Valami megfejthetetlen

8. Liz

8. Liz
Nem értem, Lucy miért borult ki ennyire. Jóságos Merlin, ki mertem sminkelni magam és kivasaltam a hajam! Úgy csinál, mintha ő sose próbált volna ki semmi ilyesmit. Mintha nem festett volna harmadikban a hajába egy rózsaszín csíkot, csak hogy Dexter Owens észrevegye (egy akkor hatodéves hollóhátas srác, akiért mindketten odavoltunk, a fél sulival egyetemben). Szóval nincs joga elítélni. Egyébként meg nem is tetszett egyenesen a hajam. Minden kis pukli meglátszott rajta. A sminkre pedig asszem allergiás vagyok. Lucyval egy hétig nem beszéltünk. Patthelyzet alakult ki: én haragudtam rá, ő haragudott rám, én tudtam hogy hazudott a naplóval kapcsolatban, ő tudta hogy én hazudtam, én ki akartam vele békülni, ő meg nem akart haragban lenni velem. De egyikünk se mert lépni. A barátaink csak kapkodták a fejüket a szóváltásainknál, amelyeknél rendszerint Lucy hozakodott elő észérvekkel, én pedig abszurd észérvekkel. És persze elkerülhetetlenül közeledett a karácsonyi szünet, a tanárok pedig úgy gondolták, hogy mindenki örülne egy nagy adag házinak. Kár, hogy nem örültünk. Sajnos szókimondó természetem miatt sokszor hangoztattam is eziránti érzéseim, amit nem kifejezetten értékeltek, így a decemberben többször voltam büntetőmunkán, mint a tekergők összesen. Ez elég nagy teljesítmény. Ezenkívül sok időt töltöttem Marlene társaságában. Szegény lány teljesen szétesni látszott. Amikor nyár végén találkozót kért velem Roxmortsba, tudtam, hogy valami baj van. A levele ijesztően komoly volt. Fortescue fagyizójába mentünk, és egy kehely fagyi mellett zokogva számolt be arról, hogy az anyukája egy hónapja fekszik a Szent Mungó zártosztályán, kómában. Senki sem tudja, mi történt vele, így találtak rá egyik nap a házukban. Marlene azóta még gyengébben teljesít az órákon, a tanárok pedig aggódnak az RBF vizsgái miatt. Próbáltam kicsit feltornázni a jegyeit, valamint tartottam benne a lelket. Néha Alice is csatlakozott a társaságunkhoz, aki szintén tudott Marlene anyukájáról. Lilyt és Lucyt azonban a lány nem avatta a bizalmába, így muszáj volt titkolóznunk előttük. Alice-nak és Marlene-nek volt is bűntudata rendesen, én azonban tudtam, hogy Lucy előlem titkol valamit. Szóval a december abszolút kuszaságban telt, és ez alól nem volt kivétel Lumpsluck karácsonyi partija sem. Engem Mark hívott meg (az öreg Slucki sose kedvelt igazán… nem is tudom, miért…), Lucy pedig hajlandó volt odatolni a képét, mert Tyler is ment. Ezzel nem is lett volna probléma, csakhogy a tekergők is tiszteletüket tették, méghozzá teljes létszámban. Igaz, Peter tíz perc után felszívódott. Még világos volt, amikor beugrott valami. Előző nap a szobánk ablakából a holdat csodáltam. Ami majdnem teljes volt. Tehát ma van telihold. És a tekergők itt vannak. Lélekszakadva rohantam megkeresni Remust. Kiszúrtam Lumpsluck társaságában, de James és Sirius nem volt vele. Lucy éppen elment mellettem, én pedig hirtelen elhatározásból elkaptam a kezét és mélyen a szemébe néztem:
- Mondd meg Jamesnek és Siriusnak, hogy Holdsápnak szüksége van Ágasra és Tapmancsra! Kérlek, nagyon fontos! A diákok élete múlik rajta! - könyörögtem. És nem hazudtam. Ha egy vérfarkas elszabadul az iskolában… belegondolni is szörnyű. Gyorsan rohantam Remushoz, és bíztam benne, hogy Lucy továbbadja az üzenetemet.
- Remus! - támaszkodtam lihegve a vállára. - Gyere egy kicsit! - azzal magammal húztam.
- Mire készülsz, Liz? - rázta le magáról a kezemet, amint kiléptünk a teremből.
- Telihold! - néztem rá ijedten. Elkerekedett a szeme.
- Teljesen elfelejtettem! Hol vannak a többiek? Mennyi időnk van? - nem kerülte el a figyelmemet a többes szám.
- Megkértem Lucyt, hogy szóljon nekik. Vagy legalábbis Jamesnek és Siriusnak - húztam el a szám.
- Nincs szükségünk Peterre, ha jössz te - mosolygott rám - és hozod a seprűdet - tette hozzá.
- Hát… rendben - egyeztem bele.
- Itt vagyunk, Liz! Pontosan miért is… - toppant be James és Sirius, de aztán Remusra pillantottak, majd egymásra, aztán megszólaltak:
- Telihold!
- Zseniális felfedezés - forgattam a szemem -, de most indulás!
- Te is jössz? - csodálkozott James.
- Hátőő… izé… - hebegtem.
