Valami megfejthetetlen

17. Lucy

17. Lucy
Győzelmüket követően vidáman odaugráltam Jesshez, aki éppen a társaival beszélgetett, akik egy barátságos biccentés után (megszoktak, hoppá), elhagyták a pályát. Mi is követtük őket, csak sokkal lassabban.
– Valamiért nem lep meg, hogy nyertetek, de ha ez felvidít, nektek szurkoltam – húztam arrébb a hajamat, megmutatva zöld színben pompázó fülbevalómat.
– Igen, rólad mindig egy őrült szurkoló fog ezentúl eszembe jutni! – Vigyorogva húzott magához, ekkor azonban Lottie trappolt oda hozzánk, és valószínűleg engem keresett.
– Nem láttad Lizt? – kérdezte, felhúzott szemöldökkel.
– De, eltűnt Potterrel a Tiltott Rengeteg felé. Nem tudom, és nem is akarom tudni, hogy mit csinálnak! – intettem az erdő irányába. Csalódottan nézett arra, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is vágtatott. – Hát, ez fura volt... – dünnyögtem.
– Szerintem is. Deee... - pillantott rám. – Van kedved ünnepelni? – kérdezte vigyorogva.
– Naná!

***************

– Merlin. Mentsen. Meg. – Minden egyes szónál belevertem a fejem a falba. – Meg. Fogok. Bukni. Az. Összes. Vizsgán – folytattam, és talán még tovább is panaszkodtam volna, ha Lily és Liz nem távolít el a faltól.
– Lucy én is pánikolok, de nem ennyire! – akadt ki Liz. Napok óta mindannyian ezt csináltunk. Hol Lily, Liz, Marlene, esetleg én pánikoltunk felváltva, és amikor egyszerre kezdtük el, na, az volt a legjobb. Engem rendszerint Jess nyugtatott meg, és általában sikerrel is járt, de ma, hajnali háromkor, amikor Marlene véletlenül rálépett Luxra, és felébredtünk, sajnos nem volt a közelben. Hosszan kifújtam a levegőt, aztán nyugodtan huppantam le az ágyamra.
– Oké, most már sokkal jobban vagyok! – mondtam vidáman. A többiek értetlenül néztek rám, mire csak megvontam a vállam.
– Mit gondoltok, milyen lesz a vizsga? – kérdezte Alice, bár ő nem pánikolt, hanem idegesítően nyugodt maradt.
– Nehéz? – meredtem rá értetlenül.
– Jó, azt én is tudom, csak... – Felhúzta a lábait törökülésbe, és ezzel kezdetét vette az egész éjjelen (vagy hajnalon?) át tartó csevej, és mire felkelt a nap, már rég elfelejtettük az RBF-eket. Hiba volt, ugyanis másnap McGalagony besietett bájitaltanra, és közölte, hogy megvan, hogy mikor írjuk a vizsgákat. Hát, kösz.
Az óra után Remus elkapott, és megkérdezte, hogy mit sikerült kiszednem Lizből. Gonosz vigyoromat sem sikerült elrejtenem, de akkor is vicces volt, hogy milyen gyilkos tekintettel nézett Chrissyre.
– Egyértelműen zavarja, csak még ő sem tudja, hogy miért – válaszoltam végül, aztán lepacsiztunk. Sajna sokáig nem beszélgethettünk, mert Liz is hozzánk csapódott, szóval a továbbiakban csak cinkos pillantásokat váltottunk.
– Merlinre, ez olyan durva! Meg is van, hogy mikor írjuk meg azokat a vizsgákat, amik meghatározzák az egész életünket! – közölte Lily, a táskájában kutakodva.
– Igen, és pont a bűbájtannal kezdünk... csodás... – dünnyögtem. Nekem, mint leendő nyomozó és legilimentor, legfőképp a bűbájtanra, bájitaltanra, átváltoztatástanra, SVK-ra, és gyógynövénytanra volt szükségem, meg ott volt még a rúnaismeret is, ami sosem árt. Tehát, hat tantárgyból kellett legalább várakozáson felüli, de inkább kiváló vizsgát letennem, és azért be kell, hogy valljam, a többiből sem jött volna rosszul.
– Szerinted? – szegezte nekem a kérdést Liz, mire felkaptam a fejem.
– Mélységesen egyetértek! – bólintottam.
– Tessék, ez bizonyítja, hogy Ryans agyban egy kicsit máshol jár! – jelent meg mellettünk Potter, Black és Peter. Ezen megjegyzés Blacktől származott, de csak a szememet forgattam.
– Azt kérdeztem, hogy mit ebédeljünk, te gyagya! – karolta át Liz mosolyogva a vállam.
– Óóó! Óó... fogalmam sincs – vontam meg a vállam. Kis társaságunk bevonult a nagyterembe, ahol valami nagy dolog folyt éppen. Frics ordítozott, csak úgy, mindenkivel, de a vita tárgyát nem értettük. Mellette Dumbledore állt, valószínűleg próbálta lenyugtatni.
– Itt meg mi történt? – kérdezte Lily, és a gyanúsan vigyorgó tekergők felé nézett. Aztán megláttuk a felhajtás okát, és úgy éreztem, hogy muszáj elröhögnöm magam, de legendás önfegyelmet tanúsítottam. Mrs Norris a szivárvány minden színében pompázott, és úgy viselkedett, mint akit ez a legkevésbé sem zavar, pedig Frics a kezében lóbálta. Ebben a pillanatban megjelent McGalagony, és véget vetett a bulinak, mert újra unalmassá tette a macskát. A diákok ezzel el is vonultak, mi pedig leültünk az asztalunkhoz, hogy elvégezzük szokásos ebédünket.
– Jut eszembe, hamarosan meccs lesz! – jegyezte meg Liz két falat között.
– Ja.
– Ööö... nem igazán érzem a hangodon, hogy izgulnál miatta... – meredt Potterre.
– Price, Price, Price... – csóválta meg a fejét Black. – Észrevetted már, hogy a Hollóhát csapata csak végzősökből, és egy ötödévesből áll? – kérdezte vigyorogva.
– De hát... ó! – Olyan megvilágosult arcot vágott, mintha csak arra jött volna rá, hogy hogyan tegye le a vizsgáit tanulás nélkül.
– Nem mellesleg, van olyan jó a csapat, hogy elég a heti egy edzés. Higgy nekem, sima ügy lesz az egész! – bólogatott Potter magabiztos arccal, és megpuszilta a barátnőjét.
Egyébként igaza volt, a meccs nem volt nagy durranás, egy óra alatt lezavartuk, és a zavarodott hollóhátasok csak össze-vissza repkedtek.
Viszont ez azt is jelentette, hogy idén mi nyertük meg (megint) a kviddicskupát, ami után akár bulizhattunk volna is, de senkinek sem volt energiája hozzá, és amúgy is tanulni kellett, tehát elnapoltuk, csak az alsóbbévesek ünnepeltek.