Fogadásból

24. Rész

Avery szemszöge:

-Mondom azért ittam, mert nem szeretsz! - ismételte meg jóval hangosabban.
-Elsőre is hallottam te sík! Nem kell vonyítani. Nem vagy farkas és telihold sincs!
-Akkor mit értetlenkedsz na! - fonta keresztbe karjait, mint egy durcás kisfiú, aki nem kapta meg a játékot, amit szeretett volna.
-Najo, indulás befelé - fogtam meg kezét, és magam után húztam - csendben kell lenned, anyám alszik.
-Síros csöndben leszek.
-Síri? - kérdeztem vissza.
-Mi?
-Hagyjuk - sikeresen felértünk az emeletre, ráadásul a lépcsőn csak háromszor botlottunk meg, úgyhogy viszonylag zökkenőmentes volt az út. A szobámon keresztül vonszoltam a fiút, majd végre megérkeztünk a fürdőbe - keresek elsősegély ládát.
-Úúú! Látom magam a tükörben! - ujjongott, akár egy óvodás.
-Drága egyetlen idióta szivem! A tükör legismertebb tulajdonsága, hogy vissza tükröződnek benne a dolgok. Most pedig ülj le szépen a kád szélére és fordítsd felfelé a tenyered!
-Ahhj, jó - elétérdeltem, majd a csipeszt a kezembe véve kiszedtem pár kisebb szilánkot, ami bőrében maradt. Peresze nem könnyítette meg a dolgom, hogy Peter minden egyes mozdulatomnál jajveszékelt.
-Nyugton maradnál csak egy kicsit?
-De fáj!
-Talán nem kellett volna összetörni az üveget okoskám!
-Mmm..
-Na, fertőtlenítés. Csípni fog, add a másik kezed!
-Minek?
-Csak add ide! - unottan kezembe helyzete másik kézfejét. Óvatosan átitattam a sebet, közben bal kezét fogtam, amit egyszer kétszer megszorított - nem is volt olyan vészes! Már csak körbe kell tekerni fáslival és kész is vagyunk!
-Köszönöm - ölelt át féloldalasan, miközben én összepakoltam.
-Nincs mit, de most zuhanyozz le, bűzlesz a piától!
-Fürödj velem - kérlelt.
-Azt már nem! - nevettem.
-Miért?
-Én már tiszta vagyok.
-Inkább kétszer, mint egyszer se!
-Jogos, de akkor sem.
-Ahhj.
-Törölközőt a bal alsó szekrényben találsz, és a középső fiókban van bontatlan fogkefe - ezzel be is csuktam az ajtót. Óvatos léptekkel elhaladva anyáék ajtaja előtt lementem a konyhába egy kis vízért és gyógyszerért, mert reggel biztosan szüksége lesz rá. Már az ágyamba kuckózva feküdtem, és majdnem elnyomott az álom, mikor nyílt az ajtó, és egy kissé zavaros tekintetű, kuszán égnek meredező, vizes hajú fiú lépett ki rajta. Tekintete megállapodott rajtam, aztán meg is indult felém.
-A vendég szoba a folyosó végén jobbra van - mondtam egy ásítás kíséretében.
-Veled akarok aludni - jelentette ki.
-Szó sem lehet róla.
-Kérlek - nézett könyörgően, majd leült az ágy szélére, fejét hasamra fektette és úgy motyogott tovább - kérlek, kérlek, kérlek - elnevettem magam rajta.
-Csak nem félsz a sötétben? Vagy már annyira hozzá szoktál ahhoz, hogy mindig van valaki az ágyadban, hogy nem tudsz egyedül aludni?
-Ez gonosz volt - emelte fel fejét, így tekintete enyémbe fúródott.
-Ne haragudj, csak kicsúszott.
-Nem haragszom, rád nem lehet - feküdt vissza - had maradjak itt veled. Kérlek.
-Ahh, gyere - adtam be derekam, majd beljebb csúsztam az ágyon, hogy elférjen mellettem.
-Mindennek olyan jó Aves illata van.
-Mennyit ittál te? - kérdeztem nevetve.
-Nem olyan sokat, mint gondolod.
-Persze, nem sokat.
-Gúnyolódsz? - nézett rám ravasz mosollyal.
-Één? Sohaaa!
-Ühüm, szégyelld magad! - hadonászott mutatóujjával, aztán gondolt egyet, és fejét nyakamba fúrta, én pedig megböktem oldalát.
-Erről nem volt szó!
-Miről szivi? Nem csináltam semmit. Semmi rosszat. - ezután egyik karját átvetette derekamon, míg jobb kezével apró köröket rajzolt felkaromra.
-Peter! Szállj le rólam - megpróbáltam lelökni, de kevésnek bizonyultam a feladathoz.
-Csillapodj és ne fészkalódj annyit! - szólított meg.
-Menj át az ágy másik felére és nyugton maradok!
-Nem megyek sehova, nagyon is jó nekem így királylány. Sőt! Szerintem te sem akarod igazán, hogy elmenjek, mert neked is jó így. Igazam van vagy igazam van?
-Nincs - motyogtam orrom alatt.
-Hmm, nincs? - kérdezte, aztán kezem megfogva ujjaim hajába vezette, feljebb emelkedett, átfordultunk, így már ő feküdt alul, és én rajta. Egyik karja még mindig szorosan derekam ölelte, másikkal ő is hajamba túrt. Kicsit távolabb tolt, de éppen csak annyira, hogy egymás szemébe tudjunk nézni.
-Még mindig tagadod, hogy élvezed a helyzetet? - kérdését pillanatnyi csend követte, aztán a szája, ami éppencsak hozzáért enyémhez. Szájrapuszi.. picit de ja vum lett. A pillanat kissé elhúzódott, majd hirtelen vége szakadt. Egyikünk sem szólalt már meg, közelebb bújtam nyakához, aztán átléptük az álmok kapuját.