Veled teljes az életem [Shawn Mendes Fanfiction]

Első és utolsó

Egy újabb reggel. Eddig semleges volt felkelni, de tegnap tudatosult bennem az, hogy milyen értékes is az élet. Mennyi mindent köszönhetek a szüleimnek. Ha ők nem lennének, én sem lennék. Még ha nem is törődnek velem, örülök, hogy életet adtak nekem. A legtöbb ember napja borzalmas, néhányan legszívessebben véget vetnének azonnal életüknek. Sokan bele sem gondolnak abba, hogy valaki mit meg nem adna azért, ha egy nappal tovább élne, vagy ha nem lenne halálos beteg. Sokaknak nem adatik meg, hogy megérjék a felnőtt kort. Azok az emberek örülnének, ha legalább egy évvel élnének többet.
Az éjjel majd megszakadt a szívem, úgy ahogy Anthonynak is. Még mindig alszik. Nagyon megviselte a kis Emily halála. Én nem ismertem a kislányt, de nagyon sajnálom. Többet érdemelt volna ettől az élettől.

Lassan kimásztam az ágyból, a fürdőben megpróbáltam embert varázsolni magamból, felöltöztem és elmentem reggeliért a boltba.
Mikor hazafele mentem, Anthony épp kifutott az ajtón.
- Hát te meg merre mész? - kiáltottam utána, majd rögtön megfordult.
- Hol voltál? Tudod, hogy mennyire aggódtam érted? Nem vetted fel a telefont, az üzeneteimre sem válaszoltál...
- Reggeliért mentem... Itthon hagytam a telefonomat. - sütöttem le szememet.
- Semmi baj, csak nem tudtam hogy hol vagy és nagyon megijedtem.
- Annyira szeretlek életem! - csókoltam meg.
- Én jobban szeretlek, de gyere, mert még meg fogsz fázni ebben a pulcsiban.
- Imádom ezt a pulcsit, és nem fogod visszakapni, csak szólok. - vigyorogtam rá.
- Ami az enyém az a tiéd is édes. - puszilta meg fejemet, majd felkapott és bementünk a házba.

...

- Mr. Parker? Jó reggelt, Anthony Rowland vagyok.... Köszönöm jól vagyok.... Az csodás, gratulálok!.... Hát a barátnőm magántanuló szeretne lenni.... Mikor tudnának kezdeni?.... Oh, remek! Viszhall!
- Na? Mit mondott?
- Már hétfőtől tud veled foglalkozni. Nagyon jó tanár. Velem nagyon sokat foglalkozott.
- Remélem, hogy minden jó lesz.
- Tuti.

...

Hétfő van. Nemsokára megérkezik Mr. Parker. Nagyon izgulok, mert nem ismerem és félek, hogy nem fogunk jól kijönni egymással.
- Jól vagy Jasmin? - jött be a szobába a barátom.
- Félek... Mi lesz, ha nem értem majd a feladatokat? Vagy ha kiderül hogy sík hülye vagyok? Vagy ha nem fog bírni engem?
- Nyugodj meg, minden rendben lesz! És ha szeretnéd, bent leszek veled okés? - simogatta arcomat.
- Köszönöm, az megnyugtató lenne. - ahogy befejeztem a mondatot, már csengettek is, Anthony pedig leszaladt és beengedte a rég nem látott tanárát.
- Szervusz Anthony! De rég láttalak már! Hogy vagy? Minden rendben van?
- Jó reggelt Mr. Parker! - fogtak kezét egymással. - Örülök, hogy itt van és elvállalta, hogy tanítja Jamint. Minden rendben van, jelenleg a közeli kórházban dolgozom.
- Örülök neki.
- Jasmin, gyere le! - kiáltott fel Anthony az emeletre. Gyorsan megigazítottam hajamat, majd leszaladtam a lépcsőn.
- Jó napot Mr. Parker! Jasmin Campbell vagyok.
- Szia, örülök, hogy megismerhetlek.
- Na akkor menjünk be a dolgozószobámba, ott tudnak tanulni.
Anthony bekísért minket oda, leültünk az asztalhoz, majd a tanár elővett pár könyvet a táskájából.
- Szóval Jasmin, mesélj magadról! Mivel szeretnél a jövőben foglalkozni, mit szeretsz csinálni...
- Hm, 17 éves vagyok, van egy bátyám aki a Harvard Egyetemre jár, szeretek énekelni, gitározni és zongorázni. Meg szeretnék tanulni majd hegedülni és oroszul meg franciául beszélni.
- Hűha! Ez mind szép és jó dolog. A franciában tudok segíteni. Esetleg eldöntötted már, hogy mi szeretnél lenni?
- Óvónő vagy tanítónő. Esetleg rendezvényszervező... Énekes, de az úgysem fog összejönni, szóval maradnék az óvónőnél és a tanító néninél.
- Rendben. Akkor kezdjünk egy könnyebb tantárggyal az angol irodalommal.
- Okés.
...
- Esetleg hozhatok valamit Önöknek? - kérdezte Anthony, mikor már másfél órája tanultunk.
- Egy kávé igazán jól esne.
- És neked szívem?
- Egy pohár víz jó lesz. - mosolyogtam rá aztán kiment.
- Huh, nem semmi vagy. Te aztán nagyon okos és intelligens egy lány vagy. Ennyi ideig nem tanultál, most meg annyi mindent tudsz. - mondta a tanár.
- Köszönöm.
- Szerintem nem kell veled sokáig foglalkoznom, egy-két hónapon belül le tudod tenni az érettségit.
- Dehát tizenegyedikes vagyok!
- El tudom neked intézni, hogy le tudd tenni... - jött hozzám közelebb és kezét térdemre tette. - Hetente egyszer - kétszer foglalkozok veled és minden jó lesz. - haladt egyre feljebb kezével mígnem lesöpörtem kezét lábamról, felálltam és felrohantam szomámba.

...

- Köszönjük Mr. Parker, szerdán találkozunk!
Anthony becsukta az ajtót, majd felfutott hozzám.
- Mi történt életem? Mondta Mr. Parker, hogy nem érezted jól magad. Fáj valamid?
Nem válaszoltam kérdéseire.
- Jasmin kérlek mondj már valamit! Megbántott valamivel a tanárúr?
- Nem akarok róla beszélni... - mondtam a párnába furva fejem.
- Nézz rám kérlek!
Lassan felemeltem fejemet majd odafordultam hozzá.
- Hiszen te sírsz! Mi a baj? Mondd el légyszíves! - simogatta hátam.
- Ribanc vagyok...
- Micsoda? Ugye tisztában vagy a szó jelentésével?
- Igen...
- De te nem vagy ribanc. Nem csaltál meg, szeretsz engem, normálisan öltözködsz, szépen viselkedsz... Miért is lennél az?
- Mindegy...
- Jasmin nem mindegy. Mondd el! - kezdett egy kicsit idegesebb lenni.
- Jó... De ne akadj ki és ne csinálj hülyeséget. Okés?
- Igen...
- Megígéred nekem?
- Megígérem! - fogta meg kezemet.
- Hát amíg te kimentél az innivalókért, rám mozdult a tanár...
- Te- tessék?
- Elkezdte simogatni a combomat és egyre feljebb és feljebb haladt kezével... De lesöpörtem a kezét a lábamról és felrohantam ide.
- Ezért te nem vagy ribanc kicsim, gyere ide! - felültem, majd odabújtam hozzá.
- Bocsáss meg! - kezdtem el szipogni és éreztem ahogy a sós könnycseppek ismét utat eresztenek maguknak.
- Életem, nem tettél semmi rosszat. Ne kérj a semmiért bocsánatot!
- De akkor is... Letapizott... - sírtam tovább.
- Nyugodj meg, az a lényeg, hogy nem történt semmi komolyabb. De ha én azt a nyomorultat elkapom... - megfeszültek izmai.
- Megígérted, hogy nem csinálsz semmit. - néztem rá.
- De... Mit csinált már!? Az én egyetlenemhez senki sem nyúlhat, és senki sem bánthatja vagy megkeserüli! Tudod, hogy nagyon szeretlek.
- Én is téged, mindennél jobban.
Elterültünk az ágyon, én odabújtam hozzá, majd elkezdte simogatni a hajamat és puszilgatni a nyakamat, én pedig szépen, lassan elaludtam.