Veled teljes az életem [Shawn Mendes Fanfiction]

Esti sushizás

December 23-a van. Az elmúlt majdnem két hétben betartottam Anthony kiírásait, beszedtem a vitaminokat, gyógyszereket és egész nap pihentem. Egyszer-kétszer be kellett mennie a kórházba néhány beteget ellátni, de utána rögtön hazajött.
- Jas! Megjöttem! Merre vagy?
- Jövök! - ordítottam le az emeletről.
- Hoztam sushit! - vigyorgott.
- Még sosem ettem olyat.
- Na most akkor megkóstolod. Gyere, menjünk be a nappaliba.
....
- Ez valami isteni! - mondtam téli szájjal.
- Na ugye!
- Minden nap meg tudnám enni. De komolyan. Ezzel is úgy vagyok, mint a spagettivel meg a pizzával. Akármennyit meg tudnék belőle enni. - Úgy látszik, egyforma az ízlésünk...
...
Reggel zihálva ébredtem fel. Rögtön magam mellé néztem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy minden csak álom volt és Anthony mellettem van. Ennél rosszabb reggelem nem is lehetne.
Kibújtam takarónk alól, majd jobban ráhúztam a békésen alvó fiúra és egy hatalmas pulcsit felvéve lebaktattam a lépcsőn a konyhába. Benéztem a hűtőbe, kiválasztottam pár gyümölcsöt, majd kiszedtem még a tejet és a joghurtot. Nagy nehezen leszedtem a lisztet és az olajat a polcról és neki álltam reggelit készíteni. Nagyon elmélyülhettem a dologban, ugyanis nem hallottam ahogy Anthony lejön.
- Jó reggelt Törpi! Hát te már megint korábban keltél fel, mint én.
- Uram Atyám! Ne hozd rám a szívbajt! Tudod, hogy mennyire megijedtem? - kapkodtam a levegőt, közben a szívemhez nyúltam.
- Bocsi, nem akartalak halálra rémiszteni. Mi a baj?
- Semmi... Csak megijedtem. - hazudtam neki.
- Hát rendben. El kell mennem, mert a kislány akinek ágy érzése volt, megint rosszul van... Sajnálom.
- Mit? Menj gyorsan, nehogy valami nagy baja legyen a kislánynak!
- Sietek!
- Sziaa! - megöleltük egymást.
....
Hallottam, ahogy becsapódik a bejárati ajtó.
- Anthony? Te vagy az?
- Igen.
- Jól vagy? Minden jól ment?
- Annyira sajnálom azt a kislányt. Nagyon kicsi az esélye annak, hogy meg fog gyógyulni. A szülei teljesen ki vannak akadva. Már két hónapja nincs nyugtuk. A kislány már haza akar menni, mindig kérdezgeti tőlem, hogy mikor mehet már végre haza. Én meg mi mást mondanék neki, hogy hamarosan? Aaah... Mindegy.
- Hé! Nyugi! Még ha kicsi az esélye annak, hogy meggyógyul, akkor is sikerülhet. Nálam is ez volt nem?
- De... Igazad van.
- Hát akkor meg? Ne legyél ennyire szomorú. - bújtam oda hozzá.
- Rendben, köszönöm... Látod, ez a rossz oldala annak, ha orvos vagy. Elkezdesz kötődni a betegedhez.
- És ez baj?
- Igen is meg nem is. Nincs olyan orvos, aki egy kicsit se kötődne a betegeihez. Aki nem kötődik egy betegéhez, az kb. leszarja őt. Csak úgy ott van mellette, teszi amit kell.
- Értem... - motyogtam a lábamat bábulva.
- Veled is van valami, ahogy látom. Miért vagy szomorú? - nyúlt állam alá.
- Csak... Csak rosszat álmodtam az éjjel. Annyira rosszul érzem magam.
- Jajj, gyere ide! - tárta szét karját - Ha ilyen van, szólj! - odamentem hozzá, majd szorosan megöleltem.
- Ugye nem fogsz megverni?
- Tessék???
- Azt álmodtam, hogy megvertél, mert lett egy barátnőd aki mindenféle dolgokat mondott neked rólam, amik nem voltak igazak, aztán te neki hittél és megvertél, aztán a csaj végighúzott engem a házon a hajamnál fogva, te meg röhögve végignézted.
- Jézusom... Ilyen soha nem fordulna elő. Most komolyan kinéznéd ezt belőlem? - nem válaszoltam. Kibújtam öleléséből és fel akartam menni a szobába, de megfogta karomat és visszahúzott magához.
