Veled teljes az életem [Shawn Mendes Fanfiction]

Rémálom

- Anthony! Kérlek! Ne tedd ezt velünk! Erős vagy! Hallod?! Nekünk együtt kell lennünk! Nyisd ki azokat a gyönyörű szép barna szemedet és mondd hogy szeretsz és hogy sosem hagysz itt!
- Jasmin! Jasmin ébredj fel! - valaki megrázott a vállamnál fogva.
Rögtön kipattantak szemeim, a levegőt csak úgy kapkodtam, majd megláttam az előttem ülő Anthonyt.
- Jól vagy életem? - simogatta arcomat.
- Csak... Csak rosszat álmodtam. - temettem arcomat tenyerembe.
A fiú odamászott hozzám, kezemet elvette arcom elől, majd jó szorosan magához húzott.
- Mi volt benne?
- Azt álmodtam, hogy megölt az a nyomorult. - sírtam el magam.
- Meséld el, utána könnyebb lesz aludni.
- Rendben... Szóval azt, hogy elmentél itthonról azzal az ürüggyel, hogy be kell menned a kórházba, pedig nem is oda mentél, hanem Mr. Parkerhez... Persze én erről nem tudtam... Csak vártam és vártam hogy hazagyere. Néztem az időt, és már hajnali két óra volt. Eszembe jutott, hogy nem zártam be a bejárati ajtót, de amikor le akartam menni a lépcsőn, nyílt az ajtó és valaki bejött rajta. Tudtam, hogy nem te vagy az, mert akkor felkaocsoltad volna a villanyt. Gyorsan befutottam a dolgozószobádba és magamra zártam az ajtót. Egyszer csak meghallottam Mr. Parkert. "Jasmin! Jasie! Merre vagy?" Hallottam ahogy minden szobába benyit, aztán maradt az, amiben én voltam. "- Életem, nem kell félned! Itt van apuci! Mostmár senki sem állhat közénk."
Várt egy pár percet a reakciómra, de nem mondtam semmit. Azon gondolkoztam, hogy ezt hogy értette és hogy ugye nem - e esett bajod, mert én abba bele is haltam volna.
"- Tudod... A barátocskád épp engem keresett a házamnál, de a testőreim előbb találkoztak vele, mint ő velem... Szegény kis srác... Jó orvos és pasi volt..."
- MIT CSINÁLTÁL VELE? - ordítottam ki az ajtón.
- Az maradjon titok. - morogta.
- A KURVA ÉLETBE! MI A FASZT MŰVELTÉL VELE?!?! MOST MONDD MEG, MERT HA KIMEGYEK, NEM ÁLLOK JÓT MAGAMÉRT!
" - Nyugi bébi... Csak egy kicsit megismerkedett az oldala a bicskámmal..."
- HOGY ROHADNÁL MEG TE MOCSKOS UTOLSÓ FÉREG!
Elkezdtem matatni a fiókban, amiben találtam egy fegyvert. Sosem használtam még ilyet, de dokumentum filmekben láttam már, hogy hogyan kell használni. Mély levegő be, aztán ki. Nyugodj meg Jasmin, okos lány vagy, minden menni fog. Meg kell találnod Anthonyt mielőtt még nagyobb baj lesz! - mondogattam magamban.
Egy emberi életet sem oltanék ki, de most meg kell tennem. Más választásom nincs.
Felhúztam a fegyvert, leellenőriztem, hogy van- e benne töltény, beálltam az ajtó mögé, majd lassan kinyitottam azt. Szerencsémre sötét volt a szobában és az ajtó és befelé nyílt.
Mikor bejött a szobába Mr. Parker, feje felé tartottam a fegyvert.
- Utoljára kérdezem, hol van Anthony?
"- Jó lenne ha tudnád mi?"- nevetett fel gúnyosan.
- KURVÁRA ELEGEM VAN MÁR MAGÁBÓL! HOL A FASZBA VAN A BARÁTOM?
