Mr. Park - ChanBaek ✔

🌹 14. Fejezet 🌹

- Ya! Chanyeol ne ijesztgess! -tolom el magamtól rákvörös arccal bámulva a füzetlapom, közben próbálom kiverni fejemből kérdését és érintéseit.

- Bocsánat, nem akartam. -rötyögi el magát, majd állát a vállamra helyezi és a hajamat kezdi el birizgálni. Fenébe! Ez így nem lesz jó...

- Chan, így nem tudok koncentrálni... -mondom alig hallhatóan, mégis úgy hogy tisztán értse.

- Miért? -hint pár apró puszit, mire alsó ajkamba harapok leírva még néhány szót a könyvből.

- Mert piszkálsz, így meg nem megy a tanulás.

- Nem is piszkállak. -öleli át derekam, egyre és egyre szorosabban húzva magához. Kicsit furcsálva pillantok rá, de továbbra is a füzetemmel vagyok elfoglalva. Mi van vele? Nem szokott így ölelgetni... Talán csak mondani akar valamit. - Ezután megnézünk valami nyálas filmet?

- Romantikát akarsz Park? -mosolygok, s felteszem ő is hasonlóan cselekszik kérdésem után.

- Mi az hogy? Már mindenfélét néztünk. Horror, sci-fi, fantasy, vígjáték meg a többi, de romantikus filmet még egyszer sem.

- Mert nem mondtad eddig hogy akarsz olyat is. -vágom rá amire besértődik. - Ne nézz rám így! -teszem fel szemei elé mutató ujjam, amit egy szemforgatással lerendez.

- Sok van még? -nyöszörög tovább ölelgetve. Már alig bírom szinte megtartani amikor rám nehezedik teljes felsőtestével.

- Nem, még két feladat és kész vagyok.

- Miért nem haladsz gyorsabban? -kérdezi unottan, erre viszont homlokon pöcköltem. - Áu! -húzódik el tőlem, összeszorítva szemeit, s tenyerével a bántott részt kezdi el simogatni.

- Te adtál fel vagy két oldalnyi házit! Ne izélj itt nekem! Inkább csináld meg ami kell a filmezéshez aztán ülj le a hátsódra de menten! -utasítom kicsit feszültebben. Tudom hogy illetlenség így beszélnem egy nálam idősebb emberrel, de mivel barátok vagyunk és megengedi, így nem félek máshogy is viselkedni. Egy darabig panda méretű látószervekkel hesszel, majd durcásan összefonja mellkasa előtt karjait, ezután feláll és a szobájába trappol, hogy előkészüljön a filmezésünhez -gondolom én. Komolyan mint egy nagy gyerek! Egy nagyra nőtt, türelmetlen gyerek. Házi feladat után el is pakolaszom cuccaim, azután feltotyogok az emeleti szobába Chanyeolhoz. - Na hol vagy Dumbó? -állok meg a kitárt ajtó előtt, de a keresett személyt bent biza nem látom. Váratlanul két hatalmas puha mancsot érzek meg csípőm tájéka körül, ezáltan kisebb szívinfarktus jön rám. Mi a frász van ezzel a pasassal hogy mindig megijeszt?!