~Öröklét~Loki ff.

Ami nem öl meg,..

-Ugye most csak viccelsz? Napokig kerestelek, de olyan volt, mintha felszívódtál volna! Erre most itt vagy, hogy jobb lenne, ha visszamennék Asgardba? Elfelejtitek, hogy nem egy bőrönd vagyok, Thor!

-Sok minden megváltozott, amióta itt vagy Midgardon, és szavamra, talán jobban is jártál. De más sem maradt ugyan az. Loki...

-Loki micsoda?-kulcsoltam össze a kezem magam előtt és közben idegességemben a cipőm orrának tüzetes vizsgálatába kezdtem.

-Itt van Midgardon, de félek, hogy meggondolatlanul cselekszik. Tegnap nyomát vesztettük-hajtotta le a fejét Thor is, mintha magát okolná Loki garázdálkodása miatt.

Egy ideig nem válaszoltam az istenségnek, csak a felsőrészem ujját gyürködtem. Végül pár perc múlva felemeltem rá a tekintetem.

-Miben tudnék én segíteni?

-Te talán tudsz rá hatni.

-Én? De hát neked sem sikerült!-csóváltam meg a fejemet.

-Nem, bár ezt megszokhattam volna-mosolyodott el szomorúan.-Veszélyes dolog lenne, de ha ne bíznék benned nem kérnélek meg rá. A többiek nem kockáztatnak, de te talán tudsz hatni rá. Így elkerülhetjük a felesleges vérontást.

-Ha ebbe belemegyek elveszítek mindent amit kaptam. Nekem van végre egy rendes családom. Egy anyám-vettem egy mély lélegzett. Ahogy a férfi szemeibe néztem, láttam, hogy még mindig nem tett le a dologról.

-Asgardon is volt családod, és most szükségünk van rád-fogta meg a vállamat finoman.-Lokinak és mindenki másnak.

-Ez azt jelenti, hogy le kell lépnem... megint?-morzsoltam el egy kósza könnycseppet.

Thor nem válaszolt, de a hallgatása tudtam mit jelent. Ha segítek neki, azzal belekeverem magam az egészbe, anyát viszont nem akartam. Nem volt más választásom.

***

Sietve dobáltam össze néhány ruhadarabot a hátizsákomba. Nem válogattam sokáig, amúgy sem láttam túl sok mindent a sötétben. Nem akartam őt felkelteni, ezért kellett lopakodnom.

Miután a szobámból minden szükséges kacatot eltettem, halkan behúztam magam után az ajtót. A konyha felé indultam, mikor észrevettem, hogy anya szobájában ég a villany.

Lefagytam egy pillanatra, szinte biztosra vettem, hogy ébren van, és lebuktam. A biztonság kedvéért mégis közelebb merészkedtem az ajtajához.

Anya már mélyen aludt, mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. Egy könyv pihent a takaróján, biztosan elszundított olvasás közben. Hosszan elidőzött rajta a tekintetem, és kimondhatatlanul sajnáltam, hogy ezt kellett tennem vele.

Végül hátat fordítottam és a konyhaasztalra csúsztattam egy cetlit.

"Sajnálom ezt az egészet, ne aggódj miattam! Szeretlek:

Grace"

A hátsó kertben egy sötét, magas alak várt rám. Semmi kétely nem volt bennem, tudtam, hogy Thor az. Ezt a kezében pihenő Mjölnir is bizonyította.