New Teacher |Befejezett|

15.

A pilláimon a súly könnyebb lett, majd a szemeimet kinyitva a rikító, fehér falak arra ösztönöztek, hogy inkább csukva tartsam őket, de nem tettem így. A fejembe belenyilalt a fájdalom, míg felfedeztem a gipszben lévő kezemet.

Eltört?

A mellettem lévő kis szekrényen egy csokor rózsa pihent, ami frissnek tűnt. Nem volt benne se kártya, se üzent. Sokáig nem maradtam egyedül a gondolataimmal, hisz egy orvos pont akkor lépett be, amikor fel akartam ülni.

- Szia, Holly - köszönt a harmincas éveiben járó hölgy, mire bólintottam. - Hogy vagy? - kérdezte.

- Fáj a fejem és nem tudom ki hozta ezt a rózsát - mutattam rá.

Holly Parker, nyilván ez volt a legfontosabb.

- Nemsokára el fog múlni, addig pedig enned kell és sokat innod - mondta, majd a fejemre tette kezét. - A rózsát egy magas, barna hajú és szemű fiú hozta neked. Minden nap bent volt nálad, mióta itt vagy és ma reggel is. Szerintem még jönni fog, minden nap kétszer volt itt - bólintott.

- Shawn... - szólaltam meg halkan. - Meddig aludtam? - kérdeztem meg a  nőt, aki mosolyogva pillantott rám.

- Két napig, de ez normális volt. Elütöttek, nagy ütést kapott a fejed, de szerencsére semmi komoly baja nem lett. A bal karod elört és a bal lábad is sérült. Balról kaptad az ütést - mondta. - A karoddal járnod kell gyógytornára, majd miután levették a gipszet, a lábad pedig egy-két hét és teljesen ugyanolyan lesz, mint volt - magyarázott tovább. - Szólok az egyik nővérnek, hogy hozzon neked ételt, utána pedig pihenj - simította meg az arcom.

- Rendben, köszönöm - néztem rá hálásan, mire csak elmosolyodott, majd ezt követően magamra hagyott.

Miután megkaptam a tipikus kórházi ennivalóm megettem belőle amit tudtam, ezután pedig a telefonért nyúltam, ami a csokor mellett díszelgett. Új volt. Minden rajta van ami a régin is, kivéve a képeim, amik eléggé fájnak. Millió emlék volt rajta, de a telefonom valószínűleg összetörve fekszik valamelyik kukában, így elvesztettem őket.

[...]

A nap további unalmas részében rengetegszer átpörgettem a közösségi oldalakat, voltak látogatóim is, de se a szüleim, se a barátaim nem tudtak sokáig maradni. Még mindig várok Shawnra, de kezdem feladni a reményt, hogy bejön. Az oldalamra fordultam, majd a kívül lévő világot kezdtem tanulmányozni és a gondolataimba merültem. Az eszembe jutott, hogy január közepe van, nekem pedig a következő hónap elsején versenyem lesz, amire esélytelen, hogy elmenjek. A kezem gipszben, a lábam legalább egy hét mire teljesen helyre jön. Mozdulatlan kézzel semmire sem megyek. Arcomat könnycseppek lepték be, azonban amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó letöröltem őket, majd oda kaptam tekintetem.

Shawn Mendes.

Haja kuszán áll, szeme alatt karikák és arca is nyúzott. Azonnal meg akartam ölelni, de nem tudtam.

- Holly - sietett felém. - Hogy vagy kicsim? Minden rendben? Sajnálom, hogy csak most tudtam jönni, de egy hülye megbeszélésünk volt és nem tudtam hamarabb jönni, én tényleg sajnálom.. - folytatta volna, de félbe szakítottam.

- Fogd be és had öleljelek meg - néztem rá könnyes szemeimmel. Leült az ágyra, majd egyből magához szorított. A fejemet a vállába temettem és úgy éreztem végre biztonságban vagyok. Erősen szorítottam magamhoz egy kézzel, míg próbáltam nem elsírni magam.

- Nyugodj meg - simogatta a hátamat, ami valóban nyugtató hatással volt rám. - Minden rendben lesz - adott egy puszit a hajamba.

- Nem leszek ott a versenyen, a kezem hosszú hetekig mozdulatlan lesz, a lábam legalább egy hét mire teljesen helyre jön. Semmi sem lesz rendben - mondtam remegő hangon.

