Életre ítélve (bsd f.f) [BEFEJEZETT]

Túl gyakran

- Hülye démon...- szűrtem ki fogaim közül ezt az aprócska mondatfoszlányt.

- Hogy tessék?- de jó füled van te retek.

- Semmi semmi!- kínos nevetésbe próbáltam folytani a jelenlegi helyzetet. Egy értetlen Tachiharát és a fejemben kialakult káoszt a besértődött Tomoval együtt.

- Sakura.- tette ki mellkasom elé kezét ezzel megállásra bírva. Felé fordulva kérdőn néztem rá. Bár belül igenis ott bújkált a jogos félelem. Maffia. Egy gyilkos és Akutagawa alárendeltje is akitől mindenki óva int és szivem szerint sosem akarok vele találkozni többé. Az utolsó kis koccanásunk nem sült el valami jól és a jobb oldalam bánta.

- Mit nem mondasz el?- kérdezte a vörös hajú.

- Nem kell mindenről beszámolnom neked. Főleg mert ellenségek vagyunk.- löktem félre mondandómmal párhuzamosan az előttem lévő kezét.

- Mintha éppen te mondtad volna hogy nem vagyunk azok ilyenkor.- lehet hogy az előbb túlzásba estem.

- De vannak dolgok amiket nem akarok megosztani veled Tachihara. El tudunk szigetelődni a munkánktól de attól még nem tudjuk semmisnek tekinteni.

- Szóval a munkánknak köze van a te nyugtalanságodhoz. Nem vagyok hülye Sakura. Láttam hogy előbb szarul voltál. Csak aggódok.

- Senki sem kért meg rá. De azért köszönöm. - jó tényleg kezdem úgy érezni hogy nagyon tapló vagyok. De muszáj megvédenem a titkomat. Leginkább tőle. Nem bízhatok meg teljes mértékben egy olyan emberben aki a mindennapokban az ellenségem.

- Értem. Én most megyek.- intett felém majd egy sikátorba befordulva eltűnt. Érkezésem sem volt elköszönni tőle vagy megmagyarázni a dolgokat. De végülis nem is kell nekem magyarázkodni. Amit nem akarok elmondani azt nem fogom. Mégis olyan rossz érzéssel tölt el ha belegondolok most tényleg megbántottam őt.

*********

Az említett elég gyakran de összefutunk Tachiharával a beszélgetésünk után mégjobban csökkent. Eltelt bő egy hónap és semmi hírét nem hallottam. Harleyval gyakran mentünk a Maffia területére és mivel hivatalosan nem jelentek veszélyt a szervezetre ezt többségében el is nézték nekem. Sosem beszéltem egyetlen egy taggal sem a Nakahara testvérpáron kívül. Viszont a Maffiához tett látogatásaim alatt egyetlen személyt kerestem akivel mindennél jobban szerettem volna találkozni és újra beszélni. Nyomasztott a bűntudat és egy fura érzés ami leginkább a fiú hiánya okozott.

Ismételten Harleyval az oldalamon sétáltam egyenest egy lezárt könyvtár felé. Rengeteg titkosított adat és könyv tárult a szemem elé mikor beléptünk a dohos szobába. A Maffia által képzett tagok magán oktatásban vesznek részt csakúgy mint mi az Irodánál. És Harleyról minden elmondható csak az nem hogy oda lenne a tanulásért. Chuuya-san nemrég hozzám fordult egy kéréssel miszerint segítsek a hugának némi észt verni a fejébe különben a Főnök nem fogja elfogadni a jelentkezését mint maffiavégrehajtó. Noha nem nagyon fűllött rá a fogam hogy barátnőm hivatalosan is az egyik fő ellenségemmé válljon megtettem amit kértek tőlem. Nem fogom megakadályozni Harleyt ha tényleg ezt akarja.

- Jó félórája csak a feladat felett ülsz hugom. Nem olyan nehéz a statisztika. Csak meg kéne próbálnod.

- Áh~ Sakuuu!- fájdalmasan szólalt fel hosszú narancsos hajába túrva.- Két órája csak tanulunk. Nem akarom! Pihenjünk.- végig gondolva tényleg elég régóta voltunk a könyvek között és bár én hozzá voltam szokva a helyzethez barátnőmnek ez túl soknak bizonyult. Kellett neki a tér és az hogy kiszakadjon a folytonos tanulás ördögi köréből.