Fogadásból

26. Rész

Avery szemszöge:

Mielőtt bármit mondhattam, vagy tehettem volna egy pohár gyümölcslé találta telibe az arcom, sőt a felsőmre is bőven jutott. A fiú fuldokló vihorászásban tört ki, én pedig lesokkolva állam, mint az áramkör, aminek elvágták a vezetékét.
-Peter Reynolds! A rohadt életbe! Te idióta szerencsétlen balfácán! - ütöttem vállába minden egyes szó után - Ezt most azonnal kimosod, mielőtt beleszárad a folt!
-Parancsára asszonyom! - kezét homlokához emelte, mint egy tisztelgő katona, aztán egy röpke pillanat alatt vállára kapott, és mint egy krumpliszsákot cipelt fel a lépcsőn egyesen a fürdőig meg sem állva.
-Ugye nem arra készülsz, amire gondolom, hogy készülsz?
-Sajnos nem látok a fejedbe szivi, szóval mindjárt meglátod milyen tervem van veled - felelte.
-Azonnal tegyél le! Beteg állat! - visítoztam, közben hátát csapkodtam.
-Máris Aves drágám, máris - ezzel a zuhany alá helyezett, majd egy szemvillanásnyit sem várva megnyitotta a csapot. Ő magam is belépett, testével elzárva előlem minden lehetséges menekülési útvonalat, sőt egyesen a falhoz préselt.
-Te esküszöm nem vagy normális! Ez rohadt hideg! Legalább állítsd már melegebbre!
-Jól van, nyugi, mindjárt - nevetett aztán a hátam mögé nyúlt és változtatott a víz hőfokán, ami még mindig rendületlenül zúdult ránk.
-Most dühös vagy? - kérdezte akkora vigyorral a képén, hogy az egyenlítő megirigyelhetné tőle.
-Áh ugyan, miért lennék az? Most áztam el miattad! Tök nyugodt vagyok.
-Khm... Nem akarom kivívni magam ellen a sorsot, de ez eléggé kétértelmű volt.
-A bánatba már! Muszáj neked mindig mindent félre érteni? Perverz - vágtam hozzá egy samponos flakont.
-Áu, ne bánts baba.
-Minek neveztél?
-Semminek - hajtotta le fejét majd taccsra ázott zokniját kezdte szugerálni.
-Mond mégegyszer.
-Tessék? - kérdezett vissza.
-Mondom mond mégegyszer - ismételtem.
-Babának neveztelek - még mindig lefele nézett ezért álla alá nyúlva összekapcsoltam tekintetünket.
-Most úgy mond, hogy rám nézel.
-Baba - már csak suttogott, arcán a vízcseppek könnyeknek látszódva folytak végig azon versengve, melyikük ér előbb földet a biztos halálba. Most bizonyára mindneki azt várja, hogy valami eget rengető szónoklat következik részemről, amiben a sárga föld és a béka segge alá szidom a fiút, amiért így becézett, de valószínűleg mindenkit, és legfőképp saját magamat meglepve semmi ilyen nem történet. Ehelyett olyat tettem amit álmomban sem gondoltam volna, nem hogy még józan ép ésszel.
Lepillantottam ajkaira, aztán újra szemébe néztem végül egyszerűen csak megcsókoltam. Igen én, Avery Firell megcsókoltam a menő foci csapat kapitányt, Peter Kicseszett Reynoldsot. Nem tudom kérdés maradt-e bárkiben is, de ha igen akkor mondom, hogy vissza csókolt. De még hogy! Mohón, mint aki hónapok óta éhezik, vagy akár a sivatag, amire fél éve nem hullott csapadék, forrón, égetőbben mint a napsugár, és szélsebesen, hurrikánhoz hasonlóan, ami pusztít, tombol, végül elül. Ez a csók nem hasonlított a konyhájukban történt nyálcserére, sokkal vadabb volt. Ennek talán ahhoz lehet köze, hogy tudta, nem fogom ellökni, végtére én csókoltam meg a rohadt életbe is! Úgyhogy igazán még a hülyék számára is egyértelműen leeshetett, hogy akartam, akkor is, ha ezt eddig magamnak sem vallottam be. Karjait olyan szorosan fonta derekam köré, hogy félő volt kiszorítja belőlem a lelket, de én sem kíméltem, nyakánál fogva csimpaszkodtam belé, lehúzva magamhoz, mert hát mégiscsak vagy másfél fejjel nagyobbra nőtt nálam ez a seggfej. Egy seggfej, akit szeretek.