Életre ítélve (bsd f.f) [BEFEJEZETT]

Stray Dogs

- Oda-san.. Vissza kell mennem. Segítenem kell a családomon. - a férfi arcára egy büszke mosoly húzódott. Sosem láttam még azelőtt ilyennek.

- Igen. A családodhoz. - majd lassan eltűnni látszódott. Vissza térek.

Kinyitva a szemem minden korábbi fájdalomnak és nyugtalanságnak nyoma veszett. Szemeim égtek és pirosas karikák voltak alattuk de semmit sem bánok.

A körülöttem zajló események viszont jócskán elfajultak. Kautikus állapot uralkodott az egész területen. Vastag sötét szürke fullasztó füst terjengett minden felé. Tűz égett egyes helyeken és puska por szaga volt a levegőnek.

- Dazai! - hallottam meg ismét egy ismerős hangot. A barna hajú férfi a földön feküdt mellette Atsushi térdelt. Erősen vérzett és lőtt seb volt hasának felső részén. Első ránézésre nem érintett fontosabb szerveket és nagyon reméltem hogy nem csak az ő vére van körülötte. Nem borított ki már ennek a látványa. A piros folyadék szinte tócsákban lepte el az utcák bizonyos részeit. A tigris emberre egy másik idegen férfi támadt pengék voltak nála melyet erősen a fiú állattá vált tagjaiba állította vagy karcolta végig. A helyszín több területén voltak sérültek és halottak is. Chuuya-sant sehol sem láttam ellenben Akutagawával és Asahival. Az utóbbi teljesen eszméletlen volt. Szeméből teljesen eltűnt a pajkos általam megszokott csillogás. Amnesia irányítja teljesen. Ahogy itt minden ellenséges áldottat. A szőke hajú fiú egyenesen Osamu felé vette az irányt. Ő lett az új célpontja miután én elfutottam. Tisztában voltam mindennel amot az elmúlt egy órában tettem. Hiszen mindennek ola volt mégha rögtön nem is tudtam az okát.

Végtelen dühöt kezdtem érezni. Asahi nincs magánál. Megkínozták. És a családom tagjainak lemészárlására alkalmazzák. Ahogyan itt mindenki mást is. Több 10 ártatlan ember tudatát vette el Amnesia majd vette át felettük a hatalmat. Megbocsáthatatlan bármilyen indokból is teszi.

- Képességem; Monszun.. Pusztítás démona. - idegesen szűrtem ki fogaim között ezt a néhány szót. Rég nem használtam képességemnek ezt a részét. Fekete selyem vonta be testemet. Egyedül a mell és alsó résznél nem volt átlátszó a szövet. Fekete hosszú kabát és bakancs társult még hozzá. Íreszeim kék színe pirosba váltott át. Hirtelen támadt fel a szél és a kéken fénylő csíkok mellett feltűnt a piros perzselő szín is. Lüktetett a testem és égett a bőröm. A hangok pár másodpercre megszűntek és csak vétem zúgó hangját és lassú levegő vételemet hallottam.

- Sakura biztos vagy ebben? Tudod nem tudom megállítani az erőmet ha te nem akarod.

- Tudom. De a Pusztítás Angyala egy napra visszatér hogy megvédhesse a családját és megölje saját magának rossz hírét.

Elrugaszkodva ugrottam le a ház tetejéről ahonnét eddig az eseményeket néztem. Éreztem ahogyan egy szempár rögtön rámszegeződik. Szóval érzel mi? Akutagawa...

Kajánul mosolyodtam el. Az erőm végig áramlott testem minden egyes pontján. Kellemesen égett mindenem és erősnek éreztem magam. Magabiztosnak aki képes uralni a helyzetet. Asahi és Osamu közé ugrottam majd a szőke hajúnak estem. Sokat gyakoroltunk. Ismerem a mozgását és minden apróbb rezdülését. Ugyan úgy mozog ahogyan eddig nem számít az hogy ki irányítja. A teste attól még a sajátja. Lábát alám téve gáncsolt ki úgy hogy a földre essek. Egy kisebb nyögés hagyta el számat a kemény érkezéskor de a következő ütéseket ki tudtam kerülni. Tényleg ugyan úgy mozgott. Bal jobb majd megint jobb. Kikerülve minden támadását kerültem a férfi háta mögé rászorítva nyakára egy fojtó mozdulattal. Ujjai görcsösen szorították karomat.

- Sajnálom Asahi. Érted teszem. - súgtam fülébe mire ellazult egy pillanatra szorítása. Bíztam benne hogy tudatánál van legalább egy kicsit és hall. Mikor enyhültek ujjainak szorítása tudtam hogy velem van mint mindig. Hogy ő is küzd és rám bíz mostantól mindent. Erősebben rászorítottam nyakára mire teste elernyedt és a földre esett ájultan.