A zene ritmusa

Lilit örökbe fogadták!?

Mint minden héten most is pénteken felhívtam az árvaházat, hogy beszélgessek egy keveset Lilivel. Ilyenkor az igazgató mindig behívja őt az irodájába és órákon keresztül szoktunk csevegni egymással. Én mesélek neki az iskoláról, ő pedig a napjáról, hogy éppen mit csinált és, hogy miket tanult. Minden alkalommal elmondja, hogy Lanselotnak nagyon hiányzok én pedig csak mosolygok. Ma is a szobámba az ágyamon kuporogva felhívtam az árvaházat. Míg vártam, hogy felvegye a nyakamba lógó láncot piszkáltam. Azóta se tudtam megvállni tőle, egyszerűen nem tudtam tovább lépni. Pedig észhez kéne térnem. Nem reménykedhetek olyanba ami úgyse fog megtörténni. Ezzel az egésszel csak magamnak okozom a fájdálmat. Mégis ahányszor megérintettem a medált megszállt a nyugalom, és ahányszor Karesz pulcsiját szorongattam és éreztem az illatát egyszerűen boldog voltam. Lehunytam a szemem és azt gondoltam, hogy semmi sem változott és, hogy Karesszal a világ leboldogabb emberei vagyunk. Aztán amikor kinyitottam a szemem a valóság a képembe röhögött mintha csak gúnyolódna rajtam. Ne hitegesd magad kiscsaj, Karesz gyűlöl -gúnyolódott velem az a gonosz hang a fejembe.

-Igen? -szólt bele az igazgató mire visszazökkentem a valóságba.

-Jó napot igazgatónő. Szabó Lilla vagyok -köszöntem.

-Áá...szia Lilla. Attól tartok most nem tudom Lilit adni -sajnálkozott.

-Csak nem beteg lett? -pattantam fel ijedten. Kérem mondja azt, hogy nincs baja -könyörögtem.

-Nyugodj meg nincs semmi baja -csitított.

-Akkor? Tanul? Vagy miért nem ér rá? -faggattam.

-Azt nem mondhatom meg -jelentette ki.

-Miért nem? Ha nem mondhatja meg akkor biztos valami baj van -idegeskedtem a hajamba túrva.

-Nem Lilla nincs gond. Lilit örökbe fogadták -mondta mire megfordult körülöttem a szoba.

-Ho-hogy mi? -dadogtam pislogás nélkül. Örök-örökbe fogadták? -sápadtam le.

-Igen és biztosíthatlak, hogy nagyon boldog -mondta megnyugtató hangon.

-Kihez került? Ki fogadta örökbe? -kérdeztem halkan.

-Sajnálom Lilla, de ezt nem mondhatom meg -szabadkozott.

-Megértem. Viszlát -köszöntem el gépiesen aztán leengedtem magam mellé a telefont és magam elé bámultam. Örökbe fogadták. Az én Lilimet örökbe fogadták. Karesz. Muszály Karesznak tudnia róla. Gyorsan tárcsáztam a számát, de valami nőci átirányított a hangpostára.

-Karesz kérlek, hívj vissza nagyon fontos -hadartam el az üzenetet miközbe már vettem is a cipőmet. Talán alszik és azért nem veszi fel. Tudom hülye ötlet ez tőlem, de muszály Karesszal beszélnem. A vonatról Hatvan felé robogva még egy üzenetet hagytam Karesznak.

-Karesz szükségem van rád. Tudom utálsz és tudom hülye voltam, de...Lilit örökbe fogadták -sírtam el magam majd elraktam a telóm és a kezembe temettem a fejem. Hatvanba leszálltam a vonatról átrohantam a felül járon, végig a kisutcán egyenesen a Jókai útra. A kapu nyitva volt mire belöktem és felszaladtam a lépcsőn. Bekopogtam az ajtón mire a túloldalt Rex elkezdett ugatni. Pár pillanat múlva az ajtó kinyílt és Karesz anyukájával találtam szembe magam.

-Nahát Lilla. Szia -kerekedett ki a szeme.

-Szia -köszöntem vissza félénken. Én Karesszal szeretnék beszélni -haraptam az ajkamba.

-Karesz még nincs itthon, de nyugodtan gyere be -invitált elmosolyodva mire meglepettent engedelmeskedtem.

-Szia Rex -vakartam meg a kutyus füle tövét. Te nem haragszol rám? -néztem Viki nénire miközbe bementünk a nappaliba.