Valami megfejthetetlen

7. Lucy

7. Lucy
Mivel megnyertük a meccset, Jess jött nekem egy NYUGODT roxmortsi kiruccanással. Kissé gyerekes, de fogadtunk. És persze nekem lett igazam. Ha a mardekár nyert volna, akkor egy hétig mardekáros sálban és nyakkendőben kellett volna mászákálnom mindehova. Ellenben, mivel én nyertem, Jess kénytelen volt lejönni velem a faluba, egyrészt, mert a karácsonyi szünet előtt már csak egy hétvége lett volna, és mindenképp be akartam vásárolni a tömeg előtt (egy ideje, főleg Celler balesete után, sokkal kevesebb roxmortsi hétvégénk lett), bár biztos vagyok benne, hogyha megkértem volna, akkor szó nélkül lekísért volna, de ez így sokkal murisabb.
Másrészt Liz visszaszólt Towlernek, amikor az megint Remushoz oszotta be párbajozni, és McGalagony, aki ellenőrizni jött, pont meghallotta, és büntetőmunkára küldte. Tehát adott volt egy nap, csak nekünk, és az elköltésre váró galleonoknak. Lily mostanában némileg idegesebb volt a szokásosnál, de amikor rákérdeztem, csak annyit mondott, hogy "Potter megőrjít!". Egyébként múltkor megtaláltam a naplómat, ami nem úgy volt visszatéve, ahogy hagytam, és mivel meccs volt, akárki belenézhetett, így megkértem Lilyt, hogy segítsen bebiztosítani még néhány bűbájjal. Jess is beszállt, bár ő nem volt annyira otthon a védőbűbájokban, de tudott néhány egészen érdekes varázslatot. Szóval a vörös hajú lány dobta a társaságunkat, inkább Marlene-nel próbálták kikúrálni az agybajából, Liz pedig a büntetőmunka miatt nem jöhetett le. Apropó, Liz... mostanában nagyon furcsán viselkedik, csak tudnám mi baja van! Már év eleje óta tart ez az egész, és a nyári leveleiből is süt, hogy míg azt írja, minden rendben, addig legszívesebben mindenkinek elpanaszolná a gondjait. A viselkedése a kviddicsmeccs óta a legrosszabb. Mosolyog, de látom a hamis csillogást a szemében. Miért nem mondja el a problémáit? Oké, mondjuk én is titkolózok, de... nincs de. A barátságunknak ott lenne vége, ha elmondanám neki, hogy hónapok óta hazudozok. Így is nagyon ingovány talajon lépdelünk, elvégre itt volt Jess, ráadásul kevesebb időt töltök vele, mint régebben. És ott van Thomson is. Agyamra megy a srác, legszívesebben kiátkoznám a bőréből, valahányszor hozzám szól azzal a bamba képével. Jess szerint kissé agresszív vagyok. Van benne valami.
Szeretném tudni, hogy mi baja van Liznek, de úgy nem tudok segíteni neki, hogy nem mondja el a problémáit.
Mély és filozofikus gondolataimból Jess rángatott ki. Ha már elrángattam vásárolni, akkor ne a hülyeségeimen elmélkedjek. Megragadtam a kezét, csupán azzal a szándékkal, hogy bevonszolom egy ruhaboltba, de ő ezt úgy értelmezte, hogy akkor most foghatja a kezem, így rákulcsolta a kezét az enyémre, és így mentünk tovább. Azt meg inkább nem is mondom, hogy láttam, hogy egy kicsit vigyorog, amikor oldara néztem.
– Szerinted ezt, vagy ezt vegyem meg Liznek? – tűnődtem éppen egy különleges boltban. Az első lehetőség egy apró gömb volt, amiben egy lidércfényhez hasonló dolog lebegett, és csak annak világított, aki fogta, a másik pedig egy erszény, ami tágítóbűbájjal volt kezelve, és minden elfért benne. Jess csendben mérlegelte őket.
– Szerintem legyen a fura gömb – vonta meg a vállát. Bólintottam, és miután kifizettem az árát, csomagokkal a kezünkben indultunk tovább, de minden megvolt. Szereztem ajándékot Lorienak és Gidnek, Liznek, Lilynek, Marlenenek, Alice-nek, meg persze Jessnek. Neki egy házilag készített sálat festettem össze vörössel és zölddel, egyfajta utalásként a kapcsolatunkra. Meg hogy jót röhögjek, amikor felveszi.
