Mr. Park - ChanBaek ✔

🌹 13. Fejezet 🌹

Hol is kezdjem? A Chanyeollal való találkozásom óta kőkemény 5 hónap telt el. Azidő alatt volt hogy suli után találkozgattunk, hétvégéken átmehettem hozzá, filmeztünk, elmentünk a vidámparkba, egy csomószor segített bevásárolni ha anya megkért rá. Lassan már mindent együtt csinálunk. Csoda hogy még nem lakom vele! Vagyis mint barát, mert Chan tuti annak hisz. Habár eléggé érdekes az, hogy egy tanár és diák közt baráti viszony legyen. Erre most nem arra próbálok célozni hogy nem lehet, csak furcsának tartom. Köztünk a szerelem úgyis törvényellenes.

- Na, mehetünk? -telepszik a volán mögé, s amint kényelmesen elhelyezkedve becsatolja az övét, beindítja a kocsi motorját. Bólintással válaszolok halk hümmögéssel megspékelve azt, mire lassan elindulunk. - Mesélj, milyen napod volt törpe? -ezért a megnevezésért még mindig nem vagyok oda, de már kezdek hozzászokni. Kapd be Park!

- Fárasztó... -fújom ki hosszan a levegőm, majd nyöszörögve fordítom fejem, felé. - Mr. Do nem kedvel. Ma engem dolgoztatott egész órán a táblánál és tökre mogorva volt. -mondom, amire Chanból felszakad egy halk nevetés. - Ez nem vicces! Rohadtul utálok matekozni, az a gyengém! Ha elkéne mondanom mennyire rühellem már mínuszba lennénk. -erre a mellettem ülő csak még hangosabb kacagásba kezd én pedig szélesen elsomolyodom. A mosolya, a nevetése... A halálom az már biztos.

- És ha korrepetálásra járnál? Akkor talán egy kicsivel jobb lennél a tantárgyból.

- Na még mit nem! A frászt! Hülye vagy? -nézek rá nagyra tágult íriszekkel, ettől pedig újra kuncogás tör ki belőle. Örülök ha délután nem halok meg órák után, nem hiányzik nekem hogy elvegyék azt a kevés pihenőidőm is ami van másnapig.

- Teljesen. -rázza vigyorogva buksiját. - Nem muszáj a suliban. Egy jobb tanuló is korrepetálhat otthon.

- Nem hiszem hogy lenne olyan aki segíthet az osztályomban.

- Miért? -illet meg egy pillantással, aztán újra az utat lesi.

- Mert az osztály sík idiótákból áll össze! -mondom, de dumbó barátom ismételten felröhög.

- Jól van Baek, elég lesz! Most már fáj a hasam.

- De én ezt halál komolyan mondom Chan. Nincs egy értelmes ember, természetesen rajtam kívül... -veregetem meg mellkasom.

- Náh Baekhyun elég! -löki meg játékosan a fejem, ezt követően én is elrötyögöm magam. - És mit szólnál hozzá, ha én tanítanálak? Mondjuk minden második vagy harmadik nap.

- Hm, nem is tudom. Alkalmas vagy rá? Na és nem lesz ez egy kicsit sok? Egy héten kétszer-háromszor? -húzom végig mancsom a nem létező hosszú szakállamon, miközben összeszűkített látószervekkel hesszelek rá.

- Pff, ne szórakozz!

- Értettem főnök! -mosolyogva rám emeli tekintetét miután megáll a piros lámpánál. - Egyébként, nagyon örülnék neki és megköszönném a segítséget. -viszonzom a mosolyt. Kezét lassan homlokomhoz emeli és elsöpör szemeim elől pár kósza tincset. Cselekedetétől teljesen zavarbajövök. Sosem tudtam mit kéne mondanom vagy tennem ilyen helyzetekben...

- Te is tudod hogy szívesen segítek, csak kérned kell. -simít végig puha kezével arcélemen, érintésétől pedig ha lehet, még jobban elvörösödöm. - Törpe.

- Rontsd el a pillanatot bazd meg! -boxolok mellkasába morcos arckifejezéssel bámulva rá.

- Micsoda? -neveti el magát ma már sokadjára.

- Nem vagyok törpe! Eddig bírtam, kikészülök... -túrok a hajamba kinézve az ablakon, s próbálom elrejteni mosolyom. Nincs mit tenni, ez az ember teljes mértékben megőrít.

- Mondhatsz nekem bármit, örök életedre törpe maradsz Baekhyunnie.

- Anyukád!

- Anyukám is törpe. Apámtól örököltem a magasságom. -kuncog továbbra is.

- Chanyeol! -ütök vállába kissé erősebben, de látszólag nem zavarja.

Miután észreveszem hogy leparkolt, rögvest ki is mászom az autóból és a háza bejárati ajtajához haladok. Miért is hagytam hogy idehozzon?

- Engem már megsem vársz baba? -halássza elő kulcsát, míg én igyekszem elnézni neki az új becenevem. Amint beérünk a házba, a konyhába totyogom kipakolom hátitáskámból a magyar könyvem és füzetem egyenesen az étkezőasztalra, hogy nekiállhassak a tanulásnak. - Itt csinálod a házid? -suhan el előttem az asztalnál. Ugyan már Chanyeol. Azt sem tudom, miért csinálom meg... Kérdésére hümmögéssel válaszolok, végezetül kiszedek egy tollat tolltartómból, s másodperceken belül firkantgatok. Nem sokkal később arra leszek figyelmes hogy szeretett tanárom helyet foglal mellettem, majd közelebb húzódva hozzám, simít derekamra átkarolva azt. - Segítsek? -motyogja mély hangon hallószervembe, amitől másodpercek alatt libabőrössé válok.