Mr. Park - ChanBaek ✔

🌹 20. Fejezet 🌹

Chanyeol POV.

Amint végzek a munkával az, az első dolgom hogy felhívom Baekhyunt. Gyorsan elhadarom neki, hogy még van egy kis munkám, ezért este hatra érte megyek, aztán gyorsan haza kocsikázok és sebesen elvégzem a teendőimet, majd kiválasztva pár göncöt, kapkodom fel magamra azokat. Egyszerűen elmondani nem tudom, mennyire izgulok a randink miatt... Soha nem voltam még ilyen szerelmes az biztos.

Mikor a kijelölt helyre érek, kiszállok a kocsiból egy csokor virággal és bonbonnal a kezemben. Kis idő után nyílik is az ajtó és ami fogad, az valami hihetetlen... Baekhyun áll előttem kissé pirultan egy olyan szerkóban, amiből jól kivehető az alakja. Az első szó, ami az eszembe jut mikor meglátom hogy; gyönyörű.
Tudom egy srácnak nem épp ezt kellene mondani, de nem tehetek róla. Karcsú, nőies alakja van, szép szemei és mindig elpirul. Aranyos...

- Szia Baekhyun! -köszönök egy nagy mosollyal, amit ő viszonoz is.

- Szia Chanyeol!

- Csodásan nézel ki. -mérem végig ismételten, amire szemmel láthatóan még vörösebb lesz. Iszonyat aranyosnak találom, hogy már csak ennyitől képes zavarbajönni. Azt hiszem ez az, amit soha nem fogok megunni.

- K-Köszönöm...

- Tessék, ez a tiéd baba. Remélem nem vagy egyikre sem allergiás... Mert ha mégis, akkor megszívtam. -nyújtom át neki a csokrot bonbonnal együtt, amit felcsillanó szemekkel fogad.

- Chanyeol, ez gyönyörű! Nem vagyok az nyugi, pont jó ajándékokat hoztál. -somolyog, ettől pedig nekem is muszáj.

- Hál' istennek! Örülök nagyon, hogy tetszik.

Boldogan vezettem járgányomhoz, majd kinyitva előtte az ajtót vártam hogy helyet foglaljon. Amint ez bekövetkezik leülök mellé a volán mögé, aztán beindítom a kocsi motorját és lassan elindulunk.

- Hova megyünk Chan? -hallom a kérdést, míg az utat bámulom.

- Hát, egy étteremre gondoltam. Van is egy innen nem messze. Ha neked úgy jó, akkor ott megkajálunk, aztán sétálhatunk még erre-arra, ha szeretnéd. -mondom, mire szemem sarkából látom hogy bólogat. - Tudom, hogy nem a legjobb randiterv, de ne-

- Tökéletes! Nekem teljesen megfelel.

- Ennek nagyon örülök. Egyébként... Hallottam, hogy nem nagyon jössz ki jól, pár tanárral.

- Mi? Komolyan? -kapja rám fejét meglepetten. - Hát, van egy-két olyan tanár akit nem különösebben bírok... -húzza el a száját, épp akkor mikor sikeresen leparkolok az étterem előtt.

- Mint például Mrs. Chou?

- Tűzre vele! -kiált fel, mire muszáj vagyok elnevetni magam rajta.

- De hülye vagy. -rötyögöm.

- Oh, köszi! Sokan mondták már, bár ők más szavakat használtak, mint te... -kuncogja. Olyan édesen nevet...

Ezután lassacskán mindketten kikecmergünk a kocsiból, majd az étterem felé vesszük az irányt. Egy Vietnámi étterem, ugyanilyen ételekkel az étlapon. Bent mindenki sürög-forog. Egy idő után arra eszmélek, hogy a pincér már hozza is a nemrég kiválasztott ételeinket.

- Jó étvagyat! -nézek rá somolyogva, gesztusom pedig viszonozza. A mosolya is hihetetlenül gyönyörű.

- Neked is Chanyeol. -kezd el falatozgatni. Én is hozzálátok a kajám elpusztításának, bár olykor lopok egy-egy pillantást az előttem ülőtől. Valahányszor összetalálkozik a tekintetünk, kénytelen vagyok vigyorogni. De hogy miért, az számomra is rejtély. Míg fogyasztjuk az ételt, lehetőségem akad egy kicsit jobban megismerni, mind eddig. Egyik pillanatban még nevetgélünk a másikban már egy kis szomorkodás is előkerül, aztán megint azt veszem észre hogy gyermekien nevet én pedig örömmel hallgatom.

