Életre ítélve (bsd f.f) [BEFEJEZETT]

Egyedül

Lassan de beköszöntött a tavasz... Elég soká tartott a hideg és esős idő. Hosszú volt a tél kevés fény volt. Mindig minuszok repkedtek. Április közepe van. Ma van majdnem az első olyan nap mikor nem jégvirágos ablakra vagy befagyott ajtó zárra ébredtünk. Itt a tavasz. Kellemes meleg levegő jött be a nyitott ablakomon keresztül. Kikelve az ágy melegéből csoszogtam álmoson az ablakhoz. Nem emlékszem rá hogy én nyitottam volna ki.

- Daza....!- nem fejeztem be mondandómat. Lassan elhallgattam. Az ablakon kinézve egyszerűen varázslatos látvány tárult szemeim elé. A tavasz jellegzetes növénye vagyis virága beborít mindent. Tele van a rózsaszín szirmokkal az utca. Na és persze a házunk udvara is... Ez a virág a cseresznyefa virága amiről kaptam a nevemet. Sakura... Sosem tudtam meg és valószínű sosem fogom megtudni hogy szüleim miért is ezt a nevet adták nekem. De ez így van rendjén szerintem. Elfogadtam a tényeket. Oda-san egyszer azt mondta mikor megkérdeztem tőle miért van az hogy egy virágról kaptam a nevem azt válaszolta lehajolva hozzám fejemre téve akkor hatalmasnak látott  tenyerét hogy: "amilyen lágy és törékeny ez a növény mégis erős  és elsőként bírja ki a tél hűvösségét és hirdeti az elkövetkezendő változást...pont mint te Sakura. Ritkán nyílik és nem mindenki kaphatja meg.. pont ilyen vagy te is".

Dazai lépett be ekkor a szobába. Éreztem a jelenlétét akármennyire is volt csöndben nem szólva semmit pedig jól tudom hogy akart mondani valamit. Csak nézett tisztes távolból ahogy az ablak párkányon kihajolva államat támasztva nézem a szirmok rengetegét. Lágy mosolyra húzta száját majd lassan indult meg felém. Megállva mellettem fáslos kezét hátamra simította.

- Szép mi?- kérdezte halkan

- Nagyon.- mosolyodtam el. Dazai tudta jól mi játszódhat le bennem most. Oda-san sokat mesélt rólunk többször is járt nálunk fiatalként. Tudta mit jelent a nagy hallgatásom..hogy egy egyszerű apró dolog is fel tudja idézni a múlt szépségeit vagy épp a rossz dolgait.

Mai reggelem így egész nyugodtan indult. Boldogan ültem le az asztalhoz egy doboz instant rámen társaságában.
Nem keltettek fel egy serpenyővel..vagy egy hangos kiálltással..
A hűtőben ott virított a tegnap dobozba csomagolt ebéd. Az első nap a mai mikor virágzás van. A forgalmasabb utcákra érve rengeteg idegen arc külföldi túrista kis és nagy családokat lehett látni. Hol egy egy bőröndöt húztak magukkal hol éppen fényképező géppel vagy telefonnal a kezükbe fotózták a cseresznyefa ligeteket és a szirmokkal borított utcákat.

- Nézd Sakura mennyi sakura van itt

- Haha...vannak még ilyen jó vicceid?- néztem rá gúnyosan nevelőmre némi jól érezhető szarkasztikával a hangomban. Barna nagy mogyoró szemeivel bámult vissza rám majd elnevette magát velem együtt.

Az iroda épületéhez érve Dazai kinyitotta nekem az ajtót majd mögöttem haladva sétáltunk fel az emeleten található helyiséghez.
Benyitva nem megszokott zsivaj és felfordulás fogadott minket. Mindenki papírokkal a kezében rohangált. Kunikida-san meglátva minket rögtön a mellettem álló megszeppent férfihez trappolt majd egy köteg papírt nyomott a kezébe.

- Munka van!- ordította le ismét a fejét a barna hajúnak aki a papírokat kezdte olvasni.

- A keleti parti kikötőben megjelent fiatal bűnbanda cselekményeinek eltisztítása?- olvasta fel az egyik oldalról Dazai.

- Pontosan! Atsushi és Tanizaki veled mennek! Indulás! MOST!- Dazai grimaszolva nézett rám majd egy vállveregetés kisíretében a másik két fiú társaságában kiment.

- Sakura!

- Igen?

- Itt tudsz maradni felügyelni és elintézni a könyvelést és a vele járó papír munkát? Rád rád merem bízni...- dörzsölte meg Kunikida-san a halántékát majd laza szőke copfját hátra dobta.