~Öröklét~Loki ff.

Félresikerült igazságszolgáltatás

Egy ideig szóhoz se tudtam jutni, majd végül felléptem a lépcsősor legalsó fokára és könyörgőn néztem férfira.

-Biztos ez?

Heimdall felém fordult. Most biztos voltam benne, hogy nem messze tekint, hanem egyenesen rám. Ebből a pillantásból ki is tudtam szűrni a választ.

-Vigyél engem oda!-kérleltem.-Odin gyűlöl engem! Biztos vagyok benne, hogy még hálás is lenne érte!

-Miért lenne hálás?-hallottam a hátam mögül egy harmadik hangot.

Megfordultam és elkeseredésemre Thor állt előttem. Nyeltem egy nagyot, majd ökölbe szorítottam a kezem.

-Grace, mit jelentsen ez? Neked Lokival kellene lenned a palotában!-sétált oda hozzám öles léptekkel.

Lehajtott fejjel vártam Thor ítéletét a sorsom felől.

-Ott hagytam őt...-néztem fel egy kis idő elteltévek lassan a férfira.

Ő nem mondott semmit, csak Heimdallra nézett pontosan felettem. Biccentett egy aprót, majd felvett a karjába és megpörgette a pörölyét. Még sohasem utaztam így, de igyekeztem nem sikítani repülés közben. Először lehunytam a szemem, de nem sokkal már ki is mertem nyitni. Kár, hogy a nagy élményem elrontotta a tudat, hogy a férfi hamarosan meg fog dorgálni.

Thor hátralépett, és számonkérően fonta össze a karjait mellkasa előtt.

-Miért hagytad ott Lokit?

Nyilván való volt, hogy egy felnőtt férfi elől nem lehet csak úgy meglógni. Ha akarta volna biztosan utánam tudott volna jönni.

-Volt egy kis nézeteltérésünk de... ennyi. Az a helyzet, hogy amióta az eszemet tudom én egyedül voltam. Magányos, érted? Neked ott van a testvéred, a szüleid, a barátaid... de nekem nem volt semmim-éreztem, ahogy könny szökik a szemembe-Aztán jöttél te a viharoddal, és elhoztál ide, Asgardba. Alig vagyok itt két napja, de máris úgy éreztem, mintha... talán Odinnak éppen fordított értelemben, de számítanék.
Loki pedig... talán többet láttam benne...

Thor leguggolt mellém, mintha a kis monológom alatt, teljesen átérezte volna a helyzetemet. A szemeim addigra már megteltek könnyel. Velem ellentétben, a férfi tiszta, világoskék szemeiben felcsillant valamiféle gondoskodás, ami ösztönösen arra sarkalt, hogy hozzá bújjak. Megtöröltem a szemeimet, és átöleltem Thor nyakát, mire ő a karjai közé zárt engem. Talán még sohasem éreztem magam akkora biztonságban.

-Most rengeteg dolgom van még, mert teljesítenem kell atyám előtt. Keress addig magadnak valami elfoglaltságot, utána pedig elviszlek Asgard legfennségesebb helyeire-mosolyodott el szélesen.

Jól esett amit Thor mondott. Az, hogy érdekli, hogyan is érzek, maga a tény, hogy szívén viseli a sorsom.

-Menni fog? Kitalálsz addig valamit?

-Persze, ne aggódj!-töröltem le a könnyeim az arcomról-Feltalálom én magam.

***

Elfojtott mosollyal az arcomon futottam végig az egyik hosszú folyosón. A kezeimben üveggolyók voltak, amiket erősen szorítottam. Alig két percem volt hátra a trükkömig.

Már két hónapja, hogy Lokival nem igazán beszeltünk egymással, és hogy Thornak folyamatosan feladatai voltak. Azt mondta, találjam fel magam.
Én megtettem.

Csak egy folyosó volt a palotában, amit szőnyeggel takartak. Legalább is legjobb tudomásom szerint. Csíntalan mosollyal az arcomon térdeltem le a vörös padló takaró széléhez és csúsztattam be a golyókat.
Sok idő volt az ilyesmikre, így megfigyeltem, hogy a mintától aligha észrevehetőek a golyók, viszont ugyan úgy csúsznak. Tökéletes.

Harminc másodperc. Az az őr, aki legutóbb ki akart dobni a palotából, minden délelőtt pontosan ugyan akkor szokott erre járni, így volt elég időm megtervezni a találkozásunkat.

A folyosó végénél meglapulva vártam a tökéletes pillanatot.

Tizenöt másodperc.
Már hallottam a lépéseinek zaját, alig tudtam visszafogni a kuncogásom. Jobb kezem a szám elé tettem, és óvatosan a fal mögül kihajolva vártam, hogy az őr belesétáljon a csapdámba.

Hét másodperc.
Megjelent! Végre megjelent, és ahogy fogyatkozott az idő, úgy közelített a prédám.

Három, kettő, egy...

Kikerülte... Micsoda!? Lassan egy hete jártam erre a helyre, hogy végre a magam módján bosszút állhassak, és neki pontosan ma kellett pályát módosítania!?

Idegesen siettem vissza, hogy megnézzem merre is indult az őr, de megfeledkeztem saját magamról. Amikor a szőnyeg kijelölt területére léptem, a talaj kicsúszott a lábam alól, én pedig hanyatt estem.

-A franc essen bele!-szitkozódtam. Az árvaházban mindig figyelmeztettek, hogy káromkodni nem lányhoz méltó, de ez a kis egyedüllét megváltoztatott. Bár, nem mintha bármikor is adtam volna a nevelőim véleményére...

A hátamra simítva keltem fel végül arról az átkozott padlóról. Összeszedtem az üveggolyókat, és egykedvűen indultam vissza a szobámba, amikor megálltam Loki ajtaja előtt. A kilincset épp lenyomták  belülről, szóval kapva kaptam az alkalmon, hogy végre én kerekedhessek felül rajta. Sebes mozdulattal kaptam ki egy kisebb plüsst a hátizsákomból és óvatosan letettem nem sokkal messzebb az ajtajától.
Én azonnal az ablakhoz siettem, ahonnan jól ráláthattam a tervem szüleményére még a függöny mögül is.

Amikor hallottam, hogy kinyílik az ajtó, még a lélegzetem is visszafojtottam. A plüss belül tele volt erősen fogó festékanyaggal, ami azonnal fog, ha valaki erősebben ragadja meg, kimosni pedig szinte lehetetlen. Ezért is tartottam dobozban, nehogy pórul járjak.

Hallottam Loki lépteinek hangját, egészen addig, ahol a cselem tárgya lehetett, utána pedig semmi. Néma csönd.

Lassan annyira zavart ez a hallgatás, hogy muszáj voltam óvatosan kikukucskálni a vörös függöny mögül. Éreztem, ahogy a gyomrom összeszűkül, és hogy a szívem egyre hevesebben ver.

A játék érintetlenül hevert a földön, Loki pedig sehol. Ez meg mégis hogy lehet?

Visszabújtam a függöny mögé, és amint ismét takarásba kerültem megéreztem, hogy valaki közvetlen mellettem áll. Megugrottam és a szívemhez kaptam.

-Hogy az a...!

Loki az ablak szélének támaszkodva figyelt engem, felvont szemöldökkel, majd közelebb lépett hozzám, vigyorogva.

-Grace... Te tényleg ki akartál fogni a csínytevések istenén?