New Teacher |Befejezett|

14.

Csodás, keddi reggelre ébredtünk. Január közepe van. A nap gyéren süt, sugarai nem biztosítanak olyan meleget, mint más évszakban. A tiszta, kék égbolton egyetlen felhő sem található, a fákat hó borítja, az emberek téli kabátokban és meleg cipőkben mászkálnak. Hideg van, de mégis csodálatos számomra ez a nap, hiszen tizennyolc éves lettem. A hideg és a hó nem állította meg az életet Torontóban. Az autók csak úgy, mint minden reggel dugókban állnak, dudálnak és türelmetlenkednek. Az emberek nagy része rohan, ahogyan én is, de a piros lámpák megakadályoznak benne. A mellettem álló Mark nevetve hallgatja, ahogyan szidom a közlekedési eszközt, majd hirtelen elhallgatok, amikor zöldre vált. Amikor éppen nem alszom el Markkal vagy Norával megyek iskolába és most pont Ő van soron.

Markkal az oldalamon léptem be az iskola épületébe. Köszöntünk a portás néninek, majd miután lepakoltuk a dolgaink az aktuális teremben, a büfébe mentünk, ahol vettünk egy-egy forró csokit és leültünk az egyik szimpatikus asztalhoz. Beszélgetni kezdtünk egy random témáról, jelen esetben arról, hogy a mi évfolyamunknak kell majd a bankettre elkészíteni a csarnokot. Messze van még, de sosem lehet erre előre jól felkészülni. Időközben megérkezett Nora és Aaron is akik egy párt alkotnak körülbelül egy hónapja. Nora borzasztóan boldog vele, nekem pedig ennyi elég ahhoz, hogy megbékéljek a fiúval. Mindketten felköszöntöttek, igaz barátnőm tovább ölelgetett, mint a szerelme és ez normális is. Ők nem sokáig maradtak velünk, mivel Aaronnak testnevelése lesz, Nora pedig mindig vele van első óra előtt, így ismét ketten maradtunk. Miután mindketten megittuk, az óra előtti jelző csengő tájékoztatott minket is arról, hogy ideje lenne bemennünk az osztályunkhoz, fizikára.

Meglepődtem, amikor a fizika tanárnő boldog születésnapot kívánt, de jól esett, hogy gondolt rám, még ha az osztályfőnököm is mondta neki. Ezután mentünk franciára, majd még volt négy órám és végezetül matek.

Shawn biztosan csak szétszórt, azért nem szólt még semmit.

Miután kicsengettek az utolsó óráról is az öltözők felé mentem, ahol átöltöztem a torna ruhámba, majd a matracra mentem és gyakorolni kezdtem az ottawai versenyre. Mark az egyik padon ülve nézett engem, mert megígérte, hogy együtt megyünk haza, és mivel imádja Őt az edzőm bejöhetett az edzésre.

Mindössze egy órát gyakoroltam. Fáradt voltam és koncentrálni sem tudtam annyira, így nem lett volna értelme, hogy tovább nyúzzam magam. Beszéltem még az edzőmmel a versenyről, majd bementem az öltözőbe, ahol visszavettem az utcai ruhámat és a parkoló mellett várakozó Markhoz siettem, azonban akkor tűnt fel, hogy a cipőfűzőm ki van kötődve.

Kint már sötétség uralkodik, de a parkolóban néhány lámpának köszönthetően látok valamit. Borzasztóan hideg van és a járdákon jég is, nem értem miért nem kezdtek vele valamit. Miután szóltam Marknak, hogy mindjárt megyek csak bekötöm a cipőm leguggoltam hozzá és bekötöttem, azonban bambulásomnak köszönhetően olyat láttam amit nem akartam.

Shawn egy végzős lánnyal az oldalán, nevetgélve sétált az autója felé. Gyomrom pingpong labda méretűre szűkült össze, szívem hevesen vert.

Úgy éri el, hogy a lányok bele essenek, hogy hazaviszi őket vagy éppenséggel elhozza őket a suliba?

Annyi dolog átfutott az agyamon, pedig nem is tudom mi történik. Hosszú percekig néztem rájuk, majd sietős léptekkel mentem Mark felé és elindultunk haza. Nem akartam foglalkozni azzal amit láttam, boldog akarok lenni ezen a napon és hiába tudom, hogy ez már nem fog, így történni azért még mosolyogtam és nevettem.

