~Öröklét~Loki ff.

A kezdetek kezdete

Fejfájás. Borzalmas fejfájás, ami belém hasított. Nem mintha a többi testrészem valahogy jobban érezte volna magát, hiszen úgy sajgott mindenem, mintha tiszta erőből földhöz vágtak volna.

Azonnal kinyitottam a szememet és a hátamra fordultam. Próbáltam végiggondolni, hogy mi is történhetett velem, de nem jutott eszembe semmi. Gondolok itt a legutóbbi öt percre, vagy...
Egek, nem jut eszembe semmi!

Felültem a magasra növő füves gazban, és kétségbeesetten néztem körbe. Hogy a pokolba kerültem ide!?

Nem is olyan régen, még tudtam. Mielőtt az édes tudatlanság hatalmába nem kerített, egészen máshol jártam. Már nem tudtam felidézni egy arcot sem, egy helyet sem. Így talán el sem hinném, hogyan kezdődött az én történetem...

***

-Grace, az Isten szerelmére! Tedd le azt a mesekönyvet, és gyere ide most azonnal!-kiáltott rám a nevelőm.

-Ez nem mesekönyv-morogtam. Végül megadtam magam a harmadik felszólításnak, és végre én is az ajtóhoz álltam, a többi gyerek alkotta sor legvégére. A könyvről persze nem tettem le, a hátizsákomba csúsztattam.

Idén is, ahogy minden évben, elmentünk az árvaházzal a karácsonyi vásárba. Ilyenkor a nevelők kétszer annyira lobbanékonyak, mint alap esetben, ezért sokkal könnyebb náluk kihúzni a gyufát. Nekem viszont terveim voltak, amiről nem mondtam volna le egykönnyen. Már előző évben elhatároztam, hogy felülök az óriáskerékre, még akkor is, ha ezt nekünk megtiltották.

A vásár hangulata semmit sem változott. Kürtőskalács illat, sok-sok ember és a csodálatos fények...

Amikor a mi csoportunk megérkezett, a lelkünkre kötötték, hogy senki se maradjon le a többiektől. Én eközben oly sok ideje dédelgetett álmom megvalósítására készültem.

Amikor a kis csapatunk elhaladt az óriáskerék mellett, akkor érkezett el az én időm. Leguggoltam cipőfűzőt kötni, majd amikor a többiek már tovább haladtak, azonnal rohanni kezdtem, a soron utat törve magamnak. Hallottam magam mögött a sok méltatlankodó ember megjegyzéseit, de én csak futottam tovább, egészen a legelső emberig, ahol egy nálam néhány évvel idősebb fiú állt.

-Adok valamit, ha cserébe felmehetek előtted!

A srác lenézett rám. Kaján vigyor jelent meg a képén.

-Mit tudnál adni cserébe?

Belenyúltam a hátizsákomba, de csak a szuperhősős könyvem volt nálam. Félig kicsúsztattam, hogy ismét megnézhessem a borítóját, amikor a fiú kikapta a kezemből.

-Áll az alku!-kezdett benne lapozgatni. Kétségbeesetten nyúltam a kedvenc képeskönyvem után.

-Nem adtam neked!-szóltam rá a fiúra, de ekkor az óriáskerék karbantartója lépett oda hozzánk.

-Valaki szálljon fel, vagy mást állítok a sorba!-mordult ránk, mire összerezzentem. Ez volt az utolsó esélyem arra, hogy felülhessek az óriáskerékre, nem szalasztattam el!

Megragadva az alkalmat az alsó ülőhelyre dobtam magam. El sem hittem, hogy végre itt lehetek! Nyitott szájjal, előredőlve vártam, hogy mikor leszek végre én a legmagasabb ponton. Beláttam az egész vásárt, még a csoportomat is. Vicces volt látni a sok gyereket, akik a kerék felé mutattak. Valószínűleg már mindenki tudta, hogy fent vagyok. Ennek ellenére úgy éreztem, hogy sohasem voltam még ilyen boldog. Örömömet már csak az óriáskerék legtetejéhez érkezésem tetézte.

A boldogságom azonban hamar félelemmé vált. A vásár összes fénye egy pillanat alatt eltűnt, csak sötétség maradt helyette. Az óriáskerék is megállt, velem a leges-legtetején. Hirtelenjében levegőt se mertem venni, lassan előrehajoltam végig szorítva a kapaszkodót.