Veled teljes az életem [Shawn Mendes Fanfiction]

Túlléptem!?

Szinte beesetem a házba. Fejem még mindig szédelgett, szívem majd megszakadt. Nem akartam elhinni, hogy Anthony ilyen. Nem, ez nem lehet igaz. NEM, NEM, NEM! Én szeretem őt... Ez... Én nem bírom ki nélküle, viszont biztos hogy nem megyek vissza hozzá. Akármennyire is szeretem, megcsalt.

Felmentem szobámba, összeszedtem minden tőle kapott cuccomat és beleraktam egy dobozba őket. Mire végeztem vele, már nem sírtam. Beletörődtem. Rádőltem ágyamra és néztem ki a fejemből. Miért tette ezt velem? Nem voltam neki elég jó? Valamit rosszul csináltam? Vagy a korkülönbség... De nem. Nagyon jól elvoltunk, vagyis eddig még azt hittem.

És ott van Shawn is. Még csak pár napja ismerjük egymást. Én már régebb óta ismerem őt, de ezt nem gondoltam volna róla. Belém szeretett pár nap alatt? Hogyan? Miért? Lehet ez az az úgynevezett "szerelem első látásra"? De nem. Ez lehetetlen. Ez hülyeség. Szerelem első látásra... Kizárt dolog. Nem létezik. De mégis olyan komoly volt amikor szerelmet vallott. És sírt is. Biztos vagyok benne, hogy miattam. Nem mondom azt, hogy nem jönnek vele össze, mert ez nem igaz. Én is nagyon megkedveltem őt az évek során, mint énekest. De most, hogy elkezdtünk beszélgetni, mégjobban kedvelem őt. De már elment.

...

Hamar eltelt ez a nap. Ruháimat színek szerint rendszereztem és úgy pakoltam be őket a szekrénybe. Valamennyivel jobban éreztem magam, de mégis fájt. Fájt, hogy Anthony ezt csinálta velem. És még ünnepelni akart az este. Még mit nem?! Ezek után, én biztos, hogy nem állok vele szóba. Látni sem akarom, mert tudom, biztos olyat csinálnék, amit hamar megbánnék.

Egyszercsak elkezdett csörögni a telefonom. Emily volt az.

- Szia Jasmine, merre vagy?

- Szia, itthon. Miért?

- Nem jössz ünnepelni?

- Nem.

- Naa, gyere már! Mindenki csak rád vár!

- Nem mehetek.

- De jönnöd kell! Meg kell ünnepelnünk, hogy kibékültetek Anthonyval!

- És szakítottunk is. Megcsalt a francia nővel. Ott volt a házában, az ágyban fetrengtek. A cuccaimat is összepakolták zsákokba én meg amikor megláttam őket, elhoztam.

- Úr Isten! Nekem most le kell tennem! Majd beszélünk!

- Rendben... Szia.

- Szia drága.

Annyira kedves velem ez a nő. Még annak ellenére is, hogy a fia volt a barátom és már nem vagyunk együtt. Mindig mellettem állt ki, akármi volt. Még most is szerintem.

Lassan éjfél, és még mindig nem alszom. A gondolataim nem hagynak. Merre lehet Shawn? Mit csinálhat? Most legszívessebben felhívnám, és mesélnék neki, de nem lehet. Látni sem akar. De nekem szükségem van rá. Most. Nagyon hiányzik nekem.

Majdnem elnyomott az álom, mikor elkezdett csörögni a telefonom.

- Haló?

- Jasmine, otthon vagy? - kérdezte Emily.

- Persze, már épp aludni készültem.

- Értem.

- Baj van?

- Anthony autóbalesetet szenvedett.

- Micsoda? - ezután nem jött ki semmi számon.

- Be kell jönnöd a kórházba...

- De... Én... Istenem! Ez az én hibám! - zokogtam.

- Nem, Jasmine. Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.

- Indulok! - mondtam sírva.

Fogtam egy taxit és gondolkodás nélkül a kórházba mentem. A folyosón sétálva rögtön megláttam Emilyt és a családtagokat.

- Hogy történt? - kérdeztem szemeimet törölgetve.

- Megkérdeztük tőle, hogy miért tette amit tett, nem válaszolt. Felkapta kabátját és elhajtott. Fél óra múlva a rendőrség hívott minket, hogy egy kamionnal ütközött a közeli kereszteződésben. - mesélte Martin.

- Ha valami komolyabb baja lesz... Ez az én hibám. Nem is kellett volna összejönnöm vele. Ha nem jöttünk volna össze, nem szakítottunk volna és most nem lenne itt ilyen állapotban. - mondtam, majd egy ágyon kitolták a volt barátomat.

- Hogy van? - pattant fel székéből Emily.

- Nagyon rossz állapotban van. Valószínűleg kómába esett. Hónapokig eltarthat, de közbejöhet az is, hogy leáll a szíve és...

- Ne is folytassa! - sírt Emily.

- Bemehetek hozzá? - kérdeztem az orvostól és Emilytől.

- Persze... Igen, menj te. Neked úgyis jobban örülne. - mosolygott a nő.

- Menjen csak. - mondta az orvos.

A kórterembe belépve megláttam a fiút. Közelebb mentem ágyához, félve megfogtam kezét és csak néztem. Arca sebes volt, haja kissé kócos. Szemüvege nem volt rajta. Így még sexibb. Nem... Nem szabad ilyenre gondolnom. Megcsalt.

- Fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem vagy mondanom. - mondtam könnybelábadt szemekkel. - Én, én még mindig szeretlek, annak ellenére is, hogy te ezt tetted. De sajnos, már nem tudlak úgy szeretni, mint régen. Tudod, mindketten jobban járunk, ha csak legjobb barátok maradunk. Neked ott van a francia nő, nagyon jól elvagyok. Korban jobban illik hozzád... Csinosabb, mint én... Na mindegy. Velem meg lesz, ami lesz. - vettem egy mély levegőt és lassan kifújtam és folytattam - Nem tudom, hogy mi lesz most. Veled, velünk, velem... Nem szeretném, ha haragudnál rám. Igazából mi már szakítottunk, kibékültünk és megcsaltál. Erre nem tudok mit mondani. Nekem is tovább kellesz lépnem. Lehet, hogy haragudni fogsz... De most nem is tudom, hogy miért mondok neked ilyeneket... Még jó hogy nem hallod. - nevettem egy kicsit - Tudom, hogy nem hallasz engem, de annyit ígérj meg nekem, hogy felépülsz, és ha felépültél akkor barátok maradunk! - szorongattam kezét, aztán hirtelen kinyílt az ajtó.

- Mit tegyek? - sírta el magát Emily.

- Nem tudom. Fogalmam sincs... De annyira hibásnak érzem magam.

- Nem, nem a te hibád. Egy kapcsolathoz két ember kell, és ha azt vesszük, ő csalt meg téged. Nagyon kellemetlenül érzem magam...

- Nem te tetted. - megöleltem a nőt - Ha szükségetek van valamire, csak hívj és jövök.

- Rendben. - szipogott Emily.

- Akkor majd jövök, szia.

- Szia.