Életre ítélve (bsd f.f) [BEFEJEZETT]

Robbanás

Dazai valamit nagyon lelkesen magyarázott nekem.. biztos fontos lenne de egyszerűen képtelen vagyok rá figyelni. Tudom önző dolog mindig magamra gondolnom de most nem tudok másra. Dazai szavai szóltak a fülemben egyre többször egyre hangosabban egyre megvetőbben... Nem vagyok szörnyeteg.. nem.. nem kéltelenség! Csak ez a hülye képesség tesz azzá ami... Mégis mit jelentsen az hogy valaki olyan fogja megkapni ezt a több ezer éve vándorló vagy inkább bolyongó erőt aki képes lesz megváltoztatni a világot? Én mégis hogyan tudnám?! Egy senki vagyok. Egy emberi lény a sok millió közül. Egy élet aki elveszítette mindenét és mindenkit aki fontos volt az életében... Nincs családom nincs életem nincs már reményem se.. Mégis mit várnak el attól aki már olyat is tett ami bűn mindenki szemében?  Mit várhatnak el tőlem... Miért vagyok áldott?! Miért kell nap nap után elszenvednem ahogy az emberek sokasága becsmérelve végignéz...holott nem tudnak semmit. Megőríjtenek lassan ezek a gondolatok. Nem mennek ki a fejemből és megfojtanak. Könnyeimet visszatartva egyik kezemmel a másokat szorítva ballagtam egy picit lemaradva Dazai mellől aki még mindig rendíthetetlenül magyaráz néha hátrapillantva és mutogatva.

Majd egy kis idő múlva észrevette hogy egy csöppet sem figyelek rá így hát elhallgatott és megállt.

- Minden rendben Sakura? Fura vagy..

- Persze jól vagyok... Csak egy kicsit félek hogy hogy fognak fogadni a munkahelyeden....- tudom hogy szar de ez a kifogás jutott csak eszembe...

- Jó hogy mondod már itt is vagyunk!

- Máris?!?

A szánalmas önsajnáltatásom alatt nem is figyeltem semmire amit mondott pedig biztos hogy az irodásokról papolt... Ez így nagyon nem lesz jó. Nem tudok alkalmazkodni így a környezetemhez ha nem tudok semmit róluk!

- Dazaiiiiiii!!!!!- egy másabb mély tónusú férfi hang hasította élesen végig a levegőt.
Huh? Még valaki aki megakarja ölni ezt a két lábú öngyilkost? Micsoda meglepetés...

- Ááa! Kunikiiiiiida-kuuuun~! Hogy vagy?

Mi ez a kérdés? Nem látja hogy mindjárt felnyersálja a szemével?
Kunikida-san mindjárt felrobban. Szemüveges idősebb férfinak néz ki..harmicas éveibe járhat első ránézésre. Egy kis noteszt szorongat...és épp Dazai fejét püföli vele. A tekintetemmel fel le járva követtem a kis könyvet megpróbálva elolvasni mi szerepel a zöldes borítón. De Dazai jó társ lévén nem törődve a folyamatos csapkodással tért ki majd megragadva kezem vonszolt be magával egészen fel az emeletre. Kopogás nélkül berontott(tunk) a mögöttünk  mérgesen trappoló hangos Kunikida-sannal együtt. Nem is vett észre vajon?
A nagy üveges ajtó huzatot csapva nagy hanggal csapódott be.... most mindenki minket bámul... Idegen szempárok mindenütt. Egy vöröses hajú fiú felnézett az előtte megnyitott számítógépes fájlok közül páran egy egy saját asztalnál ültek és bámultak. Egy fiatal fehér hajú fiú az ijedségében eldobott papírok tömkelegét szedte gyorsan össze a parkettáról. Miután gyorsan végzett a kezében ugyan csak szerte szét álló papírokkal csatlakozott a többi Iroda taghoz és meredten meglepődve mégis gyanakvóan néztek ránk. Pontosabban rám.
Eközben megérkezett a még mindig dühöngő Kunikida-san is aki előtt sikeresen csapta be Dazai az ajtót nem kicsit fejbe találva őt.. vagyis a homlokán lévő piros folt nagyon is erre utalt. Ez a mai nap egyre rosszabb lesz.

-Ez meg ki Dazai?!! Nem meg mondtam hogy ne szedj össze minden jött ment kölyköt?!- szólt egyre dühösebben a szemüveges.

- Talán ellenséges túsz?!- szólt a papírjait szorongatva a fiatal fiú.

Mi??

- Megkínozzam??- egy fekete hajú nő elég bizar pszichopata mosolyra húzta száját és székét nyikorogva kitolva állt fel.