"- Sajnálom kiscsillag, de nem mondhatom meg." - mondta teljesen nyugodt hangon, amitől mégjobban ideges lettem.
- Hát akkor, jó éjszakát Mr. Parker! ROHADJON MEG A POKOLBAN!
Ezzel meghúztam a ravaszt. A férfi összeesett. Fejéből ömlött a vörös színű folyadék. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek.
Gyorsan felhívtam a mentősöket, hogy egy halott férfi van a házban, én pedig kirohantam abból és a barátomat kerestem.
- Anthony! Merre vagy?
Nem ismertem a környéket, csak mentem amerre láttam.
- Anthony?
Egyszer csak az egyik zsákutcában egy nyögdécselő férfit láttam. Gyorsan odaszaladtam hozzá, s mint kiderült, te voltál az.
- Életem! - kezdtem el sírni.
- Nincs, semmi baj!
- Ne mondd ezt kérlek! - odahajoltam hozzád.
- Nemsokára vége lesz ennek az egésznek. Nagy örülök, hogy megismerhettelek és hogy egy ilyen csodálatos barátnőm volt. Nálad jobbat nem is kívánhatna senki. Sosem felejtem el az első napot, mikor találkoztunk. Nagyon aranyos voltál, mikor az esőben megöleltél az autótok mellett.
- Nee... Kérlek ne mondj ilyeneket! - puszilgattam arcodat.
- Szer-ret-lek. - suttogtad, majd lassan behunytad szemeidet.
- Nem... Anthony Rowland! Nem teheted ezt velem! Hallod!? Ébredj fel kérleeeek! - zokogtam miközben a pólódat fogdostam.
Mikor végeztem a történettel megint elkezdtem sírni.
- Életem, ugye tudod, hogy ez nem fog megtörténni? Ha megígértem neked, hogy nem csinálok vele semmit, akkor úgy lesz. Betartom az ígéretem. Jajj, abba én is belehalnék, ha veled történne valami. De figyelj! Vigyázunk egymásra, rendben?
Bólintottam, majd belefúrtam fejem mellkasába és beszippantottam illatát. Még mindig megnyugtató volt számomra ennyi idő után is.
- Ezért is féltem a szerelemtől. Féltem, hogy elveszíthetem azt, akit szeretek.
- Engem nem fogsz. - nézett mélyen szemembe. - Nagyon szeretlek téged és mindent megteszek érted amit csak tudok.
- Köszönöm, hogy vagy nekem. Ha te nem lennél, még mindig olyan lennék, mint régen amikor megláttam egy - egy szerelmes párt. Egyszerűen undorítóak voltak. Mindenki előtt nyalták - falták egymást és bleh... - nevettem.
- És te nem szeretnéd ha mindenki előtt "nyalnálak-falnálak"?
- Háát...
- Megmutatnám mindenkinek, hogy mennyire szeretlek. Mindenkinek tudnia kell, hogy te már az enyém vagy, és soha senkinek nem adlak oda. Senkisem vehet el tőlem téged. És lássák, hogy mennyire szeretjük egymást.
- Komolyan megtennéd? - néztem mosolyogva rá.
- Akár már most. Kirohannék az utcára és kikiabálnám, hogy Jasmin Campbell az én barátnőm és nagyon szeretjük egymást! És senkisem veheti el tőlem!
- De aranyos vagy, édes Istenem! - nyomtam egy nagy puszit a szájára.
- Aludjunk vissza, még reggelig van egy pár óránk. - húzott vissza az ágyba.
- De ugye nem fogsz elmenni? - kérdeztem félve.
- Nem fogok. Itt leszek addig, amíg fel nem kelsz.
- Anthony?
- Hm?
- Szeretlek. Nagyon szeretlek.
- Én is téged kicsim.
Nyomott egy puszit a fejemre, magához húzott és addig simogatott, míg újra el nem aludtam.