A zene ritmusa

A győztes....

A backstageben voltunk és némán hallgattuk a többi fellépőt.

-Nagyon jók -suttogtam egy pillanatra lehunyva a szemem.

-De nem olyan jók mint mi -szorította meg a kezem Karesz majd az állam alá csúsztatta a kezét és megemelte a fejem. Lilla nálunk senki se jobb -nézett a szemembe.

-Nem vagy te egy kicsit öntelt? -érdeklődtem mire elmosolyodott.

-Talán -mosolygott majd hozzám hajolt és az ajkamra simította az ajkát.

-Szeretlek -motyogtam a szájába.

-Szeretlek -suttogta mire a boldogságba az egész testem beleremegett. Hónapok óta -tette hozzá és az ujjaival a hajamba túrt.

-Pontosan mióta? -vörösödtem el.

-Nem tudom, talán már az első pillanatban -nézett a szemembe mosolyogva.

-Miért nem mondtad? -kérdeztem a vállára hajtva a fejem.

-Mert a macsó rosszfiút láttad bennem. Legalábbis én azt hittem -mondta a kezemmel játszadozva.

-Még most is az vagy -mosolyodtam el.

-Kösz -nevette el magát.

-De tényleg az vagy. De nekem már nem számít így szeretlek -néztem rá.

-Hmm...szeretsz? -húzta végig a kezét a karomon. Mondd ki újra -kérte miközbe lágyan megcsókolt. Mondd ki -lehelte.

-Szeretlek, szeretlek -mosolyodtam el mire elvigyorodott és a homlokomnak döntötte a homlokát.

-Tudom, hogy most verseny van meg minden, de kettesbe akarok veled lenni -moromolta mire a szívem nagyot dobbant.

-Mit akarsz hova menjünk? -pirultam el.

-Csak valahova ahol ketten lehetünk -vonta meg a vállát halvány mosolyal. Végül az a hely ahol ketten lehettünk egy raktár volt ahol a kellékeket tartották. Kissé hasonlított ez a szitu Bekához és Nagy Márkhoz.

-Mi van Fannival? -fordultam Karesz felé.

-Most nem beszéljünk Fanniról -rázta meg a fejét és magához ölelt. Inkább beszéljünk arról, hogy miért te voltál a színpadon a sztár vendég helyett -ráncolta össze a homlokát.

-Hát az egy hosszú történet -pirultam el halvány mosolyal.

-Fogadjunk lekenyerezted a műsorvezetőt -vigyorgott le rám.

-Miért tettem volna? -vontam fel a szemöldököm.

-Hogy vissza könyörögd magad hozzám -nézett a szemembe huncut mosolyal.

-Nem hidd el, nem így történt -forgattam meg a szemem. Pásztor Ádám kért meg, hogy ugorjak be -vontam meg a vállam.

-Pásztor Ádám? Az aki a szekrényedbe van ragasztva? -vonta fel a szemöldökét.

-Igen ő -bólintottam.

-Oké, minden világos. Már csak egy kérdésem van. Honnan a francból ismeritek egymást? -tárta szét a kezét.

-Ez egy hosszú történet -mosolyodtam el az ajkamba harapva.

-Van időm -fonta össze a kezét maga előtt.

-Mielőtt bármit is gondolnál. Nincs köztem és Ádám között semmi -néztem a szemébe mire biccentett egyet. Szóval amikor két napja itt voltunk főpróbán akkor én egyedül elmentem megnézni a színpadot. Aztán leültem a zongora elé és elkezdtem azt a dalt játszani amit te is hallottál. Ádám erre figyelt fel aztán elkezdtünk beszélgetni -meséltem.