Mr. Park - ChanBaek ✔

🌹 7. Fejezet 🌹

- Ahj, Luhan megbaszlak!

- Csak hajrá! -nyújtogatja nyelvét a kisebb incselkedve colos haverunkkal, aztán elszalad, a másik pedig egészen a zebráig kergeti. Fejet csóválva kuncogom el magam rajtuk, ráérősen sétálgatva utánuk.

A hétvége meglepő mód gondtalanul telt el. Anya és az új nevelő apám Jongin, végre hazajöttek a nyaralásukról. Engem is hívtak hogy menjek, de nem volt erőm se kedvem órákat utazni, így azt mondtam otthon maradok és majd lesz ami lesz. Szerencsémre nem álltak le velem veszekedni, mivel úgy gondolták ha a lakásban vagyok nem érhet baj. Tudják, nem vagyok egy csavargós tipus, bár sokan említették is hogy ezen változtatni kéne már...
Vasárnap Hunnie átjött -szokása szerint megint csak este tizenegy tájéka körül- és egészen ma reggelig azt hallgattam mennyire odáig van az idióta Hannieért. Persze egy percre sem hagytam abba a mosolygást, hiába voltam mindvégig fáradt. Míg kisbarátunkról ábrándozott és csorgatta nekem a nyálát, azon gondolkodtam hogy hogyan is segíthetnék rajtuk. Végül arra a döntésre jutottam hogy nem avatkozom bele, mivel az ő dolguk. Nem akarok belefolyni az ügybe, nehogy a végén még hibáztassanak bármiért is...

- Na, azért ne nyírd ki szegényt! -rohanok oda hozzájuk, mikor látom hogy Sese mindjárt megfojtja a kis kínait. Egek, ezek soha nem változnak...

Miután olyan nagy nehezen bejutunk az iskolába a két jómadár magamra hagyva csoportosul négy másik sráchoz és röhögcsélve beszélgetésbe kezdenek velük. Cöh...
Sóhajtok egy nagyot, utána lecuccolok a teremben lévő padomhoz. Épp ülnék le, mikor Wonu a semmiből elém termed.

- Szia Baekhyun-ah!

- Baszki! A szívroham ember! -megilletődve emelem kezem azon részéhez, ahol hevesen dobogó szívem található.

- Hehe, bocsi. Nem akartam a frászt hozni rád. -neveti el magát, amire ismét sóhajtok. - Figyi, te tudtad hogy Mrs. Kim még a nyáron felmondott?

- Micsoda? -tágulnak ki pislogóim.

- Pontosan! -vigyorog, majd letelepedik a mellettem lévő székre, ami amúgy az én helyem lenne. - És most jön az ő helyére valami pasas. Úgy ki fogom készíteni mint a szar! -hadonaszik karjaival jobbra-balra, s még mielőtt leütne, lefogom azokat.

- És ezt honnan veszed?

- Mármint? Hogy jön egy hapsi?

- Aham.

- Apukám is tanár, hisz tudod. Ő említette meg az új tancsit is. -mondja, én meg kínomban felnevetek.

- Ja, tényleg... -vakarom a tarkóm.

- Amúgy mizu van veled? Egész szünetben alig beszéltünk valamit. -hajtja fejét az asztalra, úgy figyelve szemeimbe.

- Valóigaz. Hát nem olyan sok minden... Nagyrészt otthon voltam, bevásárolgattam, kutyáztam meg ilyenek.

- Egek, több időt is szánhatnál rám. -motyogja unott arckifejezéssel, mire morcosan tekintek vissza rá.

- Te is tudod hogy-

- Tudom! De legközelebb ha elhívlak valahova, kérlek gyere el! Ez így nem állapot. -kuncogja, míg én elhúzom a szám. - Ne vágj ilyen fejet! A barátod vagyok, szeretnék többet veled lenni. -boxol vállba. Bármennyire is utálom ezt, de igaza van... Viszont akkor se megyek el sehova! Wonwoo bulikba jár, meg isten tudja milyen arcokkal haverkodik. Nem is ismerem a baráti köre nagy részét... - Holnap lesz egy találkozóm. Eljössz?

- Nem is tudom... -ingatom a fejem bizonytalanul.

- Na! Jóarcok tényleg. Szerintem megkedveled őket.

- Hát... -dőlöngélek ide-oda.

- Kérlek Baekhyun-ah!

- Ah, jól van... -adom be a derekam végül. Szemüveges barátom széles mosolygásba kezd és nem igen akarja abbahagyni.

- Szuper! Akkor holnap eléd megyek este hatkor. -paskolja meg hátam, majd fel is áll hogy elhagyja a padom, de én csuklójára fogva kényszerítem hogy még maradjon.

- Miért nem napközben találkozunk?

- Mert akkor egyikük sem érne rá. -ránt vállat. - Mert?

- Anyáék nem biztos hogy elengednek... -motyogom elnézve oldalra.

- Jaj már! 16 éves vagy. Tudsz már magadra vigyázni gondolom. Csak szórakozni megyünk egy kicsit, meg ismerkedni. Mi baj lehetne?

- Jó na... -makogom.

- Nyugi Baek. Jó lesz, higgy nekem! -másztatja hosszú, vékonykás nyúlványait hajkoronámba, hogy néhány mozdulattal összekócolhassa azt. Az osztálytermet szép lassan betöltik a sorra érkező diákok -köztük legjobb barátaim is. Mindenki a helyére telepszik és halk aztán egyre hangosabb duruzsolásba kezdenek. Azonban ez abbamarad, mihelyst a kilincs lenyomodni látszik, majd belép rajta egy férfi. Szemeim a kétszeresére nőnek, lélegzetem elakad és én teljesen lefagyva csücsülök a székben. Ez nem lehet igaz... Álmodom, vagy most tényleg Ő van az osztályteremben?