- Együnk sushit. Megint hoztam. - mondta, s ajkainkat alig két centi választotta el. Nem tudtam megszólalni. Szemeit pásztáztam amik csak úgy csillogtak. Elhúzódtam tőle, majd kimentem a konyhába két tányérért és villáért, mivel nem tudok pálcával enni... Lehuppantam mellé, kiszedte a sushit a tányérokra és a villámat elvette.
- Héé! Az az enyém! Nem fogok kézzel enni! Add visszaaa!
- A a. Most megtanítalak pálcával enni.
- Úgysem fog sikerülni, de egy próbát megér. - vontam meg vállamat.
- Na szóval - közelebb ült hozzám - ezt az ujjadat a palcák közé rakod, aztán a mutatóujjadat ide és most kezdd el mozgatni.
- Woow! Ez, sikerült!!! - vigyorogtam örömömben.
- Na mutasd meg hogy tudod használni. - mondta.
- Ezt figyeeeld! - felkaptam óvatosan a pálcákkal egy kis sushi darabot és a szája felé vittem, amit egyből be is kapott.
- Nagyon ügyes vagy!
- Most te jössz! Nem akarok éhen halni! - mutattam éppen korgó gyomromra.
- Jó, jó... - ugyanazt tette, mint én. Felvett egy kisebb darabka sushit, majd szám felé kezdte tolni. - Csukd be szemed, nyisd ki szád adok bele sushikát! - becsuktam szememet, résnyire kinyitottam számat, s csak annyit éreztem, hogy valami közeledik felém. Kisebb zörgést hallottam, majd kezei közé vette arcomat és puha ajkait enyémnek nyomta. Először meglepődtem, majd lassú tancot jártak ajkaink. Szívem egyre hevesebben kalapált. Ismét azt éreztem, mint amikor először megöleltem. A pillangók újra felébredtek gyomromban és nem hagytak nyugton. Hajába vettem ujjaimat, s azokkal játszadoztam. Lassan elváltunk egymástól, de én nem akartam, hogy véget érjen ez a pillanat. Mostmár tudom, hogy mire vártam már azóta, mióta itt vagyok vele.
- Huh... Ha tudnád mióta vágytam már erre. - szólalt meg egy idő után.
- Psszt! - ujjaimat szájára tettem, beültem ölébe, s most én estem neki ajkainak. Lágyan csókolt. Néha gyorsított a tempón. Egy idő után nyelve is bejutást kért, amit egyből meg is adtam neki. Valami hihetetlen érzés volt. Kezeit derekamon pihentette.
- Szeretlek Jasmin Campbell! Az életemnél is jobban. Lehet, hogy csak egy hónapja ismerjük egymást, de bearanyozod a mindennapjaimat.
- Sosem gondoltam volna, hogy a bátyámon kívül valakit ennyire fogok szeretni, mint téged.
- Nos akkor, Jasmin Campbell, lennél a barátnőm? - kérdezte félve.
Nem válaszoltam, hanem megcsókoltam. Újra érezni akartam puha, édes ajkait. Nem tudok betelni velük.
- Kielégítő választ kaptam. - nevetett. - De mostmár együnk sushit.
- Lusta vagyok pálcával enni! - nyavalyogtam és fejemet vállára hajtottam.
- Kéred vissza a villádat?
- Igeeen! Azzal könnyebb... Beletörik ebbe a pálcába az ujjam. - mutattam kicsi ujjaimra és a pálcára.
- Szegénykém. Meggyógyítsam?
- Kérem, doktor úr!
Odaadtam kezemet neki, majd apró puszikat nyomott rá. Egyre feljebb jött, míg számhoz nem ért, majd egyre lejjebb haladt. A nyakamon lévő vékony bőrt kezdte el szívni, amitől néha-néha felszisszentettem.
- Ez nem helyes Dr. Rowland! Nem lesz vérrög a helyén?
- Ettől még nem lesz nyugi. - mondta mély hangján, majd tovább folytatta amit elkezdett.
- Belőlem nem fogsz jól lakni... - nevettem.
- Igazad van... Veled nem lehet betelni. - bókján akaratlanul is felnevettem.
- Jó, elég lesz... Inkább együnk sushit.
- Most le akarsz rázni? - játszotta a sértődöttet.
- Naa, együnk! Utána elmegyünk fürdeni és miután végeztünk, folytathatod. Okés?
- Rendben...