Még a roxmortsi utcákat jártuk, amikor már elkezdett sötétedni, így komótosan visszasétáltunk a kastélyba, és mindketten elszaladtunk, hogy letegyük az ajándékokat, mert volt egy remek programunk. A sok tanulnivaló miatt régen túráztam a kastélyban, Jess meg amúgy nélkülem nem szívesen ment, állítása szerint unatkozott, így úgy döntöttünk, hogy akkor felfedezzük a kastély legtitkosabb részeit, ahol még egyikőnk sem járt.
Mire én elkészültem, ő már a portré előtt, a falnak dőlve várakozott, és vigyorgott.
– Jó fej portrétok van – jegyezte meg, én pedig kérdőn néztem rá. – Nálunk egy falon keresztül lehet bemenni a klubhelyiségbe. Az nem beszél – magyarázta, én meg elnevettem magam.
– A falak általában nem beszélnek – mosolyogtam, és végigsímítottam a mellettem levő páncélon. Kivételesen nem esett össze. – Bár... – ráncoltam a szemöldököm, amikor eszembe jutott valami. – Egyszer már belefutottam egy beszélő falba. Szó szerint... – tűnődtem, aztán elmeséltem érdeklődő barátomnak a régi történetet. Mondjuk közben majdnem elvágódtam, amikor megbotlottam a saját lábamban, de megtartott.
Rengeteget nevettünk, sétáltunk, elbújtunk Frics elől, tehát minden rendben volt.
Amikor visszértem a toronyba, azon belül is a szobánkba, arra lettem figyelmes, hogy Liz az éjjeliszekrényem fiókjában kotorászik. Nyílván nem hallhatta, hogy jövök, mert különben nem tette volna. A pálcáját az oldalához szorította, aztán kiemelte a naplómat. Olyan hevesen kalapált a szívem, hogy azt hittem, hogy meghallja. Két lehetőségem volt. Vagy nagyon gyorsan megakadályozom, vagy végignézem, amit csinálni akar. Végül, az előbbi mellett döntöttem, és mosolyt erőltetve az arcomra léptem be a szobába.
–  Szia Liz! Remélem nem csinált ki Frics, amúgy meg... – színjátszás volt, de úgy tűnt, nem vette észre, mert ijedtében elejtette a pálcáját. – Te meg mit csinálsz? - kérdeztem, összehúzva a szemöldököm. Egyszer Liz azt mondta nekem, hogy eléggé ijesztő vagyok ilyenkor...
– Mi? É-én semmit, csak egy csomag zsepit kerestem, és... izé.. szóval.. – a dadogása még szórakoztató látvány is lehetett volna, ha nem kellett volna komoly arcot erőltetve magamra. – Mi ez a napló? És miért van jelszóval védve? – bukott ki belőle a kérdés. Ahha, lebuktál! Tehát te piszkáltad a naplómat a meccs alatt. Vagy után. Mielőtt átgondoltam volna, hogy mit mondok, felnevettem.
–  Hogy érted azt, hogy jelszóval van védve? – kérdeztem még mindig nevetve. Mióta Thomson sokat lógott a társaságunkban, profi szintre fejlesztettem a műnevetést. Meg, Liz ábrázata is szórakoztató volt. Kikaptam a kezéből a naplót, és felmutattam az üres lapokat. – Ez csak egy füzet, amit Lorie küldött, mert kíváncsi volt a Tiltott Rengeteg növényzetére, tudod, a szabadidejében ezzel foglalkozik, ebbe kellett volna pár levelet préselnem, meg leírnom a tulajdonságait. Pár hete kaptam! –  magyaráztam, még mindig szórakozottan. Lehet, hogy Liz nem hitt nekem, de kénytelen volt. Ami azt illeti, Lorie valóban küldött már erre a célra naplót, még negyedévben, amit hűségesen ki is töltögettem.
A nap további részében csak beszélgettünk, én meg néha random elröhögtem magam, amikor eszembe jutott a mai eset, de mélyen egy kicsit aggódtam, még akkor is, ha egy időre elintéztem ezt a problémát.