- Megengedtem neki, hogy jöjjön. Féregfark helyett - felelte helyettem Remus, én pedig hálásan pillantottam rá. Egy szemforgatással válaszolt.
- Akkor gyerünk! Liz, menj a seprűdért! - vigyorgott Sirius. Én pedig felhúztam a szemöldökömet.
- Menj? Invito seprűm! - kiáltottam inkább, és tíz másodperc múlva már a kezemben tartottam.
- Te mész előre! - vezényelt James. - Csak te vagy olyan fürge, hogy bejuss a fúriafűz törzséhez. Bent csak dobd le a seprűd és gyorsan tedd a dolgod! Mi megyünk utánad.
- Igenis, Ágas kapitány! - szalutáltam. Villámgyorsan cikáztam a fa csapkodó ágai között, és megérintettem a megfelelő rögöt. Bemásztam az alagútba. Lucynak nem kéne féltenie engem, van nekem is titkom bőven. Átváltoztam farkassá. Amikor annak idején megtudtam, hogy a tekergők animágusok, Remus pedig vérfarkas, én is ki akartam tanulni az animágiát. Amikor elkezdtek oktatni, nem gondolták volna, hogy ez lesz az alakom. Bevallom, én se erre számítottam, de abszolút meg vagyok vele elégedve. Pár perc múlva megjelent Tapmancs, nyomában a vérfarkassá alakult Holdsáppal. Mögöttük ott ügetett Ágas.
- Készen álltok egy kalandra? - kérdezte a tekintetével.
- Hát persze! - üzentük neki Tapmanccsal. Elindultunk a szellemszállasra.
Másnap reggel hullafáradtan ébredtem. Valaki fölém hajolt. Megdörzsöltem a szemem, majd megállapítottam, hogy Lucy az.
- Köszi! - nyögtem.
- Mit? - kérdezte meglepődve.
- Hogy szóltál a tekergőknek.
- Szívesen. Még élveztem is. Olyan bamba képpel bámultak! - nevetett gúnyosan.
- De miért ébresztettél fel? - bújtam vissza a takaróm alá.
- Mert két óra múlva indul a vonat.
- Hogy mi?! - pattantam ki azonnal az ágyból.
- Na, tempó, segítek összepakolni! - tapsolt kettőt. Nem értettem, hirtelen miért lettünk újra jóban. Azon már csak később gondolkodtam el, hogy ha valakit Lucille Victoria Ryans siettet, az maga a csoda. Egyszóval Lucy fura volt. Éppen elértem a vonatot, bevágtam magam egy fülkébe és elkezdtem olvasni, nem számítottam társaságra, éppen ezért meglepődtem, amikor Arabel Lestrange bekopogott az ajtón.
- Leülhetek? - kérdezte halkan.
- Persze, gyere! - feleltem.
- Hogyhogy hazamész a szünetre? - kérdeztem meglepődve, mivel úgy tudtam, hogy nem felhőtlen a viszonya a családjával. A szülei kihasználják, a bátyja pedig… nos, egy aranyvér mániás család számára Rod Lestrange a mintagyerek.
- Anyáék azt mondták, haza kell mennem - sütötte le a szemét. Nem kérdeztem meg, hogy miért nem mond nemet. Alapból engedelmes, visszafogott típus, és ráadásul folyamatosan zsarolják. Néha attól félek, hogy eltűnik, beleolvad az árnyékba. Fekete hajával és hófehér bőrével simán megtehetné, egyedül a tengerkék szeme kelt feltűnést. Szép volt, csak az emberek általában nem vették észre. Ösztönösen a háttérbe húzódott, éppen ezért tartották a szülei értékesnek. Mert ki lenne jobb megfigyelő annál a lánynál, akit sose vesznek észre?
- Hallasz, Liz? - rántott ki a gondolataim közül Arabel.
- Hm?
- Csak azt kérdeztem, hogy kijön-e valaki eléd az állomásra.
- Esther elvisz engem és Lottie-t ajándékot venni. Valószínűleg az Abszol útra megyünk. Akarsz jönni? - kérdeztem.
- Nem, Rod kitalálta, hogy elmegyünk családostul egy étterembe. Ez lesz a karácsonyi ajándék, és a szüleim nagyon meghatónak találják. Meg azt mondják, hogy már kész férfi, hogy ilyen érett dologgal lepi meg a szüleit - forgatta a szemét.
- Lehet, hogy jól fogod érezni magad - bíztattam.
- Ugyan, Liz, ne légy ilyen naiv! Utoljára négyévesen éreztem jól magam a családommal - mosolygott keserűen.
Az út hátralévő része békésen telt. Kibeszéltük a háztársait (az mindig nagyon szórakoztató), többek között Bellatrix Blacket, Rod új barátnőjét. Az a csaj őrült. De komolyan. Ezenkívül olvastunk, együtt, de mégis külön. Londonban Esther várt a peronon.
- Liz! - mosolygott, és átölelt. - Szia, Arabel! - köszönt a barátnőmnek.
- Jön Lottie! - figyelmeztettem, mire újra ölelésre tárta a karját. Lottie ellökte, aztán röhögve zárta nővérét a karjába.
- Mehetünk, lányok? - kérdezte Eshtie.
- Persze! - feleltem, miközben Lottie azt mondta:
- Nem!
- Akkor indulás! - azzal megragadta a kezünket és húzni kezdett.
- Szia, Arabel! - köszöntem el a barátnőmtől.
- Szia!

