Farkasom - // Teen Wolf FANFICTION //

1. könyv; 9. fejezet - Delta?

Ma lesz ez a találkozó, nem tartom valami jó ötletnek, hogy tíz falka legyen egy helyen. Talán lesznek barátaim, korombeliek. Alec haza kísért, de kordon zárta körbe az egészet, még mindig helyszíneltek.

- Elnézést! - Szólítottam meg az egyik rendőrt. - Itt lakom, de elköltözöm, csak a cuccaimért jöttünk. - Magyarázkodtam.

- Rendben, de ne maradjanak sokáig. - Mondta, ismerős volt, valószínűleg anya volt munkatársa. Bementünk a házba, nem is bámészkodtunk nagyon, felsiettünk a szobámba, kinyitottam a szekrényem és igénytelenül dobálni kezdtem ki a ruháimat, a sporttáskámba. Alec néha rám nézett, hogy jól vagyok-e. Sikerült egy rendszert kialakítanom, amit igaz, hogy csak én láttam át, de ezzel mit sem foglalkozva megindultam az ajtó felé. Körülbelül négy lépcsőfok volt hátra, de megtorpantam. Alec látta, hogy baj van és csendben hallgatózott, én is ezt tettem. Lassan letettem a táskát arra a lépcsőfokra, amelyiken álltam, ugyan olyan sebességgel indultam meg. A karmaimat még nem lepleztem le, mert ha csak egy ártatlan hajléktalan, ne keljen már megölnöm, csak azért mert tudja a titkomat. Körbenéztem az egész házban, amikor egy parketta lap nyikorgására lettem figyelmes az étkező felől. Ránéztem Alecre aki bólintott, hogy menjek ő itt lesz mögöttem. Elértünk az étkezőhöz, de senkit nem láttunk, a tekintetem a velem szemben lévő tükörre siklott. Mögöttem a sötétből egy világoszölden ragyogó szempár lépett elő.

- Segíts! - Mondta, a hangja egy lányé. Nem nőé, lányé, olyan idős lehet, mint én. - Olyan, vagy mint én. Érzem. - Mondta majd a földre rogyott, utána kaptam, de a landolást nem tudtam tompítani.

- Lola ne! - Ordított rám Alec, de nem halgattam rá. A karjaimban tartottam a lányt. A szemei most vissza váltottak a rendes emberi szeméhez;

- Ki vagy? - Kérdeztem. Alecre néztem, aki a fejét fogva járkált fe-alá. - Hívd Scottot és a többieket, el kell vinnünk Deatonhöz. - Parancsoltam rá. A telefonjáért nyúlt, a nagy csöndben én is hallottam, ahogy három csörgés után felveszik a telefont.

- A nevem... a nevem Elizabeth George. - Mondta nyöszörgő hangon.

- Szia, az enyém Lola! - Mutatkoztam be megkönnyebbülten, tud beszélni, emlékszik és életben van. - Lola Godren. - Mondtam mire elkerekedtek a szemei.

- Te vagy az? Téged jöttelek megkeresni!- Mondta.

- Mi.. Miért? - Kérdeztem.

- Scott mindjárt itt van, Deaton pár percre van a klinikától. - Mondta Alec. Befejezte e telefonálást és leguggolt mellém. Átkarolta a vállam.

- Scott? Scott McCall? - Kérdezte.

- Igen, ő. Őt is keresed?

- Igen, figyelmeztetnem kell, hatalmas veszélyben van. A világ minden.. minden.. - Elájult, bár tudnám mitől. Alec felvette a földről, elindultunk kifelé, hallottam, ahogy egy autó parkol le a ház előtt. A lépcsőhöz siettem, hogy felkapjam a táskámat. Megindultunk kifelé, Scott és Stiles jött elénk.

- Lydia, Derek és Malia úton vannak. Deaton már a klinikán. - Mondta Scott és kivette Alec kezéből a lányt. Az utcai lámpák fénye alatt láttam, hogy hogy is néz ki. Világos barna haj, vékony. Beültünk a Jippbe. Öt perc alatt, oda értünk a rendelőhöz, a 'Zárva' felirat megint ki volt rakva. Berontottunk, Stiles nyitva tartotta az ajtót Scottnak aki, rárakta a lányt a hideg asztalra.

- Ki ő, és mi történt vele? - Kérdezte Deaton miközben előlépett egy szobából.

- A neve Elizabeth George, és azt mondta, hogy engem keres, mert olyan mint én. - Mondtam. Deaton furcsán nézett rám.