"-Van egy tervem, amivel mind a ketten jól járunk. Én hallgatok arról amit bent láttam, de te cserébe nem hagysz ott többet. Ezt nem szegheted meg, hazugságok istene!-nyújtottam felé a kezemet.
Loki egy pillanatig hezitált, majd végül kezet fogott v...
-És mi lesz? Mostantól minden este örvendhetek a társaságodnak?
-Nem úgy tűnik, mintha bármi jobb dolgod lenne.
-Ahogy neked sem-vonta fel a szemöldökét Loki.
-Csak jobb dolgom van!
-És mégis itt vagy.
-Rendben, akkor elmegyek!-dacosan összeszorítottam az ajkaimat, és a kijárat felé vettem az irányt.
Igen, a rózsás kalandomat követő este ismét meglátogattam őt. Valahogy úgy éreztem ezt kell tennem, na meg hogy nem kaptam megfelelő választ a kérdéseimre. Viszont képes lettem volna bármelyik pillanatban faképnél hagyni Lokit.
-Grace..!-szólt utánam, mire megálltam és felé fordultam.
-Mit szeretnél, Loki? Ha azt akarod, hogy maradjak, mondd ki!
A férfi továbbra sem vette le rólam a tekintetét, csak halkan felsóhajtott, mintha csak arra gondolna hogyan is fogalmazhatná meg ezt úgy, hogy mégse essen folt a hírnevén. Felsóhajtottam és a cellája felé indultam.
-Azok után amiket mondtál, hogy miattad majdnem meghaltam, amiket műveltél... Nem gondolod, hogy várnék valamit? Bármit!
Ahogy egyre közelebb és közelebb értem az üvegfalhoz, magával ragadott az az érzés, hogy kitör belőlem a sírás. Valahogy sokkal érzékenyebb voltam, mint bármikor máskor. Mintha csak idő kérdése, és összeroppanhattam volna. Erre rátett egy kalappal az, hogy Loki egyáltalán nem válaszolt nekem. Csak állt velem szemben, kifejezéstelen arccal.
-Most a tegnapit játszod el velem, Loki? Elegem van! Belefáradtam a hazugságokba, ebbe az egész harcba ellened és magammal!-fakadtam ki végül. Éreztem ahogy a szemeim megteltek könnyel, hogy egyenlőtlenül veszem a levegőt. És az üresség odabent.
Térdre rogytam a cella mellett, egyik kezem az üvegre téve, mintha abba kapaszkodnék. Zokogni kezdtem a fejem az ölembe hajtva. Sok ideje gyűlt bennem a feszültség ami most előtört.
Nem sokkal később a sírástól kissé elfáradva pillantottam fel. Amit láttam, jócskán meglepett.
Az üveg túloldalán Loki guggolt, kezét pontosan oda téve ahol az enyém is pihent. Egész apró volt az övéhez képest. Ha nem lett volna köztünk határ úgy éreztem el sem tudtam volna engedni.
-Tegnap az igazat akartad látni, de nem azt mutattam-mondta végül kissé rekedtes hangon.
-Miről beszélsz?-suttogtam magam elé, miközben letöröltem néhány könnycseppet az arcomról.
Loki kissé hátrébb hajolt, mikor akárcsak a nap sugara, zöld fény szaladt végig az egész belső téren és rakta keresztül is. Az, amit utána láttam, megszakította a szívemet.
Loki csapzottan, szakadt ruhákban ült falnak támasztott háttal. A talpa véres volt, ő maga pedig legalább olyan reményvesztettnek tűnt, akárcsak én.
Felálltam és a börtön ajtaja felé kaptam a fejem.
-Őrök! Valaki!-kiabáltam kétségbeesetten.
Az egyikük azonnal odaszaladt hozzám.
-Engedj be hozzá!
-Odin meghagyta, hogy senki nem mehet se ki, se be.
-Ahogy azt is, hogy őrség idejében tilos lenne az ivászat vagy egyéb vágyak kielégítése nem?-fordítottam el a fejem számon kérően.
A katonát úgy tűnt eléggé megleptem, hogy miket tudok. Teljesen elbizonytalanodott a dolgában.
-Ennek persze nem kell kiderülnie, feltéve ha...
A börtönőr kinyitotta nekem az ajtót, de utána alaposan be is zárta, hogy Lokinak esélye se legyen a szökésre.
Kislányként én sem voltam ám buta. Loki nem minden esetben tartotta be az ígéretét, így szokszor volt alkalmam szétnézni a palotában, egyedül. Nos... megfigyeltem pár dolgot.
Amint beléptem hozzá azonnal leguggoltam elé, és megérintettem az arcát. Elfordította a fejét, mintha szégyellené ezt az egészet. Ahogy látom őt.
-Loki...-suttogtam.-Mit csináltak veled?
-Erre voltál kíváncsi? Tessék, nézz végig rajtam!-válaszolta dacosan.
Velem szembe fordítottam az arcát és kisimítottam egy tincset.
-Ugyan azt látom, mint eddig-csóváltam meg a fejem.
Zöldeskék szemeit csak magaménak tudhattam. Végre nem volt a tekintetében semmi más csak csodálat, amivel engem is rendesen meglepett. A homlokomat lassan az övének támasztottam és lehunytam a szemem. Mennyi mindentől megkímélhettük volna magunkat, ha csak egy kicsit is...
Loki kezei végül lassan a derekamra fonódtak és magához húzott. Az ölelése jobban esett bármi másnál amit mostanában tapasztaltam. A fejem a vállára hajtottam, és igyekeztem kihasználni minden egyes másodpercet, amit kaptam. Amit kaptunk.
Minden esetre akkor vált tisztává előttem, hogy az isteneknek is van emberi oldaluk.
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
