~Öröklét~Loki ff.

Bűntelen bűnöm

Az őszinte igazság az, hogy valójában nem hittem el, amit Gerda mondott nekem. Hiszen... mégis csak én élek itt több ideje, az emberek ismernek engem. Mégis hogyan tudna kiszúrni velem még jobban? Persze én naiv ismét alábecsültem a hatalmasok játszmáját, pedig éppen elég időm lett volna megtanulnom, hogy amikor azt hinném nem érkezhet rosszabb, akkor jön még csak a java...

***

Reggel még az igazak álmát aludtam, mikor valaki dörömbölni kezdett az ajtómon. Az egyik legrosszabb érzés amikor felriasztanak, és nehezen is tudnám leírni milyen ez. Persze Gerda ismét erre szépen rácáfolt. Valahogy mégis csak nyugodtan aludtam, mintha nem is számítana a másnap. Erre az erős kopogásra azonban még a szívem is félrevert.

-Egy pillanat!-igazítottam hátra az éjjeli fonatomból kibújt tincseket az arcomból, megtöröltem fáradtan a szemeimet, majd hálóruhámat összehúzva magam előtt felálltam és az ajtóhoz léptem. A folytonos kopogás ezalatt sem szűnt meg.

-Mondtam már, hogy jöv...-haraptam el a mondatom végét az ajtóban állóra meresztve a tekintetem.-Mit akarnak?

-Az uralkodó hívat téged magához.

-Akkor mindjárt indulok-hajtottam volna be a szobám ajtaját, mikor a katona beljebb lépett és megtámasztotta azt a lábával.

-Nem. Velünk jössz, most!

-Az uralkodó bizonyára nem bánná azt a pár perc késést.

-Te viszont bánnád, ha a karodat hátra csavarva vinnélek a színe elé.

***

Innen egyenesen a trónterembe rángattak. Hiába kérdeztem, hogy miért, mégis mit követhettem el, amiért rabként kezeltek, nem válaszoltak rá. De mindezt el is viseltem volna, ha mondjuk egy egyszerű beszélgetésre invitáltak volna a Mindenek Atyja társaságában. Ehelyett végig vezettek a fél udvartartás előtt, ez alól pedig nem voltak kivételek a hercegek sem.

Mikor megérkeztünk a trón elé, a katona a ki vezetett, hirtelen engedett el, én pedig az egyensúlyomat elveszítve, a földre estem. Végtelenül megalázónak tartottam, főleg úgy, hogy semmit sem követtem el, senki ellen sem.

-Mégis mit jelentsen ez?-kérdezte Thor felháborodottan, ki nem sokkal utánam lépett be a terembe. Jól esett, hogy védelmezni próbált.

Ekkor néztem csak körbe a teremben rendesen. Gerda állt ott, ahol korábban Frigga, arcán leplezett mosoly bujkált. Az a mocskos... Fújtatva fordítottam tovább a fejem, de Lokit sehol sem láttam, és már jóideje. Direkt távolították volna el?

-Árulás történt, Thor-szólalt meg a számomra oly ellenszenves női hang, a trón irányából.

-Mert az errefelé olyan ritka jelenség, nem?-néztem fel Gerdára. Szavaimat nem kevés dühhel itattam át.

-Az uralkodó elleni merénylet azonban elég nagy véteknek számít, nem gondolod?-válaszolt szinte azonnal, de higgadtságát továbbra is megőrizte.

Ekkorra teremben mindenki egyszerre mordult fel. Hogy micsoda? Valaki meg akarta ölni Odint?

-Sajnálom, de nekem ehhez mi közöm van?-néztem hol Gerdára, hol pedig a Mindenek Atyjára.

-Földi mérget találtak a boromban. A pohárnokom az életét vesztette emiatt.

-Kérdezze meg bárki Heimdallt, hogy jártam-e a Bifröst közelében!-emeltem meg a hangomat, és indulatosan az említett portál irányába mutattam.

-Mindannyian tudjuk, hogy ki lehet játszani a rendszert. Volt is már rá példa a múltban, nemde? Miért ne tudhatnád ezt te, aki annyi időt tölt a Csínytevések istenével?-folytatta Gerda.

Ekkor belül megrendültem. Legszívesebben kést tudtam volna mártani ennek az állszent mocsoknak a szívébe, de ehelyett, csak összetörten álltam a terem közepén.

-Különben is, az éjszaka során nem Heimdall állt őrséget. Idevezetnétek elénk az illetőt?

Ekkor az őrök bólintottak és hamarosan vissza is tértek egy páncélos férfivel, aki majdnem teljesen kopasz volt, és idegesen nézegetett ide-oda a teremben. Az én tekintetem segélykérően Thorra révedt, aki mintha nem tűrné tovább az egész cirkuszt, felém lépett.

-Ez őrültség, miért akarna Grace atyám életére törni!?0

-Hadd beszéljen!-hallgatta el a Menydörgés istenét szeretett hercegnőnk.-Skurge, igaz? Találkoztál tegnap őrséged során Grace-szel?

Bólintott.

-Beszéltetek is egymással?

-Igen úrnőm. Azt ígérte, hogy ha lejuttatom Midgardra bárki tudta nélkül, teljesíti a vágyaimat.

-Hogy micsoda!?-csattantam fel.

-És te lejuttattad őt?-folytatta, mintha tudomást se venne rólam.

-Igen. Utána pedig teljesítette, amit megígért.

-Hazugság!-ordítottam könnyel teli szemekkel.-Hazudik, hát miért tettem volna ilyet!? Nem vagyok szajha!

-Mert nem csak egy személlyel ápolsz kényes kapcsolatot ebben a palotában...-kezdett bele Gerda mély megvetéssel az arcán.

Mögöttem egyszer csak kicsapódtak az ajtók és besétált rajta egy illető akinek hirtelenjében nem tudtam, hogy örülnöm kellene, vagy a világ másik felére kívánnom. Minden esetre félbeszakította Gerdát, ami ez esetben szükségszerű volt.

-Tilos a belépés!-szólította fel egy katona. Erre már én is megfordultam, ahogy az eddig engem körbe vevő becsmérlő tekintetek nem rám szegeződtek.

-Nem, azt nem hinném-mosolyodott el, majd kezét a katona felé tartotta, laza, hanyag mozdulattal. Az őr eszméletlenül esett hanyatt.-Miről is maradtam le, persze teljesen véletlenül?-vonta fel a szemöldökét, az ironikus kérdést követően.

-Azt mondják Grace megpróbálta meggyilkolni atyánkat.

-Ugyan már Thor, ezt még te magad sem hiheted el!-fújtatott Loki szemeit forgatva, de a szőke istenség tekintetében csak megvetést véltem felfedezni. Szóval már ő sem hisz nekem?

-Épp a tárgyalás közepénél járunk-köhintett Gerda.

-Akkor most itt a vége. Gyere, Grace!-fogta meg a karomat finoman és az ajtó felé kezdett el húzni.

-Loki!-kiáltott utánunk Odin.

-Ég veled, atyám!-fordult vissza és színpadiasan meghajolt mindenki előtt. Az ajtóban álló katonák nem állták utunkat, viszont abban biztos voltam, hogy a hirtelen távozásom, és ez az egész história nagy port fog kavarni egész Asgardon.