*********************

Miután felvásároltuk a fél Abszol utat, hazamentünk. Amint beléptünk a lakásba, anya letámadott. A sok tehertől ráncos arca kisimult, és mosolyogva üdvözölt minket.
- Lizzie, Lottie, pakoljatok le, én készítem a vacsorát.
A szobám ugyanúgy fogadott, ahogy hagytam. Tehát rendben. Kivételesen rendet raktam indulás előtt. Vacsorára apa is hazaért. Evés közben könnyű dolgokról beszélgettünk, mint például a kviddics, és kerültük a nehéz témákat, mint Esther jövője. Vacsora után kimentünk a kertbe, és megtartottuk a szokásos családi rangadónkat, ami annyit tett, hogy félpályán játszottunk kviddicsmeccset. Amióta van reflektor, nem jelent akadályt a sötét. Apa volt az őrző, én voltam Estherrel, Lottie pedig anyával. Végül mi nyertünk. Az este hátralévő részében megfogalmaztam a leveleket a karácsony ajándékok mellé, majd útnak indítottam a baglyomat, Christyt. Az igazi neve Christmas (már ötévesen is nagyon elmés voltam). Biztosra akartam menni, hogy időben megkapja mindenki.

******************

Karácsony reggelén boldogan ébredtem. Vagyis majdnem. Na jó, igazából alig akartam kikecmeregni az ágyból. Lottie rángatott ki. Lementünk a nappaliba, ahol már vártak a többiek, meg az ajándékok. A fa alatt sorakozó csomagok között megkerestem az enyémet.
Elizabeth Louisa Price
Állt rajta.
Anyáéktól a Kviddicsmezek az elmúlt évszázadban című könyvet kaptam, Esthie-től egy pulcsit (mostanában rákapott a kötésre), Lottie-tól egy hajkefét, rád fér üzenettel, Lucytól egy ébresztőórát (haha, nagyon vicces), Arabeltől pedig egy fotóalbumot. Eszméletlen képeket csinált. Volt kép a Roxfortról, rólam, a barátaimról, Roxmortsról, csak úgy a tájról… A többiektől nagyrészt édességet kaptam, kivéve Markot, aki egy antikvár példányt ajándékozott nekem Göthe Salmander Legendás állatok és megfigyelésük című regényéből. A családom örült az tőlem kapott ajándékoknak, meg a barátaim is, a leveleikből ítélve.

*****************

A szünet további részében meglátogattuk a nagyiékat, játszottunk a hóban, veszekedtünk… Szóval mindent, amit egy család szokott csinálni. Keserédes hangulatban szálltam fel a Roxfort expresszre. Egyrészt örültem, hogy viszontláthatom a barátaimat, másrészt szomorú voltam, hogy ott kell hagynom a családom.