuk őt sehol.

- Biztos majd a következő busszal jön, volt valami a csomagjával - vont vállat Adam, de amint kimondta egy mosolygós - itt mindenki vigyorog? - légi utaskísérő megkért mindenkit hogy kapcsolja be a biztonsági övét, és miközben rákanyarodtunk a kifutópályára elkezdte magyarázni hogy mit kell csinálni vészhelyzet esetén. Így lett a tíz fős társaságunkból, nyolc személyes.

Adam és az én telefonom is egyszerre kezdett csörögni, és mindketten felvettük, kihangosítva hogy tisztázzuk mi is történt pontosan.

- Itt hagyott a repülő, mert túl súlyos a csomagom - zokogott Kim Adam telójában a vonal másik felén, de valahogy nem tudtam sajnálni. Kifejezetten örültem neki, hogy nem jutott fel a gépre.

- Én pedig Lutonra mentem, mert úgy emlékeztem onnan indul a repülő, aztán már ott voltam mikor leesett, hogy a Heathrowból indul a gépünk, ráadásul dugóba is keveredtem. Csak mához két napra tudtam jegyet szerezni, úgyhogy utánad megyek - pedig én annyira nem szerettem, hogy utánam jöjjön. De komolyan. Az utóbbi időben kezdtem rájönni, hogy még mindig Adam-et képzeltem a csókok mögé, bármennyire is nem szerettem volna ezt. És hogy szinte semmi közös nincs bennünk. Meg hogy még mindig nem Petert szeretem, csak képtelen vagyok ezt megmondani neki. És ezért kínozott az állandósult, őrült bűntudat.

- Rendben, majd beszélünk - tettem le, de Adam felől még mindig a nyivákolást, siránkozást hallottam.

- Na jó, ebből elég, nem ezért jöttem, hogy még itt is ezt hallgassam, amikor szó szerint elrepülök a hülye próblémáim elől - nyúltam a telefonja felé.

- Adam, ez az a ri... - de kinyomtam, még mielőtt befejezhette volna.

- Utálom a cica babák visítós - nyivákolós hangját. Kiráz a hideg - dőltem hátra az ülésben, kényelembe helyezve magam, miközben a repülőnk áthasított a La Manche csatorna felett.

○○○

Három órával később izgatottan néztem körben az idegen fővárosban. Úgy gondoltuk, hogy ráérünk, szóval elmentünk buszos város nézésre, és igazán csoda szép épületeket láttunk. Teljesen megfeledkeztem mindenről amin idegeskedtem, vagy ami miatt kínosan éreztem magam, és csak az élményekre, látványosságokra koncentráltam.

Órákkal később aztán kimentünk a fesztivál helyszínéül szolgáló szigetre, és lesátoroztunk. És itt kezdődött a következő kalamajka.

- Rendben, akkor hogy is beszéltük meg? Henry és a barátnője, Erik és a barátnője, Luke és én, az utolsó sátorban pedig... - harapott rá az alsó ajkára a barátnőm. Ó, hogy az a...

Peter hozta volna a sátrat, de mivel ő nincs itt, én kénytelen vagyok Adam-mel aludni, mert vele meg Kim nincs itt. A többieknek kis sátra van, szóval oda nem költözhettem, ezzel szemben Adam-é hatszemélyes monstrum, de legalább én alhatok az egyik sarokban, ő meg a másikban. De ez még így is kimondottan... kínos? Érdekes? Vagy nem is tudom. Furcsa lesz, az egyszer biztos.