- Kicsim, türelmesnek és erősnek kell lenned. Ígérem végig melletted leszek - simította ki a szememből a hajamat. - Szeretlek.

- Én is téged - néztem mogyoróbarna szemeibe. Kétségbe vagyok esve, ez nem titok, de túl fogjuk vészelni. Együtt. - Sokáig kell itt lennem?

- Ezen a héten még biztos - sóhajtott. - Ha jól emlékszem hétfőn engednek ki - bólintott.

- Maradj itt éjszakára - mondtam halkan a fiú szemeibe nézve. Mellette akarok elaludni és kelni is.

- Biztos jó ötlet ez, Holly? - kérdezte a fülem mögé tűrve egy kósza tincset. - A szüleid bármikor bejöhetnek - sóhajtott.

- Nem érdekel - tettem az arcára a kezem. - Ha bejönnek majd mindent elmondok nekik, de akkor is azt szeretném, hogy velem maradj.

- Veled maradok - adott egy puszit a hajamba, majd arrébb másztam az ágyon, ő pedig lefeküdt mellém. Fejemet a mellkasára hajtottam, míg ő a hátamat simogatta.

- Képzeld, az osztálytársaid folyamatosan érdeklődnek irántad, hiányzol nekik - mesélte.

- Tudják, hogy bent vagy nálam? - kérdeztem, tovább piszkálgatva a mellkasát.

- Tudják, de azt nem, hogy azért ,mert a szerelmem vagy - mondta, amitől szívem nagyot dobbant.

- Shawn.. - szólaltam meg. - Kedden este, a parkolóban.. Miért mentél egy végzőssel a kocsid felé? - néztem fel rá.

- Ugye nem gondoltad azt, hogy van valami köztünk? - kérdezte a szemembe nézve, mire csak lesütöttem azt. - Csak várt a barátjára, hogy érte menjen, én pedig nem akartam egyedül otthagyni - sóhajtott. - Holly, a tiéd vagyok, senki máse.

- Igen, de az összes szingli lány szerelemes beléd, hisz jóképű, dögös és okos is vagy. Mindenki magának akar téged és bármikor elvehetnek tőlem - mondtam a végére elhalkulva.

- Hé, szívem - fordult az oldalára, így szembe került velem. - Senki sem tud elvenni tőled, mert én ragaszkodom hozzád. Nekem te kellesz és ezt te is tudod - adott puszit az ajkaimra.

- Sajnálom, hogy azt gondoltam van valami köztetek - sóhajtottam szomorúan.

- Cuki, hogy féltékeny vagy - nyomta meg az orromat kuncogva.

- Haha - forgattam meg a szemem mosolyogva. - Szeretlek - hajoltam közel hozzá, majd csókba hívtam. Shawn fölém kerekedett, kezével a fejem mellett támaszkodott és így csókolt tovább. Még az ilyen helyzetekben is tud romantikus lenni, imádom.

Miután elvált tőlem visszafeküdt mellém és ismét a mellkasára hajtottam a fejem. Szerencsésnek érzem magam, amiért velem van. Bármikor számíthatok rá, mindent meg tudunk beszélni és nincsenek egymás előtt titkaink. A már kivilágított fényekben úszó Torontót figyeltük, közben a jövőnket tervezgetve. Még kicsit messzi van az az időszak, amikor együtt fogunk élni vagy éppenséggel esküvőnk lesz, de akkor és ott jól esett erről beszélni. Mióta itt van velem annyira megváltozott az életem. Igen, titokban kell tartanunk a kapcsolatunk, legalábbis addig, míg én abban a gimnáziumban tanulok, de ez egy csöppet sem zavar már. Shawn az életem azon szereplője, aki nélkül nem tudnám elképzelni a mindennapjaim. Annyi mindent adott nekem. Szeretetet, biztonságot, törődést. Érzem azt, hogy fontos vagyok neki és nem csak egy értéktelen ember vagyok a nagyvilágban.

Shawn hamarosan elaludt, a sötét szobát az édes szuszogása töltötte be. Én még hosszas percekig gondolkoztam és néztem a várost. Annyira tökéletesnek tűnt minden annak ellenére, hogy egy kórház ágyán feküdtünk. Hamarosan engem is elnyomott az álom. Nem tudtam, hogy mi lesz holnap reggel, de abban biztos voltam, hogy csodálatosan fogok aludni.