[...]

Szerda. Nem sok minden változott a tegnapi naphoz képest. Shawn este írt egy üzenetet, amiben bocsánatot kért azért, hogy nem beszéltünk egész nap, illetve boldog születésnapot is kívánt. Erre válaszoltam neki, de csak azért mert valóban nem akartam azzal foglalkozni amit láttam. Egyáltalán nem akartam ma el sem indulni otthonról, de nagy nehezen mégis megtettem. Az időjárás nem sokat változott, talán melegebb lett néhány fokkal, de nem igazán érződik, hisz még mindig mínuszban állnak a hőmérők, ahogy a hó is megmaradt a házak udvarán. A zsebemben a telefontokommal szórakoztam, míg a lámpa zöldre váltott, így körbenéztem, majd elindultam azzal a céllal, hogy átmegyek az iskola utcájába. Láttam egy autót, ami túl gyorsan jött talán, de pirosa van, így biztosan meg fog állni.

Csakhogy nem lett így.

Hangos fék, kiabálások, szólongatások. A következő emlékem már egy mentő autóban van, ahol próbáltak ébren tartani, de pilláim lecsukódtak, én pedig semmi mást nem láttam, csak feketeséget és akármennyire is ki akartam nyitni a szemem képtelen voltam rá.

MINDEKÖZBEN AZ ISKOLÁBAN

Mr. Mendes semmit sem tudva lépett be a 11. B osztályhoz harmadik órára, ahol a síró Nora Hayes egyből szemet szúrt neki. Látta, hogy az osztálytársai próbálják vigasztalni a lányt, de nem sokra mennek vele. Felé lépett, majd leguggolt, hogy szem magasságba kerüljön vele és meg kérdezte a lányt;

" Mi a baj, Nora? "

A lány csak annyit tudott kinyögni;

" Elütötték Hollyt."

Shawnt szorító érzés kapta el. Nem tudta, hogy a mellkasa szorít ennyire vagy a szíve, de valami nagyon, avban biztos volt. Utasította az osztályt, hogy foglalják el magukat csendben, majd Norát kivitte a folyosóra, ahol adott neki vizet és próbált enyhíteni a lány sírásán, miközben Ő is össze volt törve. Az élete egyetlen szerelmét elütötték és még a tegnap miatt is haragudott magára. Úgy érezte, ha reggel valóban érte ment volna a lányért és nem csak gondolt volna erre, most nem lenne ez és nem feküdne a lány a kórházban. Mindenképp be akart menni hozzá, azonban Norát is haza kellett vinnie. Miután hazavitte a lányt a kórház felé indult. Nem érdekelte az, hogy a szülei mit fognak szólni hozzá, ahogyan az sem, hogy éppen dolgoznia kellene.

Csak az Ő Hollyja érdekelte.

Hamarosan megtudta, hogy a lány melyik szobában van, majd a lépcsőn felszaladva sietett Mrs. és Mr. Parker felé. A lány szüleitől egyből kérdezősködni kezdett, de sok jót nem tudott meg. A lányt már kihozták a műtőből, de még nem kelt fel. Eltört a bal karja és a lába is megsérült. Shawn kétségbeesetten ült le az egyik székre. Nem tudta, hogy mi lesz. Hibásnak érezte magát, a sofőrt, a lámpát.. Csak annyit szeretett volna, hogy visszatekerhesse az időt és értemenjen a lányért iskola előtt.

De ezt nem tudta megtenni.

Amikor bement a lányhoz ismét összeszorult a szíve. Keze gipszben pihen, arcán néhány lila folt és heg, azonban lábát nem látja, hisz be van takarva. Leült egy székre, majd megfogta a lány kezét, de nem tudott megszólalni. Pedig annyi mindent akart neki mondani. Egy kis idő után megeredt a nyelve. Mesélni kezdett a lánynak arról, hogy mit érez iránta és hogy mennyire fontos az életében. Nem érdekelte Shawnt az, hogy a szülei mire gondolnak, miért jött be. Úgy gondolta, ha megkérdezik elmond mindent, hisz megérdemlik az igazságot a kapcsolatukról.