- Kész? -kérdezek rá amikor egy nagyot sóhajtva hátradől a székén, s megnyújtózik.

- Igen, kész. -bólint, majd szinte egyszerre kapjuk elő a pénztárcánkat. - Öhm. -mutat rám és látom, hogy folytatni akarja de nem hagyom.

- Ugye nem te szeretnél fizetni aranyom?

- De! -húzza félmosolyra ajkait, amire rázom a fejem. - Tedd azt el Channie, hadd csináljam én! -becenevem hallatán csak még boldogabbá válok. Gyakrabban hívhatna így...

- Dehogy teszem! Én hívtalak el, én fizetek. -felállok és előre hajolok pont annyira, hogy arcára adhassak egy puszit.

- Ch-Channie...

- Késő. Add fel! Én nyertem. -kuncogom. Miután sikerül fizetni megfogom puha nőies kezét, ujjaimat lassan rákulcsolom övéire, s ha jól látom nem ellenkezik, hanem hagyja hogy így sétáljak vele még egy kevéske ideig.

***

- Itt is vagyunk... -parkolok le egy kicsit arrébb a háztól, mivel már csak itt van hely.

- Köszönöm szépen a ma estét, nagyon jól éreztem magam Chanyeol! -villantja ki fehér fogait, miközben kicsatolja az övét, majd kiszáll a kocsiból. Persze utána én is kiszállok és a járda felé húzom.

- Én köszönöm, hogy eljöttél. Én is nagyon jól éreztem magam. -mondatom végén széttárom előtte karjaim egy ölelésért sóvárogva. Ő egyből veszi a célzást, így hozzámbújva ölel át jó szorosan. Visszaölelem és hajába fúrom ábrázatom.

Nem is számolom a perceket, hogy mennyi ideje állhatunk kint, egymás karjaiban elveszve. Talán csak öt perc az egész vagy lehet tíz. Ki tudja? Lehet több, mint fél óra telhetett el. Nem is érdekel igazán. De itt helyben azt kívánom, bár soha ne engedne el és örökké a karjaimban maradhatna.

- Lassan mennem kell. Anyáék valszeg' már otthon vannak és halálra izgulják magukat, hogy hol a fészkes fenébe vagyok már... -motyogja, mellkasomba fúrva kobakját. - Még egyszer köszönöm Chanyeol. -néz fel egy halvány mosolyt villantva, majd szépen lassan elenged.

- Ugyan. -vezetem egyik mancsom hajába, összeborzolva azt. - De mielőtt elmész, kaphatok egy ajándékot? -erre felvonva szemöldökét kezdett nagy szemekkel pislogni rám.

- Ne haragudj rám Channie, de nem hoztam neked semmit... -motyogja szorongatva kezében a virágokat és a csokit, amit még a randi előtt adtam.

- Butus! -nevetek halkan. - Én nem olyan ajándékra gondoltam... -csúsztatom kezem az ő kezére, ezután óvatosan újra visszahúzom magamhoz, másik karommal átkarolva derekát. Arca vörösebb színre vált mihelyst leesik neki, hogy mit is akarok. Lecsukja pislogóiz, ajkai petig elnyílnak, várva hogy történjen valami. Nem is habozok tovább, közelebb hajolok és összeérintve ajkainkat egy csókban részesítettem.

- Korai lenne, ha azt mondánm hogy szeretlek? -szólalok meg, amint elválunk egymástól.

- Nem. -rázza a fejét. - Én is szeretlek Chanyeol... -mosolyodik el.

- Akkor ez azt jelenti, hogy leszel a párom? -teszem fel a kérdést reménykedve.

- Igen azt. -kuncog halkan, közben átöleli a nyakam. - Aludj jól. -nyom egy puszit az arcomra, végül kiharcoltam hogy a számra is adjon.

- Te is baba. -köszönünk el eképpen, utána útjára engedem. Még a ház ajtójánál integet, cselekedetét leutánzom, amikor pedig besétál visszülök a kocsimba és egy levakarhatatlan vigyorral vezetek haza.