A zene ritmusa

Helyszini próba.

Eljött a főpróba vagy valami olyasmi. Ma megyünk Egerbe, hogy a helyszínen is elpróbáljuk a dalunkat. Kibámultam Ivett néni kocsijának az ablakán és halkan felsóhajtottam. Én ültem az anyós ülésen Ivett néni mellett Tomi pedig a hátsó ülésen ült. A sráccal nem igazán ismerkedtem, csak a próbákon beszéltem vele amúgy pedig nem. Mi értelme lett volna? Úgyis két nap múlva itt a verseny aztán vége lesz ennek a felfordulásnak. Bárcsak ne így végződne. Bárcsak Karesz ülne most itt a kocsiba és bombázna engem a bókjaival, meg a sértéseivel. De Karesz nincs itt... Nem beszéltünk egymással azóta mióta utoljára náluk jártam. Nem tudtam róla már semmit, direkt nem kérdeztem meg Danit. Pedig eddig mindig érdeklődtem. De most már nem. Most már ott van neki Fanni és nekem ezt el kell fogadnom bármennyire is fáj. Ezt mondogatom magamnak, hogy felejtsem el, de nem megy. Nem tudom őt elfelejteni, nem tudom elfelejteni a csókjait, az érintését, a hangját, a mosolyát. Bármerre megyek ő ott van, bármerre nézek csak őt látom. Mintha a sors egy csúf játékot űzne velem. Nem lehet a tiéd, de nem is hagyom, hogy elfelejts. Szenvedj csak -üzeni nekem gúnyosan. Én pedig szenvedek...

A szinház előtt Ivett néni leparkolt mi pedig kiszálltunk a kocsiból.

-Hátt itt fogunk fellépni -jegyeztem meg halkan és megdörzsöltem a karom.

-Már alig várom -vigyorgott mellettem Tomi mire rápillantottam.

-Nem félsz attól, hogy esetleg nem mi nyerünk? -kérdeztem.

-Nem a győzelem a fontos hanem a részvétel -vonta meg a vállát.

-Talán igazad van -mosolyodtam el halványan.

-Figyelj tudom, hogy nem velem szeretnél itt lenni -vágta zsebre a kezét.

-Nem számít, ez most így alakult -vontam meg a vállam szomorú mosolyal.

-Amúgy én a te pártodon állok. Nem gondolom, hogy direkt csaltad meg Kareszt -csevegett nekem pedig megrándult az arcom.

-Kérlek, ne beszéljünk róla -kaptam el róla a tekintetem.

-Ohh, bocsi nem akartalak elszomorítani -mentegetőzött mire kicsikartam magamból egy mosolyt.

Amíg Ivett néni az igazgatóval és a műsor vezetővel egyeztetett addig én úgy döntöttem, hogy megnézem a színpadot. Zsebre dugott kézzel végig sétáltam a folyosón, bekukkantottam a backstage-be aztán követtem a nyilakat amik a színpadhoz vezettek. Benyitottam az ajtón majd beléptem a sötét terembe. A kapcsolót keresve tapogattam végig a falat majd amikor megtaláltam felnyomtam és pár pillanatig hunyorogtam az éles fénytől. Szemügyre vettem a nézőteret majd a zsűriszékeket. Tényleg vajon kik lesznek a zsűrik? Egyszerű énektanárok vagy híres énekesek? Így most ebben a pillanatban nem tudtam volna eldönteni, hogy melyik lenne a jobb. A tekintetem a színpadra vándorolt majd elindultam arra és felsétáltam a lépcsőn. Tehát itt fogok két nap múlva fellépni Karesz nélkül. Bíztam abban, hogy talán eljön engem megnézni. De nem látok rá sok esélyt sajnos... Ahogy forgolódtam a tekintetem megállapodott a fekete zongorán. A szakításunk óta egyáltalán nem énekeltem, csak ugye a próbákon, de ott is csak ímmel ámmal. Most viszont ahogy a zongorát néztem elfogott a vágy, hogy kiénekeljem magamból a fájdalmat. Odaléptem a zongorához felnyitottam a tetejét majd leültem elé. Nem tudtam mit játszak, de egyszer csak az ujjaim már a billentyűn voltak és elkezdtem játszani Britney Spears Everytime című dalát játszani plusz énekelni. Nem tudom honnan jött ez a dal egyszerűen egyszer csak beugrott. Talán mert ez fejezte ki legjobban az érzéseimet...

,,Notice me

Take my hand

Why are we

Strangers when