Veled teljes az életem [Shawn Mendes Fanfiction]

Félelem

Pár perc múlva Shawn autója parkolt le házunk előtt én pedig rögtön kifutottam hozzá.

- Jasmine, mi történt? - kérdezte aggódva.

- Menjünk be kérlek! - zokogtam. Felkapott ölébe és felmentünk szobámba.

- Bántott valaki? - fürkészte arcomat.

- Nem... Üzenetet kaptam valakitől, de nem tudom, hogy ki az. Ismeretlen a szám.

- Ilyen nincs... Biztos valaki csak szórakozni akar veled. Lehet, hogy Margaret volt. Azt mondtad neki, hogy nem szeretsz ilyen ruhákban lenni, mégis felvetted.

- Nem tudom Shawn...

- Nem nagyon ismer a környéken senki, nem?

- Csak Anthony közeli családja és te ismersz, más nem.

- Biztos, hogy valaki csak szórakozik veled, de ha ettől megnyugszol, itt maradok veled és mindenhova elviszlek magammal. Rendben?

- De nem szeretnék a nyakadon lenni Shawn.

- A barátnőm vagy és nekem ezt kell tennem. Biztonságban akarlak tudni. Én is nyugodtabb vagyok, ha mellettem vagy és nem azon kell agyalnom, hogy merre jársz és hogy nem - e esett bántódásod. - simogatta arcomat.

- Köszönöm Shawn! - fejemet mellkasába fúrtam, majd betakart és elnyomott minket az álom.

~Másnap reggel~

Nagy csörömpölésre ébredtem.
- Mi a... - gondoltam magamban. Kimásztam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt.

- Basszus! Nem igaz már! - mérgelődött Shawn.

- Jó reggelt! - törölgettem szememet.

- Felkeltettelek? - megfordult a fiú, aki tiszta lisztes volt.

- Nem, már amúgyis fent voltam. - mosolyogtam.

- Tudom, hogy felkeltettelek és ne haragudj! - vágott kínos fejet Shawn.

- Semmi baj.

- Amúgy muffint akartam sütni, de nem értek ehhez a sütőhöz. Olyan bonyolult. - kalimpált.

- Ajj, te... - odamentem a sütőhöz, megnyomtam rajta a jobb szélső gombot és már sült is a muffin.

- Huh, ez ilyen egyszerű és én nem tudtam? - akadt ki Shawn.

- Én sem tudtam először, hogy hogyan kell használni. - nevettem.

- Akkor jó. - mosolygott a fiú, majd mögém lépett és átkarolta derekam. - Annyira szeretlek! - belesúgta fülembe, amitől kirázott a hideg.

- Én is téged. - kezemet karjára tettem és azt simogattam.

- Mi lenne, ha ma elmennénk anyuékhoz?

- Hát nem is tudom... Én kicsit félek tőlük...

- Nem harapnak. Anya nagyon rendes. Néha már azt hiszi, hogy azért nincs barátnőm, mert meleg vagyok.

- Micsoda? - kikerekedett szemekkel bámultam magam elé.

- Hát igen...

- Dehát voltak azok a... Tudod... Amit Andrew mondott...

- Igen, igen. De anya arról nem tud.

- Jaa, értem. Öhm, most megyek és felöltözöm, mert mindjárt megfagyok.