Fogadásból

3. Rész

Avery szemszöge:

A suliban a folyosón éppen olyan nagy hangzavar volt a mai reggelen is, mint általában szokott. A szekrényemből vettem ki a kémia cuccom, mikor jelzett a telóm. Üzenetem jött Larától:

"Hello Av, ma itthon maradok, elég szarul érzem magam. Valószínűleg holnap sem megyek. A házikat Ryannak add légyszi. Kitartást a sulihoz. Xoxo: Lar".

Csodás, akkor ma egyedül leszek. Nem mintha nem ismernék másokat, de velük nem vagyok olyan jóban. Gyorsan bepötyögtem egy "Jobbulást, majd beugrok" üzit, és már siettem is órára.

Azaz csak mentem volna, ha a drága kis Peter nem dönt úgy, hogy kora reggel elkezdi a bosszantásomat.
-Jó reggelt Avery - mosolyodott el.
-Hello. Mit akarsz? - kérdeztem flegmán.
-Csak gondoltam köszönök. -Megtetted, úgyhogy szia! - ekkor megszólalt a csengő. Alap esetben utálom a kémiát, de most örültem, hogy otthagyhatom a fiút. Őszintén nem értem mi ütött belé, hogy hirtelen feltűnt neki a létezésem.

A percek irtó lassan teltek, és mivel a molekuláris részecskék nagyon nem kötik le az érdeklődésem még több időnek tűnt, mire kicsengettek. A következő órám irodalom volt.
Hosszú nap, baromi unalmas órákkal, amiket duplán végigjegyzeteltem, hogy a drága barátnőm ne maradjon le semmitől.

Ebédszünetben el is indultam megkeresni Ryant, hogy átadjam a házikat. A szokásos helyén ült, a foci csapat többi tagjával.
-Sziasztok! - köszöntem, mire páran vissza köszöntek - Ryan ezt add oda Larának.
-Ja tényleg, ma nem jött be. Köszi, hogy elhoztad.
-Nincs mit. Na hali. - el is indultam kifelé az étkezőből. Már a kapunál jártam, mikor valaki a nevemet kiáltotta.

-Aves, vagyis Avery kérlek hallgass meg. Csak kérdezni akarok valamit.
-Mi van?
-Miért vagy Blake-kel?
-Mi az, hogy miért? Sajnálom, nem tudtam, hogy tilos. Lehet engedélyt kellett volna kérnem, hogy barátkozhassak. Tényleg elnézést, de tudtommal semmi közöd hozzá!
-Igazad van, valóban nincs. - ezzel otthagyott. Komolyan, tudja valaki a diliház telefonszámát? Tuti oda fogok kerülni miatta.

Úgy döntöttem mielőtt haza megyek beugrok egy kávézóba. Kértem egy zöld teát elvitelre, majd elindultam. Gyalog kb 40 percnyire lakok a sulitól, ami nem kevés, de most sétálni volt kedvem. Út közben nagyrészt a telefonomat bújtam. Éppen pinteresten nézegettem képeket, mikor instán jött egy követési kérésem:
Blake Morris. Természetesen a visszaigazolás lehetőséget választottam. Nem sokkal utána érkezett tőle az üzenet:

"Halihó kicsilány. Minden oké? Hallottam Peter nem örült hogy jóba vagyunk. Nem tudom mi ütött belé. Beszélhetnénk személyesen? ~B."

Fogalmam sincs, miről akarhat beszélni, de végülis semmi dolgom, úgyhogy miért ne? Bepötyögtem a választ:

"Szia Blake. Ne aggódj, minden a legnagyobb rendben. Semmi köze hozzá. Hol és mikor? ~A."

"Egy óra múlva a St. Paul's - ban? ~B"

"Ott leszek. ~A."

A St. Paul's egy büfé szerűség, ahová régebben elég gyakran jártunk Larával. Olcsó, de minden nagyon finom.

Mikor beléptem a házba, anyát láttam a nappaliban.
-Szia anyu - köszöntem.
-Szia drágám! Milyen volt a suli? - kérdezte, de mielőtt kinyitottam volna a szám folytatta is - Várj kitalálom: szar - mindketten felnevettünk. Tényleg mindig hasonló a válaszom, de most kinek nem?
-Ezt honnan tudtad? - kérdeztem színlelt csodálkozással.
-Szerinted ki hurcolta a hátsód 9 hónapig magában? Ismerlek már - ezen újra csak nevettünk, majd megöleltem anyut, és elindultam fel a szobámba lepakolni.

Fél óra múlva meg is érkeztem. Blake már bent ült egy asztalnál, háttal nekem, így nem vette észre mikor mögé lopóztam és eltakartam a szemeit. Ijedtében akkorát ugrott, hogy azt hittem leesik a székről. Amint megfordult gyilkos pillanatást lövellt felém, de pár másodperc után kitört belőle a nevetés.
-Helloo - köszöntem, amikor kezdett csillapodni a röhögőgörcsöm.
-Avery! A frászt hoztad rám.
-Bocsi, de nem hagyhattam ki.
-Ezt még vissza kapod, ugye tudod?
-Félnem kéne?
-Nem ártana.
-Hát pedig nem félek.
-Jól van, majd azt még meglátjuk. - erre megint elnevettük magunkat.
-Szóóval - kezdtem - mit akartál személyesen mondani?
-Ööö...izé tudod, nem akarom, hogy félreértés legyen, tényleg nagyon szép vagy, kedves meg minden, de....nem akarok tőled semmit...olyan értelemben - nem bírtam ki, muszáj volt nevetnem.
-Most mi olyan vicces? - vonta fel szemöldökét.
-Semmi, ne aggódj, én sem. Csak és kizárólag barátok - mosolyogtam.
-Huhh, akkor jó.
-Rendelünk valamit? Éhes vagyok - nyafogott mint egy ovis.
-Igen, menjünk.

A délután nagy részét együtt töltöttük, és csak úgy, mint a múltkor most is sokat nevetünk. Azt hiszem lett egy új barátom.