Fogadásból

15. Rész

Avery szemszöge:

-Mi van? - kérdeztem Larát.
-Semmi! Mit együnk előbb csokit, vagy chipset?
-Lara Williams! Ne próbálj titkolózni előttem, mert ahhoz túl jól ismerlek! Mi a szart láttál odalent? Zombik lepték el a házat? Vagy a kék kacsák inváziója van?
-Azért ennyire nem nagy szám.
-Akkor meg bökd ki! Mi az?
-Ki - forgatta szemét.
-Tök mindegy! Mond már!
-Peter itt van..
-Hogy mi? Mit keres ő itt?
-Szerintem azt, amit te. Tudod neki meg a bátyám a legjobb haverja, szóval elég gyakran jár ide, főleg mostanság.
-Szuper! Valaki akasszon fel. Könyörgök.
-Nem kell beszélned vele, sőt, még csak tudomást sem kell venned róla. Észre se veszitek egymást. Ők lent vannak, mi itt fent maradunk és kész. Probléma megoldva.
-Hát nem is állt szándékomban elé állni.
-Gondoltam. Na de csoki vagy chips?
-Tudod, hogy chips. - mondtam, mire kezembe nyomta az zacskót.
A film vége felé járhattunk, mikor Lara megszólalt:
-Hozol fel inni? Szomjan halok.
-Mi van azzal, hogy nem megyek le?
-Aves a nappaliban vannak, sőt lehet már nem is, 3 óra eltelt. A konyhába simán lemész észrevétlenül.
-Ahh hozok.
Igyekeztem minél halkabban közlekedni a folyosón, tekintve, hogy már éjfél elmúlt. Sötétben tapogatóztam, mire nagy nehezen megtaláltam a villanykapcsolót. A konyhában egy személy üldögélt háttal nekem, de nem kellett megfordulnia ahhoz, hogy tudjam ki ő. A fényre felém fordult, majd mosolyra húzódott szája. Istenem, miért nincs rajta póló?
-Szia - állt fel, majd a hűtőhöz sétált - Hát te?
-Én, öhm..Larához jöttem..izé itt alszom. Vagyis inkább nem alszom..ahh érted. - kezdtem el össze vissza beszélni, mire ő nevetni kezdett.
-Miért vagy zavarban? - kérdezte kisfiús mosollyal az arcán, majd felém nyújtott egy poharat, amibe valami gyümölcslének kinéző dolgot öntött.
-Nem vagyok - mondtam, közben elvettem tőle az italt - köszi.
-Megint tagadni próbálod?
-Nem tagadok én semmit.
-Ajj te lány, pedig aranyos vagy ám ilyenkor. - kijelentésére kisebb gyomorgörcsöm keletkezett. Látva, hogy nem igazán találom a szavakat, ő kezdett beszélni.
-Miért jöttél le?
-Öhm - egy pillanatra ki is ment a fejemből, aztán eszembe jutott - innivalóért. - mondtam, és odaléptem a hűtőhöz, kivettem belőle egy üveg icetea-t.
Mikor megfordultam egy mellkassal találtak szemben magam.
-El-elengedsz? - pillantottam félve az arcára. Először nevetve megrázta fejét, aztán egy puszit adott homlokomra. Ezt nem tudtam hova tenni. Végül hátrébb lépett.
-Jó éjt Avery!
-Neked is Cody.
Sietve szedtem lábaim felfelé, mikor hatalmas tehetségemnek köszönhetően megbotlottam az utolsó lépcsőfokban, és egyenesen két kar közé estem.
-Jól vagy? Megütötted magad? - hallottam meg hangját annak, akit a legjobban akartam kerülni, de persze ez sem jött össze. - Aves! - legyezett szemem előtt, mire felvezettem rá a tekintetem.
-Hm?
-Azt kérdeztem miden rendben-e, fáj valahol?
-Ja, nem. - még mindig gyengéden, ám biztosan tartó karjai közt álltam, és csak néztem rá. Elveszetten bámultam csillogó szemeibe, aztán észbe kapva el akartam húzódni, de nem engedett.
-Mennem kéne, Lara vár.
-Alszik. - felelte lazán.
-Nem, filmet nézünk. Honnan veszed?
-Most voltam bent - vont vállat.
-Mégis mit kerestél odabent? - kértem számon.
-Téged Aves.
-Engem? Miért is?
-Mert bocsánatot kell kérnem.
-Ki kötelez rá?
-Senki, figyelj nem akartalak megbántani. Rosszul fogalmaztam.
-Nem kell a magyarázatod, semmi közünk egymáshoz. Most ha nem baj, mennék. - továbbra sem engedett el, ami már kezdett zavaró lenni - a füled nyaral a holdon? Vagy miért nem hallasz?
-Tökéletesen értettem minden egyes szavad, csak éppenséggel nem áll szándékomban eleget tenni a kérésednek, amíg el nem mondtam mindent, és meg nem bocsájtasz.
-Essünk túl azon a részen, hogy elmondod mit akarsz, aztán a többit meglátjuk.
-Van más választásom?
-Nem igazán.
-Akkor indulás! - ragadta meg a kezem.
-Mégis hová akarsz menni ilyenkor?
-A kertbe. Ott nem kell suttogni. - be kellett látnom igaza van.
-Menjünk - egyeztem bele egy szemforgatás kíséretében. A hátsó ajtón kilépve hűvös őszi szél csapott meg, amitől kicsit megborzongtam. Leültünk a hinta ágyra, majd csendben meredtünk magunk elé. Csupán egy vékony póló és cicagatya volt rajtam pizsoma gyanánt, ami nem igazán adott nagy meleget, ezért össze fontam magam előtt a karjaim.
-Fázol? - fordította felém fejét.
-Nem - hazudtam. Erre nem szólt semmit, csak átölelt. Magam sem tudom miért, de hagytam neki. Talán ha nem fáznék ennyire képes lettem volna ellökni. Persze Avery, fogd csak erre.
Kellemes mentolos illata volt, meleget sugárzott, ellensúlyozva az éj hideg levegőjét. Kicsit jobban hozzá bújtam, ő pedig elmosolyodott. Újabb percek teltek el némaságban, de most nem bántam, jól esett. Nem hiába mondják, hogy néha egy ölelés tényleg többet